Kérdés: Baal HaSzulam cikkében, az Utolsó generációban ezt találjuk: „Az emberek hangja, a Mindenható hangja.” Miért az emberek körében tárul fel a Teremtő? Milyen emberekről van itt szó? Hogyan viszonyul mindez a tömeg bölcsességéhez, ha egyáltalán van köze hozzá?
Válasz: A Teremtő az Ő népében fedi fel magát, vagyis egy olyan embercsoportban, akik azáltal, hogy olyanok, mint Ő, el kívánják érni, vagy már elérték Őt. Az Ő minőségei azokban az emberekben jelennek meg, akik olyanok akarnak lenni, mint Ő, és nem másokban.
Kérdés: Baal HaSulam a Béke című cikkében azt írja, hogy „Az Ő gondviselése azt parancsolta nekünk, hogy minden lehetőségünkkel azon legyünk, hogy teljes pontossággal betartsuk a mások felé való adakozás micváját (parancsolatát). Olyan módon kell ezt tenni, hogy egyik tag se dolgozzon kevesebbet annál a mértéknél, ami kívánatos a közösség boldogságának és sikerének biztosításához. Amíg ezt vonakodunk a legteljesebb módon végrehajtani, a természet büntet minket, és kitölti rajtunk bosszúját.”
Hol tud az ember rátalálni az energiára, ami az adakozás parancsának teljesítéséhez szükséges?
Válasz: Csakis a közösségen belül.
Kérdés: Létezik egy Felső terv, amely irányítja, hogy mennyit adok és kapok, nem csak fizikai értelemben, hanem a másokkal történő kommunikációm tekintetében is. Miben adhatok ehhez hozzá?
Válasz: Abban, ahogy másokhoz viszonyulsz. Az ember rendelkezik a szükséges és elégséges eszközökkel. A természet megadott nekünk mindent, sokkal inkább, mint az állatoknak, akik órákat töltenek az élelmük becserkészésével. Csak a megfelelő interakcióra van szükség köztünk és a többiek között, hogy elérjük a legmagasabb rendű célt.
Kérdés: Azt jelenti a közösségnek való adás, hogy lótunk-futunk, és teszünk valamit érte?
Válasz: Nem. Az ember a természet legszerencsétlenebb eleme. Mindig gondoskodnia kell a szükségleteiről. Egyetlen állat sem dolgozik annyit a lakhelye, élelme vagy utódai ügyében. Nekik minden sokkal egyszerűbb. Az ember a természet rabszolgája.
Csak nézd meg, hogyan élünk! Az ember 20 éves korára felnő. Mindig újabb és újabb kötelezettségei vannak. Nem tesz semmit magáért. Csak úgy tűnik neki.
Még akkor is, ha készségekkel gazdagítja magát, és azt gondolja, hogy fejlődik azáltal, hogy múzeumokat, színházakat, diszkókat és miegymást látogat – ezekre mind a közösség kötelezi őt. Valójában ezek nem a belső igényei, inkább másoktól kapja, azért, hogy beteljesítse azokat.
Kérdés: Mit fognak az emberek tenni abban az integrált társadalomban, amelyről annyit ír?
Válasz: Ebben a jövőbeli társadalomban az ember – másokhoz fűződő megfelelő integrális kapcsolata okán – megtapasztalja a természet következő szintjét, és mindig ehhez a magaslathoz emelkedik fel.
Számára minden nap minden perce a Felső harmónia és Legfelsőbb Tökéletesség megvalósításáról fog szólni. A Kabbala szerint ez kell, hogy kitöltsön minket. Így lettünk megteremtve, de ezt még nem érezzük.
Az ember felfedi, és meghódítja mindazokat a területeket, amik elválasztják a teljes mértékű boldogságtól.
Kérdés: Érdekes, hogy a kölcsönös garancia törvénye az egész világra kiterjed. Miért nem elég egyetlen nemzet a korrekció eléréséhez?
Válasz: Mindannyian ugyanannak a rendszernek a részei vagyunk, ezért senki nem mentesülhet a kölcsönös garancia törvénye alól.
Kérdés: Elérhetem a kölcsönös garanciát a tízesen belül, vagy ez még nem elég?
Válasz: Igen, elérhető a kölcsönös garancia a tízesben, de ez nem az abszolút formája. Ez utóbbi akkor történik meg, amikor az egész emberiség tízesekbe tömörül, a tízesekből százasok alakulnak, és így tovább, amíg megformálódik egyetlen nagy tízes, ami több milliárd tízesből áll össze.
Kérdés: Látja a lehetőségét, hogy a közeli jövőben minden ország fel legyen osztva tízesekre?
Válasz: Nem tudom, hogyan fog történni. Nem akarok előre gondolkodni, sőt, nem kívánom jelezni, ha változás áll be. De úgy hiszem, a világ közeledik ehhez az állapothoz, és elkerülhetetlenül be fog mindez következni.
Kérdés: Baal HaSulam azt írja, hogy mindenkinek hozzá kell járulnia, hogy létre jöjjön egy kritikus tömeg, amivel elérjük a társadalmi békét. Vagyis nagy számú embernek kell ezt megcselekednie?
Válasz: Igen. És mindenki hozzájárulásával. Efelé tartunk. A természet rávesz minket, hogy vagy a szenvedés vagy a fény útján eljussunk ebbe az állapotba.
Az egyenlőségre való törekvés az egész természet jellemzője: az ásványi, a növényi, az állati és az emberi szinté. Mindannyian az egyenlőség elérésére törekszenek. Így hat egy közös erő, hogy abszolút egységbe vezessen bennünket.
Ezen a területen belül létezünk, de éreznünk kell a természetet, az öröm megszerzésére irányuló teljes vágyat és a kapcsolataink hálózatát a Teremtővel, aki bele öltözik és ott feltárul.
Ezért az egyenlőség Felülről nem alapozható meg. Az egyenlőség már a korrekció eredménye, amikor minden adat megvan a közös kapcsolat és a köztünk ható erők érzéséből. Ez hamarosan bekövetkezik.
Baal HaSulam leírja a természeti törvényeket egy korrigált társadalomban, amikor a természeti erők e világ anyagába öltöznek. A fény felülről érkezik, és minden vágyba beleöltözik, még a leginkább anyagiba is. Bár ez irreálisnak tűnhet, egy Kabbalista egyértelműen látja ezt a jövőbeli állapotot, és nem fél elmondani nekünk.
Baal HaSulam azt írja, hogy az ember nem hajthat végre semmilyen anyagi cselekedetet, amíg nem vagyunk képesek őket belső, spirituális, lelki formában végrehajtani, a vágyon belül. Ha ezt teljesíteni tudod a vágyadban, akkor cselekedhetsz a kezeddel, de nem fordítva. Ellenkező esetben szovjet mintára hasonlító kommunizmust vagy kibucokat kezdünk építeni.
Először is oktatni kell az embert arra az elvre, hogy “szeresd a felebarátod, mint önmagad”. Az emberek közötti kapcsolatokban elért lépések szerint lehetséges egy olyan társadalom felépítése, amely ezt támogatja. Azonban ez az egész építkezés belülről kifelé halad.
[274576]
Reggeli Kabbala lecke 3-ik rész 20/11/26 “Összekapcsolt Világ az utolsó Generációban”
Kérdés: Baal HaSulam a „A béke” című cikkében ezt írja: Nem kell különösen megvizsgálnunk a megszerzés Micváját (a Mitzvot egyes száma), mivel a büntetést azonnal végrehajtják, ami bármiféle hanyagságot megakadályoz.
Ez miről szól? Valójában a valóságban nem figyelünk azokra, akiket a természet megbüntet.
Válasz: Az a tény, hogy nem látunk büntetéseket és jutalmakat, még nem jelent semmit. A természetben minden úgy van létrehozva, hogy a büntetés és a jutalom is azonnal bekövetkezik, de egyszerűen nem tárul fel előttünk.
Kérdés: Azt akarod mondani, hogy azokat az embereket, akik többet kapnak, mint amennyit adnak és akik másokat felhasználnak, a természet megbünteti, de ezt nem látjuk. Akkor mi a büntetésük?
Válasz: A mi világunkban mindent fordítva látunk. „Az igazak szenvednek, a gonoszok boldogulnak” (Masechet Berakhot, 7a, 25) Azokat az embereket, akik durván felhasználják ezt a világot, és másokat kihasználnak, mindenki irigyli, mert nem látjuk a nagy képet. Itt nem tehetsz semmit.
Mindent a legvégső célhoz viszonyítva mérünk, amelyet még nem értünk, nem látunk és nem is helyeselünk, vagyis abszolút mindenki egyetlen rendszerbe való egyesülésének vonatkozásában. Pontosan ezt az állapotot veszítik el azok az emberek, akik mindent maguk számára használnak fel.
1979. február egyik hideg, esős estéjén, amikor Chaim Malka barátommal szokásosan elmélyültünk a Kabbala könyvekben, rájöttem, hogy ez reménytelen.
– Chaim – mondtam – menjünk, és találjunk magunknak egy tanárt, most rögtön.
Beültünk az autóba és elhajtottunk Bnei Brakba, egy ortodox városba, ahol hallottam, hogy az emberek Kabbalát tanulnak. Ahogy az eső áztatta a szélvédőt; Szinte vakon vezettem, nulla láthatóság mellett. De belülről hajtottak; Folytatnom kellett.
Miután beléptünk a városba, fogalmunk sem volt, merre menjünk. Hirtelen megláttam egy járdán álló férfit, aki arra vár, hogy átkeljen az utcán. A szakadó esőben egyedül ő volt a környéken. Letekertem az ablakot, és belekiabáltam a zuhatagba: “Hol tanulmányozzák itt a Kabbalát ?!”
A férfi hanyagul rám nézett és így szólt: – “Forduljon balra, és vezessen a gyümölcsös felé. Az utca végén meglát egy házat, szemben; ott tanulmányozzák a Kabbalát. ”
Abban a házban, a gyümölcsös mellett, találkoztam tanárommal, Rav Baruch Shalom HaLevi Ashlag-gal (RABASH), Rav Yehuda elsőszülött fiával és, Leib HaLevi Ashlag utódjával, aki a 20. század legnagyobb Kabbalistája volt, akit Baal HaSulam néven ismertek a Zohár könyvéhez írt Sulam (Létra) kommentárja után.
A következő tizenkét évben RABASH személyes asszisztenseként szolgáltam, és elsődleges tanítványa lettem. Tanultam nála reggel három órát, este pedig két órát mindenki mással. Tanultam vele akkor is, mikor egyedül voltunk, és miközben a napi kirándulásokra vittem a tengerpartra vagy a parkba. Minden második hétvégén is tanultam nála, amikor együtt töltöttünk a hétvégét, és tanultam, amikor két alkalommal egy hónapig kórházban feküdt. Feltettem neki minden kérdést, amit csak tudtam a spiritualitással kapcsolatban, akár órákon át kérdeztem, vezetés közben, vagy amikor akármilyen más lehetőség adódott. – kérdeztem tőle, mert tudnom kellett. Tudtam, hogy ő az “utolsó Mohikánok közül való”, azaz, az utolsó láncszem az évezredekre visszanyúló vonalban, és tudtam, hogy ezt a tanítást folytatnom kell. Minden órát rögzítettem, és jegyzeteltem a szavait. Felszívtam tőle mindent, amit csak tudtam, a szavak külső és belső jelentését, így tovább tudtam adni őket, amikor eljött az idő.
Néhány év elteltével, amikor RABASH azt mondta nekem, hogy szükségem van barátokra, akikkel gyakorolhatom a spirituális munkát, negyven diákot hoztam neki. Nekik kezdte el megírni, a felbecsülhetetlen értékű cikkeit az ember előrehaladásáról, egy állhatatos emberről, aki Kabbalistává válik- aki ismeri az emberi természet legbelső finomságait, és a Teremtővel való kapcsolatát.
RABASH cikkei nemcsak tanítványai előtt nyitották meg az utat, hanem mindannyiunknak, azaz minden egyes ember előtt. Most ezek a cikkek világítótornyok, amelyek utat mutatnak mindazoknak, akik el akarják érni a spiritualitást. Megtanítanak minket arra, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, és hogyan viszonyuljunk az érzelmekhez és állapotokhoz, amelyeket útközben felfedezünk bennünk. RABASH, akárcsak az apja a maga módján, “úttörő” volt. A végtelen bátorság, együttérzés és az emberiség iránti szeretet nyomdokaiba lépett.
1991-es halála után az emberek arra kértek, hogy kezdjek el tanítani. RABASH is arra biztatott, hogy tanítsak akkor, amikor még vele voltam, így amikor az emberek felkerestek, beleegyeztem, és létrehoztam egy tanuló csoportot, amelyet Bnei Baruchnak (Baruch fiai-nak) hívtunk. Valóban, akkor arra törekedtünk, és most is arra törekszünk, hogy kiérdemeljük a nevet és, mi legyünk tanítóm spirituális gyermekei.
Ma, amikor elmúlásának 29. évfordulójáról emlékezünk, remélem, hogy továbbra is kiérdemeljük a Bnei Baruch nevet, a szeretet és az egység útján járunk, és Kabbala hiteles bölcsességét elterjesztjük az egész világon, minden szomjas léleknek.
„És miután megszereztem a szeretet ruházatát, a szeretet szikrái kezdnek ragyogni bennem, a szív vágyakozni kezd az egységre a barátaimmal, és nekem úgy tűnik, hogy a szemem látja a barátaimat, a fülem hallja a hangjukat, és az én szám beszél hozzájuk, a kezek ölelkeznek, és a lábak egy körben, szeretetben és örömben táncolnak velük együtt. Túllépem testi határaimat, és elfelejtem a barátaim és a köztem lévő hatalmas távolságot … és úgy tűnik számomra, hogy a világon nincs más valóság, csak az ami a barátaim és én. Ezt követően még az „én” is törlődik, elmerül, összekeveredik barátaimban, amíg ki nem állok és kijelentem, hogy a világon nincs más valóság, csak a barátok” (RABBASH, 8. levél)
Michael Laitman, a Quora-n: “Milyen alapvető megértéssel kell rendelkeznie valakinek, mielőtt a Zohár olvasásába kezd? “
Yehuda Ashlag (Baal HaSulam), a nagy Kabbalista, aki a Sulam (Létra) magyarázatokat írt a Zohár Könyvéhez, ezen túlmenően pedig négy bevezetőt is írt a Zohárhoz annak érdekében, hogy erős alapokat adjon számunkra ennek a könyvnek a megközelítéséhez.
Anélkül, hogy átfogóan megértsük azokat a koncepciókat, melyeket Baal HaSulam írt le ezekben a bevezetőkben, lehetetlen elérni a pontos értelmét A Zohárnak, és a könyv hatékony olvasása is lehetetlen, amely A Zohárban foglalt spirituális elérés tekintetében.
A Zohár a spirituális világokról szól, a teremtmények vágyai, szándékai és cselekedetei összefüggéseiről, amikor kapcsolatba kerülnek a Teremtővel. Mivel egy ellentétes, fizikai valóságban létezünk, semmit nem értünk a spirituális világról. Megszületünk és egy egoista, emberi természetbe nevelkedünk bele, amely csak a saját előnyeire törekszik, egyáltalán nem véve figyelembe a többi embert.
Így, amikor A Zohárt olvassuk, minden előzetes felkészülés nélkül, úgy tűnik, mintha egy idegen nyelven írt szöveg lenne előttünk – ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy anyanyelvünkön vannak a mondatok – amely szövegek furcsa meséket írnak le és minden más ábrázolás erőltetettnek tűnik.
Lényegtelen, mennyire tudunk kapcsolódni ahhoz, amit A Zohárban olvasunk, ha nincs kialakult érzékelésünk a spirituális világokban, melyek ellentétesek a velünk született receptív érzékszervek adta benyomásokkal, akkor elérhetetlen a megértése A Zohár Könyvében leírt és ábrázolt állapotoknak.
Ráadásul a Zohár maga – és a Kabbalisták is – sokszor vitában állnak a napjainkban feltáruló szövegek fogalmainak megértését tekintve, különösen igaz ez a napjainkban zajló események tükrében, mikor egyre több embernek lenne szüksége arra, ami A Zohárban bele van foglaltatva.
Ha a megszerző, egoista természetünket, amely kizárólag saját előnyeit keresi mindenben, lecserélnénk spirituális irányultságú, mások szeretetére mutató szándékok vezérelte vágyakra, azonnal megértenénk, amiről ez a csodálatos könyv beszél. Ilyen hajlamokkal közelítve a könyvhöz, egyre több rétege tárulna fel a spirituális világoknak a könyv nyomán.
Azonban kaphatunk-e bármit A Zohárból, miközben hiányzik a spirituális természetünk, és be vagyunk zárva az emberi egó börtönébe?
Amit kaphatunk, azt úgy hívja a Kabbala, hogy “Segula,” ami egyfajta különleges gyógyszert jelent. Ha azzal a szándékkal közeledünk A Zohár Könyve olvasásához, hogy segítsen a természetünk átalakításában – az egoizmusból, altruistába, a fizikaiságból a spirituálisba váltásban – akkor a könyv egy különleges ragyogásba öltözteti a lelkünket, amit “Ohr Makif” (“Körülölelő Fény”) nevezünk, amely dolgozni kezd rajtunk, elindítva a kért transzformációt.
Az olvasásból így spirituális erők nyilvánulnak meg, melyek feltárják a spirituális világokat, elérhetővé téve a szeretet és az adakozás minőségét, melyek elkezdik az olvasó valóságát kitölteni.
Mivel A Zohár Könyvét egy olyan csoport Kabbalista írta, akik elérték a legmagasabb spirituális szintet, és a könyvön keresztül osztották meg, az általuk megtapasztalt adakozást és szeretetet. Ezért elég, ha ugyanazt a természetet elérjük, amit ők, és ez által megérthetjük és érezhetjük mindazt, amit A Zohár Könyve ábrázol.
Baal HaSulam,Shamati 3, “A spirituális elérés dolga”: Sok fokozatot ismerünk fel a világok feltárása során. Tudnunk kell, hogy minden ami a feltárásokkal és fokozatokkal kapcsolatos, az a lelkek eléréséről beszél, arra való tekintettel, hogy mit kapnak meg a világoktól. Ez összekapcsolódik a szabállyal, “Amit nem érünk el, nem ismerjük azt név szerint.”
A Felső Világokban sok olyan szint létezik, ahol a lelkek találhatók, és mindegyik a saját szintjéről szerez meg.
Nem érezzük ezt, de minden lélek bennünk van, és fel kell tárnunk őket. Fokozatosan elérhetjük ezeket az állapotokat, amikor egy bizonyos szinten kezeljük lelkeink jelenlétét, majd felemelkedünk. Vagyis érezni fogjuk és megértjük lelkeinket és azok állomásait, amelyeken át mennek.
Ez azt jelenti, hogy érezzük és elérjük a világokat, és különféle cselekedetekkel fel tudjuk emelni lelkeinket a világok szintjére, és így egyre inkább láthatjuk, érezhetjük és érzékelni fogjuk a Teremtést.
„A spirituális elérés lényege” című cikkében Baal HaSulam azt mondja, hogy az Ein Sof (Végtelen Világ) a forrása mindennek, és hogy ezt az állapotot nevezzük úgy, hogy „Fény, edény nélkül,” ami a Teremtő határtalan Fényét jelenti, ami egy bizonyos minőségbe szervezve. Onnan, a teremtés gyökeréből ered a teremtett lény és a Teremtő kapcsolata, amelyben megnyilvánul a Teremtő minősége, azaz, hogy “Ő jóságos és jót cselekvő”. Az öröm az Ein Sof világában kezdődik, és az összes világokon keresztül leereszkedik az Assiya (Cselekedetek) világába.
A Felső Fény ki akarja tölteni a lelkeket, az Ein Sof világából, az Adam Kadmon, Atzilut, Beria, Yetzira, Assiya, és a mi világunkba. Ennek érdekében, meg kellett teremtenie a Teremtőnek egy edényt a Fénynek, hogy kitölthesse azt, mivel a Fény az, ami az örömöt hordozza, amit a Teremtő át akar adni a teremtésnek.
Ez hasonló egy gyermekhez, aki csak az édes dolgokat akarja élvezni az életben, de a szülei nem engedik ezt meg neki. Így kezel minket a Teremtő is. Annak érdekében, hogy meghatározza a felénk irányuló örömet, a Teremtő különböző benyomásokat ad nekünk.
Nekünk kell tudni meghatározni, melyik érzés a helyes, amelyik közel visz bennünket a Teremtőhöz, hasonlóvá tesz minket hozzá, és ez által úgy kezdhetjük el látni a világot, ahogy Ő, azaz végtelennek és teljesnek. Hogy ez így legyen, meg kell változtatnunk a vágyainkat és a tudatosságainkat.
Baal HaSulam, „Bevezetés a Zohár Könyvéhez” című cikkében azt írja, „Nem kell latolgatnunk az emberen kívüli teremtmények állapotát, mivel az ember a teremtés központja, ahogy az a 39.-es pontban írva van. Minden más teremtmény önmagában a teremtés szempontjából nem hordoz értéket, csak amilyen mértékben hozzájárulnak az ember teljességbe való kiterjedéséhez. Ezért ők együtt emelkednek, vagy buknak az emberrel anélkül, hogy ennek tudatában lennének.
Kérdés
Ha a zuhanás és válság az ásványi, növényi és állati szinteken nyilvánul meg, akkor ezek a természeti szintek együtt zuhannak az emberrel? Hol van az ember szerepe ebben? Vagy az ember egyszerűen csak ezeknek a szinteknek a környezetében él, és élvezi azok előnyeit?
Válasz
Az ember ebben a környezetben, mint ennek a bukásnak a szervezője van jelen. A természet önmagában integrál. Az ásványi, növényi és állati szintjei kölcsönkapcsolatban és tökéletes harmóniában vannak egymással.
Az ember azonban megsérti ezt a harmóniát az egoizmusával. Ő az, akinek korrigálnia kell önmagát és utána a természet minden szintjével ugyanabban az általános, integrál hálózatban kell kapcsolódnia, mint amiben azok egymással össze vannak kapcsolódva. Ki kell egészítenie ezeket a szinteket békében és harmóniában kell kerülnie velük, a természet erői ebbe az irányba nyomják.
Ha gyorsan megértjük ezt, és megteszünk mindent, ami szükséges, akkor nem lesznek vírus támadások és egyéb problémák. Ha tovább nyomulunk, terjeszkedünk és mélyebbre merülünk az egoizmusunkba, akkor a természet életre kelt mindenféle problémákat, melyek élesen fognak reagálni az irányunkban.
Ezek a problémák világosan rámutatnak, hogy le kell nulláznunk magunkat és egyesülnünk kell egymással, abba hagyni a természet bántalmazását, amely bennünket sújt egyensúlytalansággal, amit aztán a természet, nyomások és válságok sorozatával korrigál.
Reméljük, hogy az emberiség végezetül meghallja, hogy a Kabbala Bölcsessége mit mond minderről. Akkor valóban minden kiegyenesedik.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
