Dr. Michael Laitman

Legyenek bölcsebbek

Dr. Michael Laitman

Nem lehet a tömeghez szellemi üzenettel közelíteni. Igen, ez nem való számukra. Sőt, nem kell ehhez kapcsolódniuk, hiszen úgyis “romlottnak” fogunk látszani a szemükben. A célunk ellentétes a tömegek esetében. Erről azt írják: A Tóra véleménye ellentétes a közemberével.”

Mostanra már eleget tettünk a Kabbala terjesztése érdekében, azért, hogy akiknek van ehhez a szívükben a pontjuk, szerte a világban, sokféle nyelven megkaphatják ezt.

Akiben ez a szívpont felébred, az meg fog tudni találni minket. .

Nos, az új feladat az egész emberiség nevelése lesz. Ez a teljes gyógyulás/javítás kezdete lesz. Most jött el az az idő, amiről a Bál HáSzulám azt írja a “Messiás harsonája” című cikkében: a népeknek kell megismerniük az Elfogadás tanát (a kabbalát). Az első fázisban ezt a “kabbala” szó említése nélkül kell majd tennünk.

Egy új megértésig és ráérzésig kell elvezetni a népeket a következő fokozatban, hogy egyet tudjanak majd érteni azzal, mait az Elfogadás tana (a kabala) mond. Legyenek bölcsebbek.  A Rambam (Maimonides) szerint a fokozatosan kell a lényeget feltárni a “nőknek, gyerekeknek, rabszolgáknak”. Azt tesszük, amit ez a nagy bölcs ajánl.
From the 4th part of the Daily Kabbalah Lesson 4/8/11, “The Freedom”

 

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

56 queries in 0,467 seconds.