A kettős királyság vége
Mostanság, egy „második hatalom,” valamiféle külső erő tárul fel számunkra, és ha ezt megpróbáljuk helyes módon feltárni, akkor boldogok lehetünk. Azonban ha ezt nem megfelelő módon próbáljuk meg ezt felfogni, visszaüt ránk – annak érdekében, hogy helyes módon fogadjuk el és kezeljük, hogy felismerjük, ki is a „valódi főnök.”
Fájdalmas a számunkra botok árnyékában tanulni, hacsak nem vagyunk képesek ezeket a botokat édességgé változtatni. Azonban ez csak azzal a feltétellel lehetséges, ha utána rohanok, megpróbálom megérteni, hogy ez az idegen erő, mit akar, ha készen állok meghajolni előtte. Ezt nevezzük a „munkától való kétségbe esésnek,” és a Teremtőhöz való feljajdulásnak.
Az egész világ közeledik ehhez a feladathoz, tudatosan vagy tudattalanul. Mindannyian a „Teremtő munkásai” vagyunk, és mindannyian a végső, korrigált állapotban vagyunk valójában, csak nem tudunk erről, mert nem érzékeljük. A felfedezésén dolgozunk és egyetértünk az összes szembejövő állapottal, hogy elérjük a Végtelen Világ feltárulását. Most is a Végtelen Fényben vagyunk, mindössze nem egyezünk meg a minőségével, ezért teljesen mértékben elrejtőzik előlünk.
Ezért dolgozik az egész emberiség együtt. Néhány résztvevő tudattalanul, miközben mások meg akarják érteni ezt a munkát, és a saját akaratukból végrehajtani. Azonban ugyanez az állapot, minden személy számár feltárul. A zavarodottság, melyez az egész emberiség megtapasztal most, hasonló ahhoz, amit az ember a belső munka alatt él át, amikor tisztázódik a következő lépés a számára. Így az egész világ, a zavar állapotában van, a ködben, gyengeségben, és ezért elkezdte elemezni a következő, spirituális fokozatát.
Azonban minden ember a rendszerben elfoglalt helyének megfelelően tevékenykedik. Néhányan el fognak érni, egy bizonyos szintet, de a többiek számára az elérhető szint, szigorúan gyakorlati, a kapcsolaton, a kölcsönös garanciára alapozva, amely elegendő a számukra, a közös rendszerbe való illeszkedéshez, és ahhoz, hogy ennek a részeseinek érezhessék magukat.
Néhányam még nehezebb munkával szembesülnek, azzal, hogy a „fejük” szintjén tárul fel a számukra a rendszer működése, és nem a „test” szintjén. A „test” minden szintjének megvan a maga „agya,” és „szíve,” amelyek a felelősek az érzékelésért, és a szándékért. Végül is, minden rész meghatározott rendben kap a központi agytól, és azt dolgozza fel, a pillanatnyi munkához.
A részek érzik a befolyását az agynak, és így küldik vissza a választ az agynak. Ezért még a testnek is van”csontveleje,” azaz a része, amelynek van önálló tudása, megértése, és érzékelése a teljes rendszerről. A végén, mindenki olyan módon kapcsolódik, amely teljesen keveredik, és teljes mértékben egymásba foglalják egymást.
KN
