Válasz: Baal HaSulaam a legnagyobb lélek, aki minden korábbi Kabbalista bölcsességet magába szívott, és elmagyarázott nekünk. Ez egy különleges lélek különleges célja.
Nem tudunk felnézni rá. Nem azért, mert nekünk nem kéne nagyra törnünk, hanem azért, mert az ő lelke különbözik a miénktől. Nekünk fejlődnünk kell, ő pedig megadta nekünk a korrekció módszerét, és még ma is velünk munkálkodik.
A Kabbalisták húsz generációja Ádámtól Ábrahámig, aztán Ábrahámtól Rabbi Shimonig, Rabbi Shimontól folytatólagosan Ariig, majd Aritól Baal HaSula-mig és Rabashig mind együtt dolgoznak velünk, és fényt hoznak a számunkra.
Kezdjük megkapni ezt a fényt, és megkíséreljük korrekciónk szolgálatába állítani. De mi magunk teljesen más lelkek vagyunk.
Kérdés: Ez nem azt jelenti, hogy a lelkük jobb, a mostaniak pedig rosszabbak?
Válasz: Nincsenek jobb és rosszabb lelkek semmilyen módon és semmiben. Egyszerűen létezik egy cél, amely a közös lélek szerkezetén alapul.
Vannak olyan lelkek, amelyek elsőként emelkednek fel. Őket ősatyáknak, atyáknak, tanároknak nevezzük, és soruk Rabash-sal végződik.
Nemzedékünktől kezdve vannak lelkek, akik felismerik, mit kaptunk tőlük. Természetesen továbbra is fejlesztjük magunkon ezt a technikát, és sokféle információforrást és stílusú információt adunk le. De végül ez annak a feltárása, amit a korábbi Kabbalisták adtak nekünk.
[312577] A KabTV „Van egy hívásom. A kabbalista szerepe” című adásából
Kérdés: Hogyan kell kezelni a különböző betegségeket? Ezek korrekciót jelentenek?
Válasz: Természetesen korrekciót jelentenek. Sőt, a Kabbala szerint kívánatos, hogy a halál gyötrelmeit ne szüntessük meg. Ezek komoly korrekciók az egoizmusunkra nézve.
Igen, a lehető legkönnyebbé kell tenni, de alapvetően csak megkönnyíteni. Ez az egoizmus általános korrekciója, amely konkrét szenvedéseit abban az állapotban szenvedi el és fejezi be, amelyben létének legalacsonyabb szintjén érzi magát. Létezésünk összes többi része a spirituális létra minden fokán el van kenődve.
Komment: A fizikai szenvedés ismerős számunkra. De spirituális fajtája teljesen más. Belső, érzelmi élményhez hasonló, a fizikai szenvedés mégis sokkal gyűlöletesebb.
Az én válaszom: A fizikai szenvedés fölé emelkedhetsz úgy, hogy már nem érzed azt, de a spirituális szenvedést ki kell javítani, és fel kell váltani egy magasztosabb szenvedéssel. Innen nincs módod menekülni.
A szenvedés a beteljesülés hiánya az egoizmusban. Ha ezt az adakozás és a szeretet képességének hiányával helyettesítjük, akkor teljesen más hangot üt meg – a szeretet szenvedése. Ez már teljesen más; céltudatos és önmagában édességet hordoz. Mindenféle rossz szenvedést felcserélhetünk jó szenvedéssel.
Kérdés: Amikor Ön beteg volt, tanára, Rabash azt mondta, örömöt kell, hogy találjon benne. Hogyan hasznosítható a fizikai betegség?
Válasz: Nincs szükség, hogy szándékosan előidézzük. De a fizikai szenvedés segít az embert elvezetni a célhoz.
Nem szabad dagonyázni a szenvedésben, várni vagy magasztalni azt, ám ha megesik velünk, igyekeznünk kell magasabb rendű formáira váltani, és megérteni, hogy bármilyen típusa felemeli az embert, és megtisztítja egoizmusától.
A mi szintünkön azonban ez egy nagyon hosszú és rossz út. Ezért a Kabbala a szenvedés ellen van.
[309318]
A KabTV „Hívást kaptam. A testi szenvedés előnyei” 2012.05.21
Michael Laitman, Quora: „Társkeresés és párkapcsolatok: Mik a kulcsa a sikeres kapcsolatnak?”
A sikeres kapcsolat kulcsa a hajlandóságban rejlik, hogy engedményeket tegyünk. Kölcsönös engedmények, esetén a partnerek képesek egymás iránti szeretetüket növelni.
Aki engedményeket tesz egy párkapcsolatban, békét, kapcsolatot, nyugalmat és szeretetet nyer. Pozitív kapcsolathoz vezet, amely nem a büszkeségen és az uralkodáson alapul. Tanárom, Rabash egyszer azt mondta, hogy a „család csak kölcsönös engedményekből létezhet”. Szeretnünk kell, barátságosan kell bánnunk egymással, engedni kell a másiknak, és ezáltal olyan érzést nyerünk, amelyet „szerelemnek” nevezünk.
Az engedmény kizárólag tőled függ. Nem kell nyomást helyezni a másikra. Ha engedményeket teszel, akkor látni fogod, hogy milyen erős fegyverről van szó, és az engedmények példái révén egyszerűen meghódítod a partnered.
Kérdés: Tanára, Rabash azt írja, a hősök között a legkiválóbb az, amelyik ellenségéből barátot csinál, aki felülkerekedik gonosz hajlamán.
Ha saját egoista szemüvegünkön keresztül nézzük az embereket, önmagunk kiemelkedő minőségéhez képest őket alantasnak és közönségesnek látjuk. De ha erőfeszítést teszünk, hogy ugyanolyan magasztosnak lássuk őket, hőssé leszünk. A hős azt jelenti tehát, hogy legyőzzük velünk született önző természetünket?
Válasz: Igen. Hős az az ember, aki legyőzi magát. Semmi másra nincs szükségünk ezen kívül. Ha úrrá leszünk egoista természetünkön, akkor belépést nyerünk az „általános jó” állapotába.
Ténykérdés, hogy a természet önzőnek teremtette az embert, aki mindenkit saját romlottsága alapján ítél meg. Mindig negatív jegyeket fedezünk fel másokban. Ezért muszáj megértenünk, hogy mindezen minőségek bennünk magunkban találhatók. Ez a gonoszság természetének megértése.
Kérdés: Viszont ha nem volnának a többiek, akkor nem pillantanám meg magamban ezeket a negatív tulajdonságokat.
Válasz: Igen. Így van ez az “állati szinten”.
Kérdés: Vagyis egyik életet élem a másik után, mindenkiben negatív vonásokat látok, mindenkit panasszal illetek. Aztán, egy adott ponton, hirtelen megértem, hogy mindez bennem van.
Válasz: Nem könnyű eljutni ehhez a felismeréshez. A Kabbalisták feltárták ezt az igazságot, és leírták számunkra.
Miközben olvassuk műveiket, megértjük, hogy az igazat mondják, csak mi nem látjuk azt. Érzékelésükön keresztül mindent feltártak, aztán ezeket leírták a könyveikben, mi azonban még mindig nem érezzük az igazukat. Ezért az olvasmányaink alapján, fokozatosan kell ráébrednünk, hogy minden ilyen módon került megteremtésre a természetben, és ilyen módon működik az észlelésünk.
Először birtokunkba kerül a tudás, aztán jön a megértés, valamint az érzékelés és elérés.
Kérdés: Hogyan történik a folyamat? Mi az „önmagamon belül” kifejezés jelentése?
Válasz: Minden, ami a világon történik, az az észlelésen belül következik be. Semmit nem mondhatsz arról, mi zajlik kint. A világ bennünk kerül ábrázolásra.
Kérdés: Nyilván Ön is tudja, hogy mennyi szörnyűség történik a világban minden egyes másodpercben. Átérzi egy Kabbalista, hogy mindez miatta van?
Válasz: Sőt, tovább megy ennél. Ha mélyebbre ásol, azt találod, hogy mindez te magad vagy.
Képtelenek vagyunk mást látni az énünkön, saját vágyunkon kívül. Minden, ami a vágyainkban történik, az az általunk felfogott világ.
[277862]
A KabTV „Spiritualis Állapotok” című műsorából, 2019.05.13.
Egyik cikkében Rabash azt írja, hogy minden barátban a Teremtőt kell látnunk, aki saját maga felé vezet minket. Olyannak kell érzékelnünk a barátot, mint aki mögött ott áll a Teremtő, és akkor a világot hirtelen légiesnek és áttetszőnek pillantjuk meg, ahol nincs más, csak te és a Felső Erő, és a „nincs más rajta kívül” igazsága működik. Minden, ami rajtunk kívül van, az az Ő megtestesülése, ezért fokozatosan a Teremtőre irányul a figyelmünk, és mindenben az Ő minőségeit látjuk.
A folyamat végén feltárjuk Őt, és akkor a világban zajló összes cselekvést, mindent, ami a szemünk előtt megtörténik a kövületi, növényi, állati és emberi szinteken, a Teremtő arra irányuló adakozásaként észlelünk, Aki ez által fejleszti tulajdonságainkat. Ezeknek a tulajdonságoknak a Teremtőt figyelembe vevő, helyes fejlesztése által, kialakítjuk magunkban az ásványi, növényi, állati és emberi szintek esszenciáit, és a nekik megfelelő mértékű kapniakarási szinteket (Aviut) az első, második, harmadik és negyedik fokozatokon.
Így mérjük le a Teremtővel való kapcsolatunkat. Az egyes szint az ásványi, a kettes a növényi, a hármas az állati, és a negyedik az emberi szintnek megfelelően. Ha mindezeket összekapcsoljuk a Teremtővel, akkor minden feltárulkozik előttünk. Ilyen módon tehetünk helytálló becslést jó és rossz kérdésében.
Megjegyzés: Ahhoz azonban, hogy ily módon, belsőleg felbecsüljük a dolgokat és a közösséghez kapcsolódjunk, fel kell emelkednünk az ezt lehetővé tévő állapot magaslatára.
Minden attól függ, hogy az az ember, aki a fentieket hallotta tőlem, milyen mértékben tisztázza azokat magában, és hogyan kezdi meg kivitelezni az életében, és hogy mindezek értelmében, mennyire felelősségteljes módon viszonyul a világhoz, hiszen a Teremtőhöz mindazokon keresztül kapcsolódunk, ami körülvesz minket.
1979. február egyik hideg, esős estéjén, amikor Chaim Malka barátommal szokásosan elmélyültünk a Kabbala könyvekben, rájöttem, hogy ez reménytelen.
– Chaim – mondtam – menjünk, és találjunk magunknak egy tanárt, most rögtön.
Beültünk az autóba és elhajtottunk Bnei Brakba, egy ortodox városba, ahol hallottam, hogy az emberek Kabbalát tanulnak. Ahogy az eső áztatta a szélvédőt; Szinte vakon vezettem, nulla láthatóság mellett. De belülről hajtottak; Folytatnom kellett.
Miután beléptünk a városba, fogalmunk sem volt, merre menjünk. Hirtelen megláttam egy járdán álló férfit, aki arra vár, hogy átkeljen az utcán. A szakadó esőben egyedül ő volt a környéken. Letekertem az ablakot, és belekiabáltam a zuhatagba: “Hol tanulmányozzák itt a Kabbalát ?!”
A férfi hanyagul rám nézett és így szólt: – “Forduljon balra, és vezessen a gyümölcsös felé. Az utca végén meglát egy házat, szemben; ott tanulmányozzák a Kabbalát. ”
Abban a házban, a gyümölcsös mellett, találkoztam tanárommal, Rav Baruch Shalom HaLevi Ashlag-gal (RABASH), Rav Yehuda elsőszülött fiával és, Leib HaLevi Ashlag utódjával, aki a 20. század legnagyobb Kabbalistája volt, akit Baal HaSulam néven ismertek a Zohár könyvéhez írt Sulam (Létra) kommentárja után.
A következő tizenkét évben RABASH személyes asszisztenseként szolgáltam, és elsődleges tanítványa lettem. Tanultam nála reggel három órát, este pedig két órát mindenki mással. Tanultam vele akkor is, mikor egyedül voltunk, és miközben a napi kirándulásokra vittem a tengerpartra vagy a parkba. Minden második hétvégén is tanultam nála, amikor együtt töltöttünk a hétvégét, és tanultam, amikor két alkalommal egy hónapig kórházban feküdt. Feltettem neki minden kérdést, amit csak tudtam a spiritualitással kapcsolatban, akár órákon át kérdeztem, vezetés közben, vagy amikor akármilyen más lehetőség adódott. – kérdeztem tőle, mert tudnom kellett. Tudtam, hogy ő az “utolsó Mohikánok közül való”, azaz, az utolsó láncszem az évezredekre visszanyúló vonalban, és tudtam, hogy ezt a tanítást folytatnom kell. Minden órát rögzítettem, és jegyzeteltem a szavait. Felszívtam tőle mindent, amit csak tudtam, a szavak külső és belső jelentését, így tovább tudtam adni őket, amikor eljött az idő.
Néhány év elteltével, amikor RABASH azt mondta nekem, hogy szükségem van barátokra, akikkel gyakorolhatom a spirituális munkát, negyven diákot hoztam neki. Nekik kezdte el megírni, a felbecsülhetetlen értékű cikkeit az ember előrehaladásáról, egy állhatatos emberről, aki Kabbalistává válik- aki ismeri az emberi természet legbelső finomságait, és a Teremtővel való kapcsolatát.
RABASH cikkei nemcsak tanítványai előtt nyitották meg az utat, hanem mindannyiunknak, azaz minden egyes ember előtt. Most ezek a cikkek világítótornyok, amelyek utat mutatnak mindazoknak, akik el akarják érni a spiritualitást. Megtanítanak minket arra, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, és hogyan viszonyuljunk az érzelmekhez és állapotokhoz, amelyeket útközben felfedezünk bennünk. RABASH, akárcsak az apja a maga módján, “úttörő” volt. A végtelen bátorság, együttérzés és az emberiség iránti szeretet nyomdokaiba lépett.
1991-es halála után az emberek arra kértek, hogy kezdjek el tanítani. RABASH is arra biztatott, hogy tanítsak akkor, amikor még vele voltam, így amikor az emberek felkerestek, beleegyeztem, és létrehoztam egy tanuló csoportot, amelyet Bnei Baruchnak (Baruch fiai-nak) hívtunk. Valóban, akkor arra törekedtünk, és most is arra törekszünk, hogy kiérdemeljük a nevet és, mi legyünk tanítóm spirituális gyermekei.
Ma, amikor elmúlásának 29. évfordulójáról emlékezünk, remélem, hogy továbbra is kiérdemeljük a Bnei Baruch nevet, a szeretet és az egység útján járunk, és Kabbala hiteles bölcsességét elterjesztjük az egész világon, minden szomjas léleknek.
„És miután megszereztem a szeretet ruházatát, a szeretet szikrái kezdnek ragyogni bennem, a szív vágyakozni kezd az egységre a barátaimmal, és nekem úgy tűnik, hogy a szemem látja a barátaimat, a fülem hallja a hangjukat, és az én szám beszél hozzájuk, a kezek ölelkeznek, és a lábak egy körben, szeretetben és örömben táncolnak velük együtt. Túllépem testi határaimat, és elfelejtem a barátaim és a köztem lévő hatalmas távolságot … és úgy tűnik számomra, hogy a világon nincs más valóság, csak az ami a barátaim és én. Ezt követően még az „én” is törlődik, elmerül, összekeveredik barátaimban, amíg ki nem állok és kijelentem, hogy a világon nincs más valóság, csak a barátok” (RABBASH, 8. levél)
Hogy kerülhetjük el, hogy átadjuk szenvedésünket más embereknek? Szenvedjünk rejtett módon?
Dr. Laitman
Azt gondolom nem tanácsos negatív érzelmeket átvinni másokra. Ha ugyanis ezt tesszük, leegyszerűsíteni a számunkra a mindent meghaladó egoizmus megélését. Éppen ellenkezőleg, ezért meg kell próbálni eljátszani az emberek előtt, hogy nem szenvedünk és „jó arcot” kell vágni mindenhez.
Kérdés
A tény ellenére kell ezt tenni, hogy szenvedünk s rosszul érezzük magunkat?
Dr. Laitman
Igen. Akkor gyorsabban kijöhetünk ebből az állapotból mivel, ha azt sugározzuk mások felé, hogy jó hangulatban vagyunk, be is léphetünk ebbe a jó hangulatba.
Kérdés
Tehát ezzel a fajta kilépéssel a saját szenvedésünkből és jó hangulat sugárzásával elérhetjük, hogy másoknak is átadjuk ezt a hangulatot? Ez valójában egy légtornász mutatvány. Mi történik egy Kabbalistával, amikor szenved?
Dr. Laitman
Egy Kabbalista szenved és kineveti magát. Tényleg önmagán nevet. Hiszen pontosan tudja, hogy valójában nincs oka szenvedni, csak az egónk fetreng az önzése miatt szenvedő módon.
Ezért, ha képes valaki kinevetni magát, gyorsan képes a szenvedés állapotán túllépni. Ezt láttam sokszor a tanáromon, Rabashon. Természetesen ez egy jó példa arra, hogy az ember, hogyan tud felülemelkedni a szenvedésen.
Kérdés
De a szenvedés maga érzékelhető azért abban a pillanatban, amikor fölé emelkedünk?
Dr. Laitman
Természetesen. Maga a szenvedés nem törlődik el. Az ember csak meghaladja azt, lefedi egy másik érzéssel. A Kabbala elveinek megfelelően, nem is szabad megkísérelni lerombolni a szenvedést, vagy eltörölni a forrását, csak fölé lehet emelkedni.
Kérdés
Tehát egyszerre van jelen a szenvedésem és a fölé emelkedésem?
Dr. Laitman
Igen. Akkor a különbség a két állapot között egyértelműen érzékelhető, amin belül feldereng a Teremtő nagyszerűsége.
Kérdés: Azt állította, hogy 25-30 évbe telik, mire utunk elvezet az első spirituális szintig. Hogyan sikerült Önnek Rabash mellett mindössze 11 év alatt elérni a spiritualitást?
Válasz: Legalább 10 évet vesz igénybe az első spirituális szint elérése. Ha az ember komolyan tanul, hét, nyolc, vagy legfeljebb 10 év előzi meg.
De manapság, amikor valaki olyan csoportba lép be, ahol a többiek már 15-20 éve tanulnak, akár 5 éven belül is beérheti őket. Ha az ember integrálódik a barátokkal, és mindent velük együtt cselekszik meg, belép az edényükbe, és közösen merülnek el a spirituális korrekcióban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
