Dr. Michael Laitman

“Teremtés könyve”.(Sefer Yetzira)

A babiloniak szétszóródása és letelepedése

747.01

Megjegyzés: Van némi hasonlóság Ábrahám és néhány ezer főből álló követőinek, illetve az izraeliták Egyiptomból történő kivonulása között. A különbség, hogy Ábrahámot nem üldözte senki, a zsidóknak viszont a fáraó és serege voltak a nyomában.

Dr. Michael Laitman válasza: Ábrahám nagyon egyszerű módon osztotta fel az embereket. A legtöbb babilonit maga mögött hagyta, mivel tudta, hogy őket egoizmusuk miatt úgyis elvesztené, és szétszóródnának egymástól.

Ez az úgy nevezett “Nagy Kommentárban” (Midras Rabba) is leírásra kerül, ami ugyanarra az időszakra utal, mint az Ábrahám féle “Teremtés könyve”.(Sefer Yetzira)

Látjuk tehát, hogy rendelkezésünkre állnak négy és fél ezer évvel ezelőtt írt források. Persze ez nem a közelmúlt történelme, elviekben azonban mégis hihetünk a leírtaknak, hiszen ahogy feltárulnak ezek a régi történetek, úgy látjuk be egyre inkább, hogy azok a könyvek az igazságot tartalmazzák.

Noha Babilont egyetlen, kb. három ezer főből álló nemzet alkotta, ezek számos ősi törzs és nemzetség tagjaiból álltak össze. Ábrahám az „Ivri” törzs leszármazottja volt. Ezért is hívták úgy, hogy „Ábrahám, az Ivri”. 

Josephus Flavius, a megbízhatónak vélt, nagyhírű történetíró érthetően beszámol arról, hogy az emberek milyen módon népesítették be a Földet. A babiloniak egy része Németországba, egy másik az Appeninekhez ment, aztán volt, aki Kelet felé (India és Kína irányába) vándorolt, volt, aki észak felé, a mai Oroszország irányába indult, mások pedig Afrikába vonultak át. Nyilván Josephus Flavius más neveket használ, de maga a folyamat könnyen követhető és beazonosítható.

[278628]
KabTV “ AZohár Köyvéek az erejer” #6
Forrás: Resettlement Of The Babylonians | Laitman.com

13 Már 2021

67 queries in 0,757 seconds.