Kérdés: Hogyan hat a világra a mi Zohár-olvasás közbeni egyesülési vágyunk? Milyen változásokat okoz? Válasz: Ténylegesen nem létezik magában a világ. A mi erőfeszítéseink építik fel a világunkat. Most épp úgy néz ki, ahogy látjuk. Az erőfeszítéseink a társulásra mértékében teremtődik egy másik valóság. Amilyen módon gondolkozunk, érzünk, olyanra vetítődik a világ.
A lelkiség, a spiritualitás nem képekben jelentkezik. Semmilyen képben nem látszik, csakis a vágyaink kivetülése, s akkor jön létre, ha a társulásra törekszünk. .
Ezen minél többet kéne töprengenünk, hogy hozzászokjunk a valóság ilyen látásához. Ez nem a lelkiségi elérésről szól. Azt állítom, hogy akárki ebben a világban, ha nem is ért el a spiritualitás, a lelkiség, az adás szintjére, mégis dönthet úgy, hogy így néz a valóságra és emiatt az érzékelése megváltozhat.
Kérdés: Bizonyára valahogy a társulási vágyaink a leg nyersebb szinten is hatnak, amikor még nem vágyunk a társulásra, nem? Mert nekem úgy tűnik, hogy a legmélyebb szinten nincsen bennem semmi vágy a társulásra, a csoportos gyűlésekre.
Válasz: Igen, hát rengeteg féle vágyból állok össze, sok vastagsági -áviut – szinten, beleértve olyan vágyakat, melyek csaka végső gyógyulás idején tűnnek majd el.Rengeteg féle variációban bukkannak fel a vágyaim, s nem én rendezem ezt.
A képességeim legjavát használva olyan adó-lelkiségi- spirituális – alakba kell őket formálnom, amelyben egyesülnek olan vágyaimmal, amelyeket megvetek, elutasítok s amikhez nem akarom, hogy közöm legyen. “Kik ezek végülis? Miért kéne nekem ezekkel egyesülnöm? “
Le kell gyüznöm ezt a neheztelést ls egyesülnöm kell velük akkor, ha bennük is megvan a közös vágy a gyógyulásra, a spiritualitásra. Most éppen velük kell társulnom. Ha mind igyekszünk a kölcsönös ellenérzés fölé emelkedni, ezáltal egy belsőbb fokra lépve építjük fel a feltárulás “helyét”.
Kérdés: Néha úgy érzem, hogy egy fal választ el a társaktól, és bármennyire szeretném áttörni, nem mozdul. Mit tegyek akkor?
