Kérdés: Ha egy ember érez egy bizonyos hatást Öntől, érzi az Ön energiáját, befolyásolja-e ez a spiritualitás megértésének siettetését?
Válasz: Nem: Ez csak a munkájától függ.
Kérdés: Milyen volt ez ön számára a tanárával?
Válasz: Egymásra hangolódtunk: Én rá, ő pedig rám! Egységben dolgoztunk! Én kapni akartam tőle, ő pedig átadni nekem! Ő azért dolgozott, hogy bennem kialakuljon minden, ami lehetséges: betöltsön, beteljesítsen, és így tovább. Én pedig részben passzív befogadó voltam, részben pedig aktív befogadó.
Kérdés: Hogyan egyeztek meg ebben a szereposztásban?
Válasz: Nem egyeztünk meg. Itt vágyról van szó. Nem lehetséges szavakkal megállapodni ilyesmiben. Ez egyszerűen csak egy vágy, hogy a tanító előtt lenullázzuk magunkat, és akkor a tanítvány képessé válik arra, hogy kapjon tőle. Szükséges az is, hogy a tanítónak legyen vágya és víziója arról, hogy valójában mit kell adnia ennek a tanítványnak, mert látja annak lehetőségét, hogy a jövőben folytassa a spirituális átadást a világnak.
[313038] A KabTV „Van egy hívásom. Spirituális energia”; 2011.04.21.
Kérdés: Szokta érezni az emberekben, hogy az illető mennyi erőfeszítést tesz a munkába?
Válasz: Először is, mindenben részt kell venni, amit a központi csoport tesz. Másodszor, szükséges belső munkát végezni olyat, amelyet a központi csoport szintén végez, és egyfolytában beszél is róla. Ha mindezeket megcselekedjük, haladni fogunk az úton.
Hogy mennyit fektessünk be? Csináld, és majd meglátod. Amikor mindenkivel együttműködsz, fokozatosan egy közös spirituális munka részévé válsz, és majd nem akarsz sehova menni. Így működik a folyamat.
Kérdés: Fel tudja mérni, hogy az ember erőbefektetése hol van maximális terhelhetőségéhez képest?
Mi a jelentősége ennek? Ez az ő saját dolga. Miféle vizsgálat lenne lehetséges itt? Az ember a cselekedeteivel a saját spirituális jövőjét építi!
[311243]
A KabTV „Van egy hívásom. Mit várhatunk a kabbalától?” című adásából; 2012.12.22.
Kérdés: Nagy a vágyam, hogy hozzáférjek a Kabbala Bölcsességéhez, viszont semmi kedvem olyan emberekkel kapcsolódni, akik materiális értékrend szerint élnek. Ha a világra gondolok, elönt az ilyesfajta tevékenységek értelmetlensége. Ez áll az ellenállásom hátterében. Hogy építsem ki a bal vonalat?
Válasz: Miért kéne kapcsolódnod azokhoz az emberekhez, akiknek esze ágában sincs elérni a Felső Világot? Kapcsolódj hozzájuk a munka vagy a család által megszabott hétköznapi keretrendszeren belül! Ha a feleséged például nem akar Kabbalát tanulni, semmi gond, tartsd fenn vele a megszokott napi kapcsolati módot!
Spirituális munka csak a csoporton belüli barátok közegében végezhető. Csak az ő körükben találkozhat lélek a lélekkel. Ezért hát ne próbálj meg a mindennapi „világi” közösségekben társat találni a spirituális úthoz! Ne aggódj, ha ezekben a körökben nem találsz partnerekre!
Csoportra kell lelned, és a szívetek érintkezésében kell megérezned a Teremtőt. Ha így teszel, csodálatos mennybéli minőséget tapasztalhatsz meg!
Kérdés: Hogyan születik döntés a tízes csoportban? Többségi szavazat alapján történik, vagy mindenkinek egyet kell értenie?
Válasz: Ha van valami fajta „többség” akkor, az már onnantól nem nevezhető „tízes” csoportnak. A tízes egy ember, egy szívvel. Ha ez így van, akkor ott milyen többség létezhet? A minyan (tízes) akkor alakul meg tíz emberből, ha egyetlen szívben, egyetlen imában alkotnak egységet. Tehát hogyan is juthatna bármilyen elhatározásra a tízes, ha valamelyik része nem ért egyet teljes szívéből?
Nem hősködhetsz, és egyezhetsz bele a barátok döntésébe nemtetszésed ellenére. A spiritualitásban nincs kényszer! A tízesben csak akkor fogadható el a döntés, ha az egyetértés egyetemes. Máskülönben nem beszélhetünk a tízes, mint koncepció létezéséről. Mindenki egységbe kell hogy forrjon.
Ezzel szemben, a spirituális vezetőség kényszerítő erejű többség (például 10-ből 8 egyetértés) mellett fogadja el a határozatokat. Ez azért van így, mert olyan emberekből áll, akik a világ szempontjából lényeges problémák tekintetében eltérő nézeteket vallanak, és igyekeznek megoldást találni ezekre a nehézségekre. Nem a spirituális munkát érintő kérdésekben hoznak döntéseket.
Aztán vannak emberek, akik arról határoznak, hogy milyen menüt fogyasztunk, hogy néz ki az adott nap beosztása, vagy milyen cikkeket veszünk az órán. Őket meg sem kérdezem, hogy mi mellett döntöttek. Azonban a tízes csoportjának koncepciója csak a spirituálisan, egy emberként kapcsolódó formációra vonatkozik.
[107626]
Reggeli Kabbala lecke Első rész 13/05/16, Rabbash Írásaiból
Kérdés: Az embernek van valamilyen célja az életben, különben nem élne. Van-e spirituális gyökere, olyan jelenségeknek, mint az élet értelmének a kutatása?
Válasz: Egész életünkben fokozatosan merülnek fel bennünk az élettelen (kövületi) szintű vágyak, majd a növényi vágyak, az állati, és végül, az emberi szint vágyai. Így fejlődünk, amíg el nem érjük a személyes legmagasabb szintünket, majd már az öregedés és a halál felé tendálunk. Ez minden ember életében, egyéni.
Ugyanez történik párhuzamosan a társadalom életével. Az emberi fejlődés minden szakaszában azt látjuk, hogy az ásványi, a növényi, és az állati szint szakaszain is túljutott, s most az emberi élet tudatának szintjén áll, az élet értelmével kapcsolatban.
Általános szabály, hogy állatokként létezünk, szeretnénk egy saját kőrakást vagy odut, szeretnénk szaporodni, egészségesek és boldogok akarunk lenni az élet utolsó napjaihoz közeledve, és békésen meghalni. Az ilyen létezést, amikor a szervezet csak önmagáról gondoskodik, állati szintnek nevezzük, mert az ember csak a hasára gondol, anyagilag pedig önmagára.
De az utóbbi időben az emberiség elkezdett felemelkedni egy másik szintre. Az állati szintről felemelkedtünk a következő szintre, az emberi szintre. Ennek a szintnek nincs földi kifejezése.
Ha a kövületi, növényi és állati szintek a természetben léteznek külső, anyagi megnyilvánulásukban, akkor az ember csak annyiban tér el az állattól, hogy megvan a maga magasabb, mélyebb értelme az életének, és ennek megértése felé fejlődik. Más szavakkal, azt, ami az állati szintünkön kívül esik, emberi szintnek nevezzük.
Kérdés: Hány ember foglalkozik ma az élet értelmének keresésével?
Válasz: Úgy gondolom, hogy ez az egész emberiséghez képest nagyon kevés, azaz pusztán százezrek, semmi több.
Péntek a Simchat Torah (szó szerint a ’Tóra örömének’) napja. Ezen a napon ünnepeljük a Tóra heti szakaszai olvasásának végét, illetve az új ciklus megkezdését. De miért ad okot ez, az ünneplésre, hogy befejeztük valaminek az olvasását, és már kezdhetjük is az egészet elölről? Nem ez az ok. Ha csak a dolgok felszínét kapargatjuk, valóban nem találunk semmi apropót az ünneplésre.
Ha értelemmel akarjuk megtölteni ezt az ünnepi napot, a külső mögé kell hatolnunk, hogy elérkezzünk a Tóra valódi, belső jelentéséhez. Írva van: „Megteremtettem a gonosz hajlamot; és megteremtettem a Tórát, mint fűszert.” (Masechet Kidushin) Vagyis a Tóra nem egy szövegkorpusz, amit anélkül idéznénk, hogy annak tartalmát ne alkalmaznánk magunkra. A Tóra, a gonosz hajlamunk korrekciójának eszköze. Ha bármilyen más célra használjuk, a lényegtől esünk el.
Ünneplésre ad okot, ha sikerrel korrigáljuk gonosz hajlamunkat. Ha pedig kudarcot vallunk, addig kell folytatnunk a munkát, amíg el nem érjük a Simchat Torah állapotát, azaz a Tóra fűszerének segítségével, ki nem javítjuk rosszra való hajlandóságunkat.
Héberül a ’Torah’ szó ’fényt’, és ’tanítást’ is jelent. ’Fénynek’ tekintjük azt a „fényt, amely megreformál”, ami alatt azt az erőt értjük, amely a gonosz hajlamból jót csinál. A „tanítás” a Tóra azon részére értendő, amit azért kell megtennünk, hogy „megreformáljuk magunkat”, vagyis úgy szeressük a felebarátunkat, mint önmagunkat. Hillel ezt így fogalmazta meg: „Ne tedd felebarátoddal, amit te magad gyűlölsz, a Tóra egésze erről szól.” (Masechet Sabbat, 31a), Rabbi Akiva hozzáteszi: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ez a Tóra legmagasztosabb szabálya.” (Jeruzsálemi Talmud, 30b.).
Jelenleg a Simchat Torah ünnepe egyszerűen csak arra emlékeztet minket, hogy mit kéne tennünk; és ilyen értelemben valóban örömmel tölt el. De ami a valóságot illeti, semmi okunk az ünneplésre, hiszen az emberek körében mindenről beszélhetünk, csak szeretetről nem. Még ha híján volnánk is a korrekciónak, de legalább használni akarnánk a fényt saját megreformálásunkra, már ez elég okot szolgáltatna az ünneplésre. De nem veszem észre, hogy jelenleg elismernénk, hogy mennyire kétségbeesett szükségünk van a változásra. Azt sem valljuk be, hogy hajlandók volnánk felelősséget vállalni nemzetünk állapotáért.
A helyzet még komolyabb, amikor a világ nemzeteihez fűződő kapcsolatunkat gondoljuk végig. Zsidókként megállás nélkül a világ figyelő tekintete kísér minket. Jó okuk van rá, hogy minket más mérce alapján ítéljenek meg, mint bármely más nemzetet. Érzik, hogy a mi kötelességünk, hogy elhozzuk számukra a Fényt, hogy „Fény legyünk a nemzetek számára.” Vagyis nem kizárólag magunkra kell irányítanunk a Reformáló Fényt, de kötelességünk azt tovább adni, hogy a világ többi része is megszabadulhasson a gonosz hajlamtól. Még ha a nemzetek nem is kommunikálják nyíltan a kérést, az a vádjuk, miszerint a világon mi okozunk mindent, ami gonosz, egy másik megfogalmazása annak, hogy: „Nem hozzátok el nekünk a Fényt, ami a ti dolgotok volna, azt a Fényt, ami megreformál minket, és megszünteti a gonoszt, ami köztünk lakozik.”
Még saját bölcseink is elmondják, hogy a mi feladatunk átadni a világ számára a Fényt, és ha ezt nem tesszük meg, bajt hozunk a nemzetek fejére. A Talmud így ír: „Csakis Izrael miatt éri szerencsétlenség a világot.” (Masechet Jevamot, 63a). A Midrash még ennél is egyértelműbben fogalmaz: „Ez az a nemzet, amely a világ békéjének lakhelye.” (Bereshit Rabbah, 66).
Az antiszemiták háborúk kirobbantásával vádolnak minket. Ugyanazt mondják, amit saját bölcseink sok-sok generáció óta. De mi nem akarjuk meghallani szavaikat. Mivel nem vagyunk hajlandók odafigyelni, az antiszemiták kezére kerülünk, akik megfélemlítenek minket, és erőszak segítségével érik el, hogy valóban kinyissuk a fülünket. Ha megpróbálnánk azt csinálni, amit a számunkra legjobbat akaró bölcsek már évezredek óta hajtogatnak, nem szenvednénk mind a mai napig az antiszemitizmustól, nyolcvan évvel a holokauszt borzalmai után.
A Lelkiismeret Könyve ezt írja: „Azt a parancsot kaptuk, hogy minden generációban erősítsük a közöttünk lévő egységet, hogy ellenségeink ne uralkodhassanak felettünk.” Ezekkel a szavakkal kívánom mindannyiunknak, hogy az elkövetkezendő évben úgy alkossunk egységet, mintha „egy ember lennénk, egy szívvel”. Azt kívánom továbbá, hogy sajátítsuk el a Tóra valódi jelentését, leljük örömünket benne, és váljunk érdemessé Dávid király szavaira, aki a 29. zsoltárban így fogalmaz: „Az Úr erőt ad népének; az Úr békével áldja meg népét.”
Kérdés: Az emberek munkához vonzása három módszerre osztható. Az első a kényszermunka (rabszolgaság, jobbágyság). A második a gazdaságilag kényszerített munka a megélhetés megszerzéséhez. A harmadik pedig az önkéntes munka, tetszés szerint, amikor az embernek talán nincs szüksége semmilyen eszközre a létezéshez.
Az ENSZ által elfogadott törvény szerint az embernek joga van a kötelező munkára. Vannak olyan országok, ahol az embereket még élősködés miatt is bíróság elé állították. Ön szerint ez helyes? Ha egy ember nem dolgozik, kötelezheti-e az állam erre?
Válasz: Attól függ, melyik államban és melyik időpontban. De elvileg az ember köteles dolgozni; különben a társadalomnak kell fenntartania őt, és gondoskodnia kell róla.
A parazitát nem dobják ki, hogy meghaljon egy erdőben, vagy hogy a vadállatok falják fel. A társadalomban kell élnie, ami azt jelenti, hogy az gondoskodni fog róla. Ha sok ilyen ember-parazita van, akkor meg kell küzdenünk velük. Végül is nem engedjük, hogy bárki uralkodjon felettünk. Miért élvezhetik ezek az emberek a munkánk gyümölcsét?
Kérdés: Vagyis az élősködést a törvény büntesse?
Válasz: Én azt kérem, hogy a társadalomban minden ember állandó oktatási és nevelési rendszeren menjen át, egy életen keresztül. Nevelési eredményei alapján őt magát is vonzaná, hogy a társadalom hasznos elemévé váljon.
Kérdés: Az ENSZ emberi jogi nyilatkozata kimondja, hogy mindenkinek joga van dolgozni és munkahelyet választani. Kinek kell választania az állást: magának az embernek vagy a társadalomnak?
Válasz: A társadalomnak oktatnia kell az embert, hogy lássa, hol lehet a társadalom számára a leghasznosabb. Ezenkívül a társadalom fennhatósága alatt kell állnia, és ennek megfelelően kell cselekednie. Vagyis a társadalom elsődleges, az ember pedig másodlagos.
Kérdés: Korábban egy vezetőt annak alapján választottak meg, hogy mennyire volt hű az ígéreteihez, a karizmája, a bátorsága, az elszántsága alapján a döntéshozatalban, illetve csak azután, hogy kiderült hogyan vezeti az államügyeket, hogyan kezeli a munkanélküliséget, az emberek jövedelmét stb.
Az üzleti pszichológusok felvetették a kérdést: mi fog történni a koronavírus utáni időszakban? Vajon elég érett lesz a jövőképünk, a vezetői képességekről ahhoz, hogy ennek felmérése az emberek jólétével kapcsolatos aggodalmakon alapuljon? Mit gondol ön, milyenek lesznek a jövő vezetői?
Válasz: A jövő vezetője egy olyan ember, aki megérti, hogyan hozhatja össze az embereket. Ez minden. Semmi más. De itt egy kis megjegyzésre van szükségünk: ez nem olyan, mint Mao, Lenin vagy Trockij, akik felállnak egy páncélozott teherautóra és inspirálják az embereket. Ők olyan nagyon inspiráló személyiségek.
Az tény, hogy olyan emberre van szükségünk, aki azt tűzte ki célul, hogy ne legyőzzön valakit, a másik kárára, hanem hogy mindenkit egységbe foglaljon. Ez azért probléma, mert mindig versenyezünk valakivel.
Ez itt nem fordulhat elő. Mindannyian együtt vagyunk, a természetünkkel, belső-lényegünkkel, szeretett egoizmusunkkal szemben. A vezetőnknek ismernie kell a világ valódi természetét és azt, hogy miként kezelhetjük ezt a természetet. Illetve azt, hogyan ne foglalkozzunk vele. Egyébként hogyan lehet vezető bárki, ha nem érti, hogy mivel foglalkozik?
Teljesen meg kell értenie és éreznie a Természetet, annak adakozását, és természetét és értékeit önmagába kell zárnia végleg. Meg kell értenie, hogy az embernek el kell érnie azt, hogy teljes hasonlóságban legyenek a Természettel, az egymással való egység révén, amit úgy hívnak, hogy “összetapadás Ővele”. Hogyan lehet ezt elérni, milyen Erők, segítenek a természettel való összekapcsolódásban?
Természetünk egoista, de a környezetünk adakozó. Tehát meg kell változtatnom magam egoistáról adakozóra, más emberekkel való kapcsolataimban. Tehát, amikor mindannyian átalakítjuk magunkat ily módon, akkor olyanok leszünk, mint a világ Egyetemes Természete – önzetlen. Ezt kell elérnünk.
Ez nem egy magas akadály; a Természet állítja ezt a mércét elénk. Mindenképpen meg fog történni! Néhány hónapon belül feltárul, hogy a világ hogyan fog elindulni ennek irányába.
Egy vezetőnek fel kell ajánlania a világnak, az egész emberiség összefogásának módszerét. Erre kell törekednie. Nem lehet másképp.
Az egyik kulcsleckéje, tanulsága ennek a járványnak az, hogy a vírusfertőzés csak az első csapás a Természettől, és sokkal több csapást várhatunk egyre erősödő intenzitással, mivel eljött az idő, hogy egy óriási változáson menjünk keresztül: hogy teljesen megváltoztassuk az élethez való attitűdünket, hogy ahelyett, hogy állandóan versengő, önközpontú megközelítéssel álljunk az élethez, olyan attitűdöt épitsünk, ahol kölcsönös felelősségben osztozunk, figyelembe vesszük egymást és a Természet rendszerét.
A vírusfertőzés által okozott változások máris megjelentek a társadalomban, a szociális távolságtartás feltételeitől kezdődően az egyre növekvő munkanélküliségen keresztül az összeomló gazdaságig, melyek arra utalnak, hogy ez a változás az élethez való hozzáállásunkban, hogyan is néz majd ki.
Különösen a munkavállalás területén olyan társadalmat építettünk eddig, mely olyan üzletekkel, foglalkozásokkal van tele, melyekre valójában nincs szükségünk.
A vírusfertőzésen keresztül a Természet rendszere elkezdte kiszűrni azokat a foglalkozásokat, tevékenységeket, amelyek nem szükségesek, csak azokat megtartva, amelyek valóban szükségesek. Azok az üzletek, amelyek az alapvető szükségleteket fedezik továbbra is működnek, míg azok amelyre nincs valódi szükség, azok szép lassan összeomlanak.
Hogyha az állatvilágot nézzük, akkor láthatjuk ahogy egy bizonyos mennyiségű állat meghal, míg mások azonnal megjelennek helyettük különböző változásoknak megfelelően, melyeket a Természet törvényei határoznak meg.
Ez ugyanígy van velünk is.
A Természet rendszerének részei vagyunk és a Természet olyan módon működtet minket, hogy most új feltételek közé helyez. Ennek megfelelően a Természet meghatározza majd az emberiség népességét és azt, hogy mi az emberiség aktivitásának a lényege.
A koronavírus hatására nagyon sok ember már így is munkanélkülivé vált, és ez azért van mivel egyre kevesebb szükség van azokra foglalkozásokra amelyeket korábban megtartottunk.
Azt várhatjuk, hogy azok az üzletek és foglalkozások amelyekre valódi szükség van azok fennmaradnak, mely körülbelül 5%-a annak a szolgáltatási szektornak, amelyet az elmúlt hetven év során kifejlesztettünk.
Ugyanúgy meglátjuk majd, hogy körülbelül 90%-a azoknak az aktivitásoknak melyeket korábban cselekedtünk fokozatosan eltűnik majd. Az emberek érzik majd, hogy azok a materialista értékek amelyeket fontosnak tartottunk, melyek arra kényszerítettek minket, hogy drága ruhákat, prestige autókat vegyünk, hogy megállás nélkül utazzunk a világ körül, ez mind eltűnik majd, és inkább alapvető, egyszerűbb beteljesülésekre vágyunk, leginkább sokkal mélyebb, jelentőségteljesebb társadalmi kapcsolatokra.
Ennélfogva mind a társadalomnak mind a hatóságoknak komolyan gondolkozniuk kell arról, hogy mit kezdjenek az egyre növekvő munkanélküli tömeggel világszerte.
Ez az a pont ahol én azt javasoltam, hogy készítsünk elő egy olyan keretet ahol az embereknek meglesz az alapvető természetes szükséglete melyeket a fennhatóságok biztosítanak, cserében azért, hogy részt vegyenek egy olyan oktatásban, aktivitásban, amely arra szolgál, hogy növelje a jelentőségteljes kapcsolatok érzését, fontosságát a társadalomban.
Egyrészt nem leszünk képesek újjáéleszteni a koronavírus fertőzés előtti gazdaságot és életstílust, másrészt, hogy azzal hogy egyszerűen biztosítjuk az emberek alapvető szükségleteit anélkül, hogy valami társadalmi előrelépést, célt nyújtanánk nekik, melyért érdemes erőfeszítést tenni, a társadalom hanyatlását okozzuk.
Ennélfogva az alapvető szükségleteket annak fejében kell nyújtani, hogy cserébe az emberek olyan oktatásban és aktivitásokban vesznek részt, amely arra irányul, hogy javítsa a társadalmi kapcsolatokat. Ennek megfelelően óriási változást látunk majd az értékrendszerben, mely önzőről altruistává, egyéniről kölcsönösen függővé válik majd, és az emberek a materializmusról emberközpontú értékekre váltanak, mely mindenki számára érdemessé, vágyottá teszi a bekövetkező változásokat.
Sőt mi több azáltal, hogy a pozitív társadalmi kapcsolatokat tesszük a legfontosabbá minden más felett, közelebb kerülünk majd a Természet egymástól függő, összekapcsolt rendszerével való egyensúlyhoz, és ezáltal egy pozitív visszajelzést kapunk majd a Természettől egy olyan magasztos harmónia érzetét, melyet soha korábban nem éreztünk.
Kérdés: Azt állította, hogy a jövőben a világ lakosságának 20-30 százaléka fog dolgozni, és 70 százalék tölti az idejét tanulással. Mit fognak ezek az emberek tanulmányozni?
Válasz: Ha kiszámolja, hogy a lakosság mekkora hányadára van a munkában szükség, beleértve a tudósokat, programozókat és más specialistákat, hogy biztosítsák az embereknek mindazt, ami szükséges a létezésükhöz, és mindemellett felhagyunk a szükségtelen többletek előállításával, akkor azt gondolom, hogy a válasz: 20 százalék.
Mindenki tanulni fog, ösztöndíj segítségével, és nem munkanélküli segély lesz a jellemző, mint manapság, amikor az emberek csak otthon ülnek, és nem csinálnak semmit.
Tanulnak az integrál világról, és a helyes kölcsönkapcsolatról, ami azt a célt szolgálja, hogy a kövületi, növényi vagy állati természet helyett elérjék, az ember szintjét.
A megfelelő kölcsönkapcsolatokkal biztosítják a világ kölcsönös és integrál jellegű függőségi rendszerét. Ebben a dimenzióban mindenki a mi világunk egoizmusa fölött, a tökéletesség és örökkévalóság szférájában érzi majd magát.
Az egész emberiség oktatása kell hozzá, hogy elérjük ezt az állapotot. Ha a szükséges, kényelmes és normális szinten lévő élelmezést célozzuk meg, csak 20 százalék munkája kell. Itt nem valami rabszolga osztályra gondolok, hiszen idejüknek csupán 20 százalékát szánják a javak megtermelésére és előállítására.
Nem számít, milyen mérvű az ellenállásunk, a természet elvezet minket ebbe az állapotba. Tovább nem tarthatunk ellen, tovább nem folytathatjuk az egoista fejlődést, a pénz minden fölötti uralmát. Ezektől semmi jót nem várhatunk.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
