Dr. Michael Laitman

ünnepek

Mért eszünk halfejet Rosh Hashana (Újév) idején?

560

Kérdés: A Rosh Hashana szimbólumaiként számon tartunk különféle ételeket az ünnepi asztalon. Szeretném megérteni, honnan erednek ezek. Miért eszünk halfejet, gránátalma magot vagy répát?

Válasz: A szimbolikus ételek az új évre irányulnak. Azt várjuk az elkövetkező esztendőtől, hogy jó lesz, még inkább megközelítjük a Teremtőt, aki a közöttünk lévő még nagyobb egységben fog megmutatkozni.

Ezért azt kérjük Tőle, hogy adja meg nekünk a helyes szándékot és vágyakat, annak helyes módját, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy egységünkben feltárulkozzon Ő, hiszen Ő az emberek közötti helyes kapcsolatban nyilvánul meg.

Ezt gondoljuk végig Rosh Hashanah, azaz az év fejének időszakában. A legfontosabb dolog a köztünk lévő egység, amiben a Teremtő meg tud mutatkozni. Azt akarjuk, hogy ez legyen a fejünk. És ennek jelképeként eszünk halfejet.

A hal se nem hús, se nem zöldség, inkább valami semleges étel, olyan, mintha nem is a mi világunkhoz tartozna. A vízben él. A víz a könyörület, a Hassadim fényét szimbolizálja. A hal a jóságnak ebben a fényében növekszik.

Kérdés: Tehát a Kabbalistáknak volt rá indokuk, hogy miért a halfejet válasszák.

Válasz: A fej az év feje, amikor nyomatékot akarunk adni neki, hogy egy új szintre kívánunk emelkedni, és új módon akarunk haladni az utunkon.

[287057]
A KabTV „Spiritualis állapotok”. Rosh HaShanah és Yom Kippur "
Forrás: Why Do We Eat The Head Of Fish On Rosh Hashanah? | Laitman.com

20 okt 2021

Mi az öröm a Simchat Torah-ban(Tóra örömében)?

Facebook oldalamról Michael Laitman 20/10/09

Péntek a Simchat Torah (szó szerint a ’Tóra örömének’) napja. Ezen a napon ünnepeljük a Tóra heti szakaszai olvasásának végét, illetve az új ciklus megkezdését. De miért ad okot ez, az ünneplésre, hogy befejeztük valaminek az olvasását, és már kezdhetjük is az egészet elölről? Nem ez az ok. Ha csak a dolgok felszínét kapargatjuk, valóban nem találunk semmi apropót az ünneplésre.

Ha értelemmel akarjuk megtölteni ezt az ünnepi napot, a külső mögé kell hatolnunk, hogy elérkezzünk a Tóra valódi, belső jelentéséhez. Írva van: „Megteremtettem a gonosz hajlamot; és megteremtettem a Tórát, mint fűszert.” (Masechet Kidushin) Vagyis a Tóra nem egy szövegkorpusz, amit anélkül idéznénk, hogy annak tartalmát ne alkalmaznánk magunkra. A Tóra, a gonosz hajlamunk korrekciójának eszköze. Ha bármilyen más célra használjuk, a lényegtől esünk el. 

Ünneplésre ad okot, ha sikerrel korrigáljuk gonosz hajlamunkat. Ha pedig kudarcot vallunk, addig kell folytatnunk a munkát, amíg el nem érjük a Simchat Torah állapotát, azaz a Tóra fűszerének segítségével, ki nem javítjuk rosszra való hajlandóságunkat.

Héberül a ’Torah’ szó ’fényt’, és ’tanítást’ is jelent. ’Fénynek’ tekintjük azt a „fényt, amely megreformál”, ami alatt azt az erőt értjük, amely a gonosz hajlamból jót csinál. A „tanítás” a Tóra azon részére értendő, amit azért kell megtennünk, hogy „megreformáljuk magunkat”, vagyis úgy szeressük a felebarátunkat, mint önmagunkat. Hillel ezt így fogalmazta meg: „Ne tedd felebarátoddal, amit te magad gyűlölsz, a Tóra egésze erről szól.” (Masechet Sabbat, 31a), Rabbi Akiva hozzáteszi: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ez a Tóra legmagasztosabb szabálya.” (Jeruzsálemi Talmud, 30b.). 

Jelenleg a Simchat Torah ünnepe egyszerűen csak arra emlékeztet minket, hogy mit kéne tennünk; és ilyen értelemben valóban örömmel tölt el. De ami a valóságot illeti, semmi okunk az ünneplésre, hiszen az emberek körében mindenről beszélhetünk, csak szeretetről nem. Még ha híján volnánk is a korrekciónak, de legalább használni akarnánk a fényt saját megreformálásunkra, már ez elég okot szolgáltatna az ünneplésre. De nem veszem észre, hogy jelenleg elismernénk, hogy mennyire kétségbeesett szükségünk van a változásra. Azt sem valljuk be, hogy hajlandók volnánk felelősséget vállalni nemzetünk állapotáért.   

A helyzet még komolyabb, amikor a világ nemzeteihez fűződő kapcsolatunkat gondoljuk végig. Zsidókként megállás nélkül a világ figyelő tekintete kísér minket. Jó okuk van rá, hogy minket más mérce alapján ítéljenek meg, mint bármely más nemzetet. Érzik, hogy a mi kötelességünk, hogy elhozzuk számukra a Fényt, hogy „Fény legyünk a nemzetek számára.” Vagyis nem kizárólag magunkra kell irányítanunk a Reformáló Fényt, de kötelességünk azt tovább adni, hogy a világ többi része is megszabadulhasson a gonosz hajlamtól. Még ha a nemzetek nem is kommunikálják nyíltan a kérést, az a vádjuk, miszerint a világon mi okozunk mindent, ami gonosz, egy másik megfogalmazása annak, hogy: „Nem hozzátok el nekünk a Fényt, ami a ti dolgotok volna, azt a Fényt, ami megreformál minket, és megszünteti a gonoszt, ami köztünk lakozik.”

Még saját bölcseink is elmondják, hogy a mi feladatunk átadni a világ számára a Fényt, és ha ezt nem tesszük meg, bajt hozunk a nemzetek fejére. A Talmud így ír: „Csakis Izrael miatt éri szerencsétlenség a világot.” (Masechet Jevamot, 63a). A Midrash még ennél is egyértelműbben fogalmaz: „Ez az a nemzet, amely a világ békéjének lakhelye.” (Bereshit Rabbah, 66).

Az antiszemiták háborúk kirobbantásával vádolnak minket. Ugyanazt mondják, amit saját bölcseink sok-sok generáció óta. De mi nem akarjuk meghallani szavaikat. Mivel nem vagyunk hajlandók odafigyelni, az antiszemiták kezére kerülünk, akik megfélemlítenek minket, és erőszak segítségével érik el, hogy valóban kinyissuk a fülünket. Ha megpróbálnánk azt csinálni, amit a számunkra legjobbat akaró bölcsek már évezredek óta hajtogatnak, nem szenvednénk mind a mai napig az antiszemitizmustól, nyolcvan évvel a holokauszt borzalmai után.

A Lelkiismeret Könyve ezt írja: „Azt a parancsot kaptuk, hogy minden generációban erősítsük a közöttünk lévő egységet, hogy ellenségeink ne uralkodhassanak felettünk.” Ezekkel a szavakkal kívánom mindannyiunknak, hogy az elkövetkezendő évben úgy alkossunk egységet, mintha „egy ember lennénk, egy szívvel”. Azt kívánom továbbá, hogy sajátítsuk el a Tóra valódi jelentését, leljük örömünket benne, és váljunk érdemessé Dávid király szavaira, aki a 29. zsoltárban így fogalmaz: „Az Úr erőt ad népének; az Úr békével áldja meg népét.”

 Forrás: https://laitman.com/2020/10/what-is-the-joy-in-simchat-torah/

21 okt 2020

“A Béke Sukkah-ja (sátra), a Világ számára” (Times Of Israel)

The Times of Israel publikálta a cikkemet “A Béke Sukkah-ja (sátra) a Világ számára

Felhívjuk figyelmét, hogy a Blog bejegyzéseihez írt posztok egy harmadik fél véleményét jelzik. A véleményeket, tényeket és az azokban található médiatartalmakat kizárólag a szerzők mutatják be, és sem a The Times of Israel, sem partnerei nem vállalnak felelősséget értük. Kérjük, lépjen kapcsolatba velünk visszaélés esetén. Visszaélés esetén jelentse ezt a bejegyzést.

Ez egy zsidó ünnepi időszak, amelyet nem szabad elfelejteni. Az idei Sukkot megünneplésének módját, a világjárvány miatt korlátozzák. Várni kell a hagyományos összejövetelekre és vendéglátásra. Miért zajlanak így az események? Azért, hogy elgondolkodtassanak minket, és rádöbbentsenek arra, hogy a pandémiával kapcsolatos helyzetünk nem büntető csapásként jelentkezik, hanem ébresztésként, illetve a gyűlölet és a köztünk lévő megosztottság állapotának vizsgálatára. Azzal, hogy ez a helyzet fizikailag elkülönít minket, a természet megpróbálja megfordítani az elkülönülés állapotát, és közelebb hozni “próbálja” egymáshoz a szívünket, egy igazi szeretet és egységes Sukkah  (sátor) felépítéséhez, amely az egész emberiséget felöleli a jobb jövő érdekében.

A Sukkot (A sátrak ünnepe) fesztivált örömteli ünnepnek tekintjük. Idén sincs ok arra, hogy másként érezzük magunkat, hiszen remek alkalmat kaptunk arra, hogy elemezzük az egymással szembeni rossz bánásmódot és kijavítsuk azt. Ehhez mély lélekkutatást kell végezni. Ez hasonló ahhoz, amikor pontos diagnózisra van szükség, mielőtt megfelelő gyógyszert kaphatna az ember, a betegségből való  teljes felépüléséhez.

Megszoktuk, hogy az életünket kényelmes partner-viszonyban éljük az egóval. Őszintén szólva nem játszhatjuk úgy az áldozatot, mintha levágásra váró ártatlan bárányok lennénk, akik akaratlanul állnak, mások egoista cselekedeteinek kontrollja alatt, mondhatni mintha szabad akarat nélkül lennénk. Önző magatartásunk szándékos, és teljesíti az énközpontú érdekeinket, függetlenül attól, hogy ezek a körülöttünk élők kárára történnek-e. Ezért jelzi a természet nekünk, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy együtt üljünk egy közös Sukkah-ban, és üdvözöljük az Ushpizint (vendégeket), amíg nem korrigáljuk az egymáshoz való viszonyunkat. A vírus arra tanít minket, hogy egymásra utaló világunkban az egész civilizáció túlélése veszélyben van, ha a kölcsönös előnyök érdekében történő együttműködést nem tekintjük elsődleges célnak.

Kabbala bölcsessége szerint az emberiség az „Utolsó Nemzedék” nevű fejlődési szakaszba lépett. Ez a változás arra a fokozatos folyamatra vonatkozik, amelynek során egy új társadalmat kell felépíteni oly módon, hogy annak működése megfeleljen a Természeti Törvényeknek és igazodjon is hozzájuk, vagyis kapcsolatban álljon, és egyensúlyban legyen a Természettel. Ennek az új társadalomnak tudnia kell, hogyan kell helyesen kezelni, a kiegyensúlyozott állapot elérését. Ez az átmeneti időszak lehetőséget nyújt arra, hogy ez a generáció, elsőként kezdhesse el, mások valódi szeretetét. Amíg azonban ezt az állapotot nem érjük el, ennek az ellenkezője tárul fel szemünk előtt – a kizsákmányoló és nemtörődöm hozzáállás, és cselekedetek. Ezt a visszatetsző szeparációs állapot azért tárul fel, hogy nézzünk magunkba, lássuk meg az általunk okozott kárt, és hogy kérjünk segítséget, az egész valóságot irányító Felső Erő-től, a korrekcióhoz.

A Sukkot szimbolizálja az egoista tulajdonságok belső változásának csodálatos folyamatát, amelynek során a „pajta és pince hulladékát” vesszük – olyan tárgyakat, amelyek (sajnálatosan) képviselik a mások iránti szeretet minőségét, és amelyek számunkra most egyáltalán nem értékesek – és felemeljük azokat a fejünk fölé, úgy mintha azok a legértékesebb és legfontosabb attribútumaink lennének, mint egy menedéknek a teteje, amely árnyékot ad az égető naptól. A Sukkot felhívás arra, hogy kilépjünk a kényelmes egoista „otthonunkból”, vagyis önszeretetünkből, és arra, hogy egy új struktúrát,  Sukkát (sátrat) építsünk fel, mint az Új Világ szimbólumát, amelyet akkor teremthetünk meg, ha megszerezzük az adományozás és a testvéri kötelék tulajdonságait.

Ezért ennek a fesztiválnak az igazi értelme, a kölcsönös megértés, és támogatása az új valóságnak – a béke Sukah-jának (sátrának)- felépítése, az egységünk által létrehozott pozitív Erőn keresztül. Nekünk, a zsidó népnek példát kell mutatni az összetartásról, és utat kell mutatnunk másoknak az út követésre, összegyűjtve az egész világot, egy nagy nádfedél alá, ahol egyként egyesülünk. Akkor megvalósul az, hogy  elkészül a Sukkah, az ideiglenes lakásunk, mint közös tér, amelyet egymás számára kialakítunk a szívünkben, biztosítva az emberiség számára az egészséges életet és a boldog együttélést, egy globális fedél alatt.

Boldog Ünnepet!

forrás:https://laitman.com/2020/10/a-sukkah-of-peace-to-the-world-times-of-israel/

09 okt 2020

Életünk legjelentősebb eseménye

Nem létezik a Tóra megkapásánál nagyobb ünnep. Ha nem lenne Tóra, mindaddig az állati létezés szűkösségébe lennénk beszorítva, ameddig csak forog a Föld.

Lehetőséget kaptunk, hogy használhassuk a felső erőt, és segítségével beléphessünk a felső dimenzióba, ahol már a spiritualitás dimenziójában folytathatjuk életünket. Zökkenőmentesen válthatunk a most érzékelt világunkból, realitásunkból egy új állapot, világ, dimenzió felé, amely semmiféle kapcsolatban nincs a bolygóval, illetve a világegyetemmel. Örök és hibátlan formában, teljes harmóniában, és az anyagi világ korlátai nélkül tárhatjuk fel létezésünket.

A felső erő segítségével rátalálhatunk a tökéletlen világunkból a tökéletes létezéshez vezető ösvényre. Az eszköz, ami segíti a mi dimenziónk és a felső közötti átmenetet, a “Tóra” névre hallgat. Ez egy különleges erő, amely fokozatosan átalakít és új állapotba visz minket. Változásunk mértékében lesz olajozott a másik állapotra történő átállás – és ez mindaddig tart, amíg az összes ‘földi’ (egoisztikus) tulajdonságunkat spirituálisra, altruisztikusra nem cseréljük.

Ekkor nyerjük el annak lehetőségét, hogy létezésünk örök és tökéletes legyen. Ennek a lehetőségnek a megszerzése életünk legfontosabb eseménye, valódi ünnep!

https://laitman.com/2010/05/the-most-important-event-of-our-lives/

09 jún 2019

A Fény adásának ünnepe

Kérdés:

Mit ünneplünk a Shávout ünnepekor?

Válaszom:

A Shávout alkalmával mi a Tóra adását ünnepeljük. Ez az a nap, amikor mindazok, akik “Izrael”-nek számítanak (Izra-El, azaz egyenesen a Teremtőhöz) megkapták a Tórát, a szabad választáson keresztül történő önmegvalósítást, ahelyett, hogy az előre beprogramozott beteljesülés állapotát a Fény nyomásának hatására érjék el.

Épp ellenkezőleg, ők képesek látni saját magukat, a teljes valóságot és magát a Teremtő is ennek hatására. Ahelyett, hogy a Teremtő tegye mindazt, ők (Izrael) képesek eldönteni, hogy ők valóban vágynak ezen cél elérésére, mintha nem a Teremtő lenne az aki ezt a célt felajánlja számukra.

Mi azt ünnepeljük, hogy képesek vagyunk megérteni, érezni és elérni a felső erőt, mely működik bennünk, és képesek vagyunk magunkat azonosítani annak munkájával. Nyilvánvalóan ez a felső erő, a Teremtő működik így is, úgy is. Azonban mi elérjük, megértjük hogyan is működik Ő, mi vágyunk arra, hogy ő dolgozzon rajtunk, és még azelőtt hogy Ő akcióba kezdene mi már megindulunk Ő felé. Ez az ahogy a szeretet lemérhető.

Kérdés:

Szóval csakis a Tóra megadásával értük el a szabad választást, azt a szabadságot, hogy elfogadjuk a módszert, és azt önkéntesen megvalósítsuk, míg korábban nem rendelkeztünk hasonló szabad választással?

Válaszom:

Így van. Ezáltal ezt úgy tekintjük, mint a “szabadulást a halál angyalától”, “szabbaddá válást saját országunkban (vágyunkon belül)”, mint szabadságot. Mit is jelent ez a szabadság? Most már képes vagyok kifejezni saját nézetemet a teremtés céljáról, és útunkról.

Képesek vagyunk egy másik célra váltani? Nem nem vagyunk képesek. Képesek vagyunk egy másik útat választani: Nem. Akkor mi olyan különleges itt? ÉN veszek részt abban, ÉN hozom a döntést, ÉN választom ezt a vágyat, ÉN vagyok jelen a folyamatban. Egyébként ez nem én vagyok. A Teremtő megadta nekünk a lehetőséget a résztvételre. Mindez azt jelenti, hogy én kifejezem saját magamat és függetlenségemet, mely annak a szintnek felel meg amekkora mértékben azonosítom magam a Teremtővel, és hasonlóvá válok Vele. Végül is vagy egy állat vagyuk, vagy egy emberi lény.

07 jún 2011

Egy hálózat, mely az egész Univerzumot körbeveszi

Kérdés:

Mit jelent az, hogy Rabbi Simon mind a 9 tanítványa egy külön Szfirát képviselt? Létezhetnek hasonló Kabbalisták a mi időnkben is?

Válaszom:

Az a tíz Kabbalista mely lehetővé tette a Zohár Könyvének a megírását, a tíz fő Szfira. Mindegyikőjük, azáltal hogy elérte lelke eredetét, megértette hogy ő maga a tíz fő Szfira egyikéhez tartozik, és akkor egyesülésük egy olyan hatalmas erőt hozott létre, hogy képessé váltak a felső Fény teljes felfedésére, és hogy azt “szétszórják” számunkra. Ezért van könyvük “A Zohár”-nak nevezve, azon Fény nevének megfelelően, mely az Acilut Világának felső részében ragyog (GAR de Acilut).

Nem hiszem hogy manapság szükségünk van hasonló kaliberű Kabbalistára. Ők már felfedtek mindent, beragyogtatták a lelkek teljes rendszerét, és az összes többi Kabbalisták ugyanahhoz a rendszerhez csatlakoztak. Mindez a lelkek egy teljes korrigált rendszerét hozta létre a lelkek általános rendszerén belül, melyek még maguk nincsenek korrigálva.

Most, amennyiben mi korrigálni akarjuk magunkat, akkor elég számunkra ha a Zohár Könyvét olvassuk, és amekkora mértékben képesek vagyunk arra, teljes erőnkkel, megpróbáljunk a köny szerzőihez, azok lelkeihez valamint az őket követő Kabbalistákhoz csatlakozni. Ők maguk is a közös lelkek rendszerének korrigált tagjaivá váltak, és amennyiben mi csatlakozni akarunk hozzájuk, akkor képesek leszünk felhasználni az összes Fényeket és erőket, mely az ő kölcsönös egyesülésükben megtalálható. Ez az ahogy mi képesek leszünk a Zohár Könyvének Fényét felhasználni.

Lényegében mi már mindent megkaptunk! Már létezik a lelkek korrigált rendszere azon a rendszeren belül, mely még nem korrigálta magát. Rendelkezésünkre áll a könyv, és a Kabbala teljes tudománya általánosságban, melyet mi Báál HaSzulam rendszere alapján tanulunk. És mindez elég nekünk!

Nyilvánvaló hogy léteznek majd új felfedezések, mi jobban képesek leszünk dolgokat elmagyarázni, és jobban megértjük majd mi is található ebben a könyvben. De felülről mi már mindent megkaptunk annak érdekében, hogy befejezhessük korrekciónkat.

A Kabbala csoportosan van tanulva. És minden egyes személy a világban, aki úgy érzi hogy korrigálnia kell lelkét, és fel akarja fedezni miért is létezik, hol található élete gyökere és annak oka, akkor előbb utóbb megtalálja majd útját ugyanabba a hálózatba – egyik csoportunkba. És akkor ott elkezdi majd felfedezni mit is teszünk, és hogyan fedezhető fel a lélek gyökere, hogy fedjük fel a spirituális rendszert amelyben létezünk, bár mi már most is ott vagyunk egy eszméletlen állapotban. Tehát hogyan érkezhetünk el a rendszer megvalósításához?

Amikor mi eljutunk egy csoporthoz és elkezdünk tanulni, akkor először mi embereket látunk magunk előtt. De később, miután már tanulunk egy ideje, elkezdjük megérteni hogy mindezek nem emberek, hanem egy integrált, összekapcsolódó hálózat, mely összeköt minket.

Egyenlőre a rendszer nem működik megfelelően, de mi megpróbálunk egy bizonyos kapcsolatot felfedezni benne, egy olyan erőt keresve mely képes minket korrigálni, mely képes egy embert egy szívvel képezni belőlünk, képes minket eljuttatni a felebarát szeretetéhez, kölcsönös garanciához, és kölcsönös egységhez.

Ez a kölcsönös aspiráció egy más irányában annak érdekében, hogy felfedezzük a kapcsolatot egymás között a szívek egységében elhozza nekünk ezen hálózat érzetét. Mi érezzük, hogy mindaz valóban létezik. Mi hirtelen elkezdjük érezni, hogy az jelen van. És akkor ezen a kapcsolódó rendszeren belül, mi meglátjuk magunkat és az összes hatalmas Kabbalistát, akik belépnek ebbe a hálózatba, mint annak korrigált alapelemei, és támogatói, melyek vezetik a Fényt a rendszeren belül, azt az egység Fényével, szeretettel, és a részegységek kölcsönös résztvételével táplálva.

Nem számít hogyan ülünk együtt, fizikálisan, virtuálisan. A legfontosabb dolog az, hogy mi együttesen érzékelünk, és ugyanannak a rendszernek a részeivé akarunk válni, hogy csatlakozzunk a Kabbalistákhoz. És ha a Zohár Könyvét olvassuk, akkor táplálékot, erőt, megértést és spirituális érzékelést vonzunk magunkra ezektől a lelkektől, abból a korrigált hálóból, mint egy gyermek a szülőktől. Ez képessé tesz minket arra, hogy mi magunk a rendszer részeivé válhassunk, és elérjük a kölcsönösséget, kapcsolatot, és engedményeket, eltörölve magunkat és egyesülve mindenkivel.

20 máj 2011

Nem minden nap Pészach

Kérdés:

Miért nem megyünk ki minden nap Egyiptomból? Miért nem minden nap Pészách?

Válasz:

Ez egy helyes kérdés: miért nem vagyunk abban az állapotban, ahol állandóan úgy érezzük, hogy mi Egyiptomban vagyunk, a száműzetés állapotában, mert a szivemből jön létre Miczráim (Egyiptom), miért nem képzeljük el magunkban a Egyiptomot?

Az egyedüli oka ennek, hogy nem próbálkozunk eleget. Ha minden nap belefektetünk  erőfeszitéseket, vagyis mi minden nap érezzük, hogy Miczraimban (Egyiptomban) vagyunk, felfedezzük ugyanazokat a lépéseket, amelyek a történetben látunk az Egyiptomi kijövetelben.

Minden ami irva van, abban a pillanatban amikor József Egyiptomba ér, és azután – Jákob fiait és Jákobot magát –  mindezt az ember magába kell elképzelje. Magába kell érezze, ezeket a belső változásokat, érezze, hogy Egyiptomba megy, külömböző bajokba keveredik, mint a Tóra meséjében. Belül magunkban kell elképzeljük és érezzük ezeket.

Sok félelem fedeződik fel, az ember nem kell ezeken sok éveken át keresztül menjen, ahogyan a történetben van. Mert az évek az nem az időt jelentik, hanem, az ember belső változásait és ha lehet legyünk nagyon  figyelmesesek. Mindenesetre érezzük ezeket a lépéseket, – nagyon pontos mértékben, hogy mindegyikünk bele van azokba foglalva. Létezik egy általanos erőfeszités az összekapcsolodásra, nekünk fel kell fedeznünk ezt a teljes folyamatot, amely ellentétes a kapcsolattal.

Kezdetben úgy tünik, hogy én megszerzem ezt a kapcsolatot a barátokkal, és hamarosan elérem az összekapcsolodást velük, – ameddig elkezdjük felfedezni, hogy semmilyen ” hamarosan” nem jön ki, hanem a forditottja –hogy, nem vagyunk képesek kimenni Egyiptomból, az önzőségből, és  semmilyen esélyünk sincs.

Mi le tudjunk kűzdeni ezeket a tehetetlenségeket és ezeket az e ellágyulásokat, a tiz csapás segitségével, amelyeket elképzelem magamban, a kapó vágyamban, az önző természetemben, hogy én készen vagyok megőlni őt, – csak az a fontos, hogy ne maradjak benne, ezen a tiz csapáson keresztül, amelyek a tiz Szfira ellenében fedeződnek fel.

Mindenesetre, az összes állapotok nagyon közel vannak hozzánk, sok félelmen megyünk keresztül és gyorsan felfedeződnek, amikor az ember kimenekül  “Egyiptom”ból. Ezt helyesen kell elmagyarázzuk magunknak, hogy lássuk  magunkat benne, magunkon belül. Hol van mindez ? “Belül ” – azon a  ponton belül, ahol mi össze akarunk kapcsolodni egymással.

bs

27 ápr 2011

Kinek az ünnepe mindez?

Kérdés:

Mit tegyek, ha nem vagyok zsidó, és általában nem tartom meg a Pészach ünnepét?

Válaszom:

Csak nyugodtan ünnepeljél – mi a probléma azzal? Miért nem tudnál azzal azonosulni? Végül is te “Izraelhez” tartozol, ahhoz a vágyhoz, mely egyenesen a Teremtőre aspirál (Yashar Kel).

Emellett ünnepelhetjük ezt a fesztivált annak megemlékezésére is, hogy valaha létezett a Kabbalisták egy csoportja, akik keresztül mentek a korrekció teljes útján, és utána összetörtek annak érdekében, hogy ma mi mindannyian képesek legyünk velük együtt felemelkedni. A Pészach ünneplése által, mi azonosítjuk magunkat ezzel a csoporttal, nem egy nemzettel, hanem kifejezetten a Kabbalisták egy csoportjával.

Minden egyes személynek, aki ki kíván emelkedni jelenlegi állapotából a spirituális világba, tisztelnie, és értékelnie kell ezt a csoportot, mely keresztül ment a teljes úton, és könyveket írt tanácsokkal tele számunkra, hogy mi magunk is előre juthassunk azok segítségével. Mi ünnepeljük és tiszteljük tanárainkat, mindenfajta nemzeti, vagy kultúrális hozzátartozás nélkül. Mi is ehhez a csoporthoz tartozunk, és hozzájuk akarunk viszonyulni.

Később, amikor belépünk majd a spirituális világba, mi felfedezzük azt, hogy valójában együtt vagyunk velük, hogy a mi jelenlegi csoportunk nem csak barátainkat tartalmazza magában a világ minden részéről, hanem ezeket a “korábbi Kabbalistákat” is. Valójában ők a korábbi generációk Kabbalistái, akik valaha eltávoztak Babilonból annak érdekében hogy a spirituális útra lépjenek. És mi magunk is az ő csoportjukban vagyunk.

14 ápr 2011

A gonosz összehasonlításon keresztül érthető meg

Az Egyiptomból való kivonulás története, és az ahhoz kapcsolódó tradíciók csakis arra szolgálnak, hogy belső állapotunkra mutassanak. Mi egy szakadékban vagyunk, nehézségeink vannak, csapások záporoznak ránk, a menekülés atmoszférájában, sietségben, sötétségben vagyunk. Lényegében ez a spirituális megszületés folyamata, mely hasonló a fizikai test megszületéséhez.

Ez az amit el kell érnünk. De hogyan? Végül is mi állandóan menekülünk a szenvedés elől. Szóval hogyan van az, hogy nem vagyunk képesek elmenekülni Egyiptom állapotából? A materiális világban találhatom magam egy olyan helyzetben, amikor csak egy kiút van. De a spiritualitásban minden vágyaimnak megfelelően történik. Amennyiben én nem akarom átélni az Egyiptomi csapásokat, akkor nem élem át azokat. De én akkor a tüskékkel teli útat választom az egész emberiséggel együtt, az “evolúciós prés” nyomása alatt. Azonban én fel akarom gyorsítani az útat. Akkor belehelyezem magam a csapások alá?

A Kabbalista válasz: Nem valahol kinnt kell felfedezzük a csapásokat és problémákat, hanem jelenlegi állapotunkon belül. Hogyan? Valóban lehetséges-e az, hogy érzékelésemben a valóságot jóról rosszra kell átváltsam? Így van! Mondhatnánk azt, “De amikor én érzem a gonoszt, én elmenekülök!” Valójában nem fogunk elmenekülni. Mindez azért van, mert mi a gonoszt egy magasztosabb céllal szemben fedezzük fel. Nekünk úgy kell értékelnünk a spiritualitást, mint valami vágyott és valóban felbecsülhetetlen értékű dolgot. És akkor a jelenlegi állapot majd rossznak tűnik nekünk. Ilyen módon mi képesek leszünk tovább lépni előre az út elhagyása nélkül.

Mi felébresztjük a spirituális célt, hogy az ránk ragyogjon. És akkor már vágyunk annak elérésére, míg jelenlegi állapotunk válik száműzetéssé, sötétséggé, Egyiptomi csapásokká. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy felemeljük a spiritualitás fontosságát szemünkben, hogy felemeljük az adakozás, a felebarát szeretetének, és a barátok egységének fontosságát egy olyan szintre, hogy a száműzetés elviselhetetlenné válik számunkra, és el kell menekülnünk attól.

Kérdés:

Amennyiben az Egyiptomi kivonulás ilyen nehéz körülmények között történik, hiogyan vegyíthetjük ezt azzal az optimizmussal és energiával, amit a kongresszus után éreztünk?

Válaszom:

Mi csak jóságra aspirálunk, és akkor a jelenlegi állapotunk elviselhetetlenné válik számunkra. A felgyorsítás útján felfedezem az előttem álló jó állapotokat, és azokhoz képest a jelenlegi helyzetem majd negatívnak tűnik számomra.

Nem kell nekem egy zsákutcában szenvednem egyátalán, nem tudván hogy mit is kezdjek magammal. Az utóbbi megközelítés van “a maga idejében előre haladva” módjának nevezve, ameddig amíg az “evolúciós prés” hatására mindennek ellenére fel kell fedezzük a jóságot előttünk. Ez adja a teljes különbséget. Azáltal, hogy a jelenlegi állapotot a vágyott egységhez hasonlítjuk, a felebarát szeretetéhez és adakozáshoz hasonlítjuk, elkezdjük érezni, hogy problémánk van, és sötétségben vagyunk. Ez az ahogy felkészítem magamat a spirituális érzékelésre, már kialakítva a spirituális értékrendszert magamban. Azáltal, hogy az adakozás magasra emelem szemeimben, én felkészülök a kimenekülésre, és felkészülök a kimenekülésre.

12 ápr 2011

A száműzetés felkészülés a felfedezésre

A Zohár, Pészach, Shemot (Exodus) fejezet, 246. pont: Miért akarta a Teremtő Izraelt száműzetésbe küldeni Egyiptomba? Miért száműzetés, és miért pont Egyiptom?

Amennyiben mi nem tartozunk “Izraelhez” (héberül “Izra-El” azt jelenti, hogy egyenesen a Teremtőhöz), azaz amennyiben mi nem aspirálunk arra, hogy elérjük a Teremtőt, hogy vele azonossá váljunk az adakozás és szeretet tulajdonsága által, akkor nekünk nem kell leereszkednünk Egyiptomba, azaz szenvednünk amiatt, hogy nincsen közvetlen kapcsolatunk a Teremtővel. Ehelyett mi folytatjuk életünket tovább ilyen problémák nélkül.

De amennyiben mi arra aspirálunk, hogy elérjük a Teremtőt, akkor nekünk ezt hatalmas mértékben kell akarnunk, és elő kell készítenünk ezt a vágyat. És annak módja, hogy ezt a vágyat megfelelő mértékben felkészítsük, az a “száműzetésnek” nevezett állapot, a tökéletes állapottól való száműzetés érzete.

A száműzetésben mi megszerezzük az aspirációt, a szükséget és a vágyat a legapróbb részletekig, formáig és tulajdonságig, melyek késeőbb részt vesznek a Teremtő felfedésében, a száműzetésből való kiszabadulásban. Ennél fogva a száműzetés az egy nagyon fontos része a felkészülésnek, és az nem ér végett mindaddig, ameddig a felfedés iránti valódi vágy késszen nem áll.

Mindez azért van, mert nem létezik Fény vágy nélkül. A Fény az egyszerű, de csak akkor, amikor a vágy eléri azokat a tulajdonságokat, melyek jelen voltak benne, teljes méylségükben, erejükkel és formájukban, akkor képes a beteljesülés megjelenni azon belül.

Ennél fogva nincs értelme azért sírnunk, hogy még nem értük el a felfedezést. Mindez azt jelenti, hogy még mindig nem fejeztük be a vágy felkészítését annak legteljesebb mértékében, hogy az úgy jelenhessen meg, mint egy korrekt, alkalmas edény a Fény felfedésére. Dolgoznunk kell a vágyon, míg a Fény teljes nyugalomban van, és készen áll arra, hogy megjelenjen.

12 ápr 2011

76 queries in 0,208 seconds.