„fényként szolgáljunk a világ nemzetei számára.”

Kérdés: Mit jelent az Egyiptomi száműzetés a barátokkal való kapcsolatban?

Válasz: Az Egyiptomi száműzetés az az állapot, amikor az ember nem tud igazi kapcsolatot létesíteni a barátaival, mert a Fáraó közöttük áll és uralkodik felettük. Ebben az állapotban az ember kényszerítve van arra, hogy a Fáraónak dolgozzon a barátai helyett, ami őt egyfajta rabszolgaságra ítéli.

Az ember először egy bizonyos fokú elégedettséget érez ebben a száműzetésben. Ő nem törődik a barátaival, hanem inkább a Fáraóra – a Királyra – koncentrál, aki neki egy állítólagos jó életet és egoista kiteljesedést ígér. Ez a kiteljesedés csillapítja az irigységét, vágyát, ambícióit és a késztetést a hatalom és tekintély megvalósítására. Leköti magát a Fáraóhoz, és készen áll őt szolgálni.

Az ember elkezdi fokozatosan felismerni, hogy ez az élet nem teljesíti ki. Észreveszi, hogy nem fejlődik és a Teremtés valódi célját nem teljesíti. Ez a felismerés ahhoz vezet, hogy rosszul érzi magát a száműzetésben. Ahogyan az Írások is mondják: „És Izrael fiai felnyögnek a nehéz munka alatt”, amint észreveszik, hogy a hatalmas városok, mint Pitom és Ramses, amik a Fáraónak épültek, számukra szegény és boldogtalan városokká váltak.

Minden, ami fel lett építve, nem hajt számára hasznot, hanem pontosan az ellenkezőjét: fenyegeti őt a veszély (veszély: sakan, szegény: miskin), hogy mindörökre Egyiptomban ragad ebben az egymás iránt érzett ellenszenvben, az értelmetlen, boldogtalan életben. Ezek után elkezd vágyat érezni a fejlődésre, megváltoztatni ezt az állapotot és elérni a megváltást.

Attól a pillanattól kezdve, ahogy elkezdjük ezt felismerni – kinyílik Mózes (a szívben lévő pont), aki az Egyiptomi rabszolgaságból egy másik helyre szeretne szökni. Ez azt jelenti, hogy a Mózesi-tulajdonság az emberben leválasztódik a Fáraóról, vagyis az Egóról, és elkezd önállóan növekedni, azzal a szándékkal, hogy másokat is felszabadítson az Egyiptomi fogság alól. Így kezdődik a harc Mózes és a Fáraó között.

A Fáraó és Mózes harcolnak egymás ellen, és közöttük áll a Teremtő. Az egyik oldalon megkeményíti a Fáraó szívét, a másik oldalon megerősíti Mózest és azt mondja neki: „Ne félj, együtt megyünk a Fáraóhoz!” Így tanítja a Teremtő Mózest, hogy az arany középúton maradjon.

Az egyik oldalon a Fáraó ereje áll, a másik oldalon a Teremtő ereje, és Mózes közöttük növekszik, keresztülmegy a tíz egyiptomi csapáson, amelyek segítenek neki alapvető tulajdonságokat fejleszteni. Amikor aztán megszabadul, csatlakoznak hozzá további tulajdonságok is, amelyek szintén készen állnak elhagyni Egyiptomot.

Tehát eljutunk egy állapothoz, amikor már nem elégszünk meg azzal, hogy egyszerűen megszabadultunk a Fáraó alól – az egoista tulajdonságainktól, amelyektől elszakítottuk magunkat. Ezután meg kell tanulnunk elsajátítani az adakozás tulajdonságait, amelyek a Tóra kapujához vezetnek.

Ez azt jelenti, hogy a Fény, amely a Forráshoz vezet vissza, elkezd hatni ránk, és elkezdjük ezt magunkhoz vonzani. Az egymással való kapcsolatunkat el kell mélyíteni. Elkezdünk egy nagyon erős kapcsolatot felépíteni.

Az egyiptomi száműzetés abban mutatkozik meg, hogy elkezdjük egymást megvetni, különösen József alakjában – a középső vonal kezdetén. Elszeparálódunk egymástól. A száműzetés már azzal a felismeréssel kezdődik el: „Milyen jó és kellemes a testvérekkel együtt lenni” – egy felismerés, amely csak Józsefben van.

József szeretné az összes testvérét, „a kilenc első Szfirát”, saját magával összekötni, mert ő maga az utolsó Szfira, a Jessod. Ezért mondja: „Milyen jó és kellemes a testvéreimmel együtt lenni.” Ha egyesíti őket, megszületik a spirituális edény.

Ebből kifolyólag Egyiptomban még mélyebb kapcsolat valósul meg, amikor a hét szűk esztendő eljön, és rájönnek, hogy van egy közös gyűlölt ellenségük – a Fáraó. Ha az egótól, az önző vágyaktól megszabadulnak, és készen állnak egymással összekapcsolódni, mint egy szívvel rendelkező ember, kölcsönös garanciával, akkor megteremtik a feltételeket a Tóra befogadásához – ez a következő lépés a kapcsolatukban.

Minden egyes alkalommal erősebb lesz a kapcsolatuk. Az összes bűnük, amelyekkel a sivatagban szembesülnek, és kijavítják, a kapcsolat ellen vannak, és végül a kapcsolat megerősítéséhez vezetnek. Nincs fontosabb dolog, mint a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” megvalósítása – a Tóra központi parancsolata.

Minden parancsolat, azaz javító cselekedet, benne foglaltatik ebben. Addig, amíg nem tudunk igazi kapcsolatot létrehozni, és belépni Izrael (Yashar-El – „egyenesen a Teremtőhöz”) földjére (Erez), ami az akarat/vágy (Razon) elérését jelenti, amely a Teremtő minőségéhez hasonlít, és vele van kapcsolatban – nekünk marad az út.

Ezért a barátok szeretete nem csupán egy szép gesztus, hanem egy eszköz arra, hogy elérjük és megvalósítsuk a teremtés célját!

Kivonat Rabash cikkének leckéjéből

forrás: https://laitman.de/exil-das-ist-die-trennung-von-bruedern/