Aki az igazságot keresi, annak szüksége van a hit fényére. (Baal HaSulam, Shamati 41, „Mit jelent a nagyság és kicsinység a hitben?”)
A hit egy olyan állapot, amikor úgy cselekszem, mintha a Teremtő előtt állnék, teljes elérésben, kapcsolódásban, szeretetben és kölcsönös megértésben Vele. Ekkor vagyok teljes hitben.
Kérdés: Lehet-e a hit fényét úgy érezni, mint valamit, amit meg lehet osztani?
Válasz: A hit fénye a Teremtővel való kapcsolódás érzése. Természetesen, ez az érzés mindig hiányos marad, ezért szüntelenül kérnünk kell, hogy megkaphassuk.
[R328305] A Napi Kabbala Lecke alapján, 2024. április 19., Baal HaSulam írásai – „Mit jelent a nagyság és kicsinység a hitben?”
Kezdetben a spirituális út kellemesnek, vonzónak és hívogatónak tűnik; rendkívüli eléréseket, feltárulásokat és spirituális emelkedést ígér. De aztán elkezdjük megérteni, hogy mindezért milyen árat kell fizetnünk, és mit követel tőlünk, hogy a spirituális szinthez igazodjunk. Így az út egyre nehezebbé válik és már nem is annyira vonzó, hanem inkább taszító, zavaró, sőt megalázó.
Ezt az időszakot szimbolizálja a Maror (keserűfű). És az igazság az, hogy nem könnyű végigmenni rajta, mert olyan, mintha teljes sötétségben keresnénk a célt, veszélyes ösvényeken és keskeny hidakon küszködnénk, és hegyet másznánk a király palotája felé. Elérni azt olyan valószínűnek tűnik, mint egy apró pénzérmét nagy távolságból kilőni.
Ezért kell élesítenünk az érzékelésünket, és egy új állapothoz szoktatnunk magunkat azáltal, hogy a hit által az értelem fölé emelkedünk egy új értelemhez. Ebben csak a cél nagyságának és a Teremtő nagyságának megerősítése segíthet.
Ellenkező esetben a spirituális cél elveszti jelentőségét az egoista vágyunk számára. Látjuk, hogy hányan hagyják el ezt az utat, akik képtelenek a spirituális cél fontosságának minden sötétség és nehézség fölötti érzését ápolni és kifejleszteni.
„Csak a hősök” – ahogy Baal HaSulam írja – érik el a célt, mert nem látnak más választási lehetőséget maguk előtt, és az Arvutnak (kölcsönös garanciának) köszönhetően. Ez a keserű Maror ideje. Csak azok, akik helyesen alapozzák meg magukat, fejlesztenek ki magukban egy új rendszert, amit „hitnek” neveznek, és elkezdenek az önzésüktől elszakadva az adakozásban dolgozni. Megmenekülnek a száműzetésből, és belépnek a tejjel-mézzel folyó földre. [223944]
A Napi Kabbala leckéből 3/22/18, Rabash írásai „Mit jelent, ha az ember lenyeli a keserű füvet, akkor nem fog előjönni a keserűség a munkában?”
Napjainkban az emberiség egy olyan állapothoz közeledik, amikor szükségszerűvé válik megváltoztatni a hozzáállását az élethez, önmagához, és fejlődésének céljához. Az emberiségnek fel kell ismernie, hogy az életnek célja van, és a természet afelé vezet minket, hogy ezt a célt elérjük.
Ahogyan egyre jobban összhangba kerülünk ezzel az irányító programmal, úgy haladunk előre a kölcsönös megértés, a jóság és a kiegyensúlyozott, kényelmes lét felé.
Az a cél, amelyet el kell érnünk, a fizikai világ fölött áll, túlmutat az életen és a halálon. Végső soron átlépünk az örökkévalóság szintjére. Ez a világ fokozatosan feloldódik, és belépünk egy teljesen új dimenzióba.
Mellékesen megjegyezve: ma már a tudomány is igazolja, hogy ezt a folyamatot éljük át jelenleg.
Mindez Peszáchkor kezdődik – vagyis akkor, amikor ráébredünk arra, hogy képesek vagyunk felemelkedni az egoizmusunk fölé, és az egység és a kölcsönösség irányába mozdulni azáltal, hogy betartjuk azt a szabályt: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, vagy legalább: „Ne tedd másnak azt, amit magadnak sem kívánsz”.
Más szavakkal: amikor testvérként tekintünk egymásra, és vállaljuk a kölcsönös garanciát (Arvut). Ez az ünnep arról szól, hogy felébred bennünk a felismerés: az ego elhagyása lehetséges.
Amikor valaki „elhagyja Egyiptomot”, és felemelkedik a következő szintre, akkor korábbi állapotát teljes gonoszságnak látja, és világosan látja, hogyan lehet azt helyesen használni.
Ezért mondják, hogy a megértés a Sínai-hegy lábánál történik (a „Sina” szó jelentése: gyűlölet), amikor minden emberi tulajdonság ott áll a hegy körül, és csak a vágyakozás, „Mózes pontja” emelkedik fel a csúcsára.
A Sínai-hegy a hatalmas egoizmust képviseli, és elengedhetetlen ahhoz, hogy fölé emelkedjünk azoknak a tulajdonságoknak, amelyeket a hegy köré gyűlt nép testesít meg.
Az emberiség fejlődésének végső célja, hogy elérjük a hegy csúcsát, ahol Mózes és a Teremtő találkozik.
[156669] Részlet a KabTV „Beszélgetés Peszáchról” című műsorából – 2015. március 18.
Rabash „A kivonulás történetének elmesélésére vonatkozó kötelesség” című cikkéből:
A Zohár könyve elmagyarázza, hogy miért nem szabad év közben maceszt enni, csakis Peszáchkor. Ez olyan, mint a király példázata, aki egyik alattvalóját miniszterré nevezte ki, és a kinevezés napján ünnepi ruhába öltöztette őt.
Később az alattvaló levette ezeket a szép ruhákat, és csak azon a napon viselte őket, amikor a rangot megkapta, hogy megünnepelje az eseményt. Ettől kezdve minden évben megemlékezett erről a napról, és ismét ünnepi öltözékbe bújt.
Ez az oka annak, hogy maceszt csak Peszách idején eszünk, az Egyiptomból való kivonulás emlékére.
Minden spirituális gyökérnek van egy anyagi ága. Az egész univerzum egyetlen megszerzési vágyként lett megteremtve – „valami a semmiből”. Ezen kívül semmi más nem lett teremtve.
A Fény hatással van az anyagra, és lenyomatot hagy benne.
Csak ez a lenyomat, és a HaVaYaH négy fázisa által vagyunk képesek megérteni és kutatni a Fényt. Ha sikerül megváltoztatni a vágyunkat, akkor elérhetjük azt a Fényt, amely megteremtette az anyagot és lenyomatot hagyott benne.
Az egoista erőkből (Klipa) való kilépés csak egyik lépése annak az útnak, amely a Fény eléréséhez vezet.
Ha elérjük ezt a fokozatot, akkor elszakadunk természetünktől, amely a „semmi” alapján lett megalkotva, és elkezdünk kapcsolódni a Fény lenyomatához, amely a vágyban van jelen.
Ekkor elkezdjük megérteni:
Mi a Fény,
Mit tesz,
Hogyan teremtett mindent,
Mi történt a teremtés részeivel még az ember és a világ létrejötte előtt.
Más szavakkal, felemelkedünk a gyökerünkhöz, és felfedezzük, hogy a teremtés programjában volt egy különleges pont, amit „Egyiptomból való kivonulásnak” nevezünk. Ez az a pillanat, amikor a vágy nem csak önmagát érzékeli, hanem kilép ebből, és elkezdi érzékelni a Fényt, az Eredetet, a Gyökeret.
Ettől a ponttól kezdve a vágy és a Fény kölcsönös kapcsolatba kerülnek, és együtt kezdenek működni.
Ez a felső gyökér megengedi nekünk, hogy közeledjünk hozzá, és vele együtt dolgozzunk – és ez az a pont, ahol megszületik az ember (Ádám), aki hasonló (domeh) a Teremtőhöz. Ez olyan, mint egy születés. Ezért nevezzük az Egyiptomból való kivonulást minden egyes egyéni lélek spirituális születésének.
Ez az oka annak is, hogy tiszteljük és megemlékezünk erről az állapotról.
Létezik kapcsolat a spirituális gyökér és az anyagi ág között, amely a világ, az év és a lélek kategóriáiban nyilvánul meg.
Ez a világ a spirituális világ tükröződése, ezért minden spirituális cselekvésnek vagy eseménynek megvan a megfelelő anyagi megfelelője. Ezért ünnepeljük a spirituális folyamatokat az anyagi világban – ez a naptári ciklus lényege.
Minden hagyományunk valójában spirituális cselekedetek anyagi leképezése, amelyeket el akarunk érni és megvalósítani.
Az önző vágyból való kilépést és az első hasonlóságot a Fénnyel – amit spirituális születésnek nevezünk -Egyiptomból való kivonulásnak hívjuk.
Ez mindenki számára az első lépés.
Ez a hónap – Nissan – az összes hónap között az első, mert ez az ember spirituális fejlődésének kezdete.
Persze évekbe telhet, mire valaki eléri azt az érzést, amit „Egyiptomnak” nevezünk, és belátja, hogy ott már nem lehet tovább maradni.
Ez az állapot nagyon nehezen elérhető, mert előtte:
nyomást kell átélnünk,
kellemetlen érzéseken kell keresztülmennünk,
fel kell ismernünk, hogy nincs önuralmunk,
és felfedjük, hogy önző természetünk rabszolgái vagyunk.
Az, hogy ebben az anyagi világban élünk, nagy segítség számunkra. Ez egy olyan spirituális állapot, amelyben teljesen a megszerzési vágy hatása alatt vagyunk, minden kapcsolat nélkül a Fényhez.
Ez az állapot lehetővé teszi számunkra, hogy érzékeljük az anyagiságot, és úgy érezzük, hogy élünk ebben a világban – az érzékelés legalacsonyabb szintjén.
Pontosan ennek köszönhetően tudjuk úgy szervezni az életünket, hogy lehetőségünk legyen kijutni ebből az állapotból, és elkezdjük érzékelni a spiritualitást.
[R132575] Részlet a 2014. április 13-i napi kabbala lecke 1. részéből – Rabash írásai alapján
Kérdés: Most van az az időszak, amikor a Peszách fényei hatással vannak mindenkire. De ha nincs Kli (edény, befogadóképesség), akkor elszalaszthatjuk ezt a lehetőséget. Az a félelem, hogy elmulasztom – ez tekinthető a hit fényének edényének?
Válasz: Igen, ez az egyik összetevője annak a vágynak, hogy elérjük a Peszách fényét, vagyis a Teremtő fényét.
Kérdés: Hogyan lehet azzá a „maximális összetevővé” válni, amely egyrészt nem akadályozza a fény hatását, másrészt képes ebben a rövid időszakban valóban szükségessé válni a Teremtő számára?
Válasz: Ehhez az szükséges, hogy velünk együtt tanulj – nem feltétlenül fizikailag – hanem azt megértsd, ami az írásokban áll, amelyek helyes irányba fordítanak minket a Teremtő felé.
És akkor az fog kiderülni, hogy mindannyian nyitott szívvel állunk Előtte.
[343045] Részlet a 2025. április 14-i napi kabbala leckéből – Baal HaSulam írásai: „Mi a hitben rejlő nagyság és kicsinység?”
Kérdés: Az Egyiptomból való kivonulás az egoista világ utolsó anyagi határa. Ezen túl van egy feltételes vonal, amelynek átlépése után az ember elkezdi érezni a Teremtő szeretetét és adakozását.
Mi ez az átalakulás, amin keresztülmegyünk?
Válasz: Ez az utolsó korrekció, amit úgy hívunk: a végső korrekció (Gmar Tikun).
Ez akkor történt meg, amikor egy kabbalistákból álló csoport, Mózes vezetésével, kivonult Egyiptomból, egyesült a Teremtővel, megkapta a Tórát a Sínai-hegyen, és elérte a végső korrekciójukat.
Más szavakkal, mindez már megtörtént. Nekünk ma semmilyen körülmények között nem kell felmennünk a Sínai-hegyre. Az egyetlen dolgunk az, hogy belsőleg és spirituálisan felkészüljünk az egységre, a szívtől szívig való mozgásban.
Ekkor fogjuk megérezni azt az állapotot, amit úgy hívnak: „egy nép egy szívben”. Erre vezet minket a történelem. Minden, ami a világban történik, csak azért történik, hogy ezt beteljesítsük. A legboldogabb időben élünk.
[328346] A napi kabbala lecke 2024. 04. 21-i anyaga alapján, Rabash írásaiból: „Amikor a Fáraó elengedte a népet”
Megjegyzés: Elvben értem, hogy a mi valóságunk egy álom, de mégis lehetetlen így viszonyulni hozzá.
Válaszom: Másként kellene érzékelnünk ezt a valóságot – összetettebb módon, és meg kell próbálnunk több nézőpontból is megvilágítani, figyelembe véve más állapotokat is.
Ezt követeli meg tőlünk ma a társadalom, a tudomány, a válságok, és minden, amin keresztülmegyünk. Különben nem fogjuk megérteni a világunkat. Másként kell elképzelnünk és felfognunk, nem úgy, mint egy átlagember, hanem egy kissé magasabb szinten. Maga az élet követeli ezt meg tőlünk.
A helyzet az, hogy a mindennapi életünk – még a legtriviálisabb része is – megköveteli, hogy megértsük ezt az életet, ezt a világot, annak okait és célját. Látjuk, hogy semmit sem értünk abból, ami körülöttünk történik, és nem vagyunk képesek megoldásokat találni.
Sem a politikusok, sem a szociológusok, sem a politikai elemzők nem tudnak semmit ajánlani. Felül kell emelkednünk ezen, mert egyszerűen eltévedtünk – mint egy nyáj, amely saját magát tereli egy szakadék felé, miközben hátulról egyre nagyobb a nyomás. Lehet, hogy az emberiségnek teljesen más irányba kellene mennie.
Vagyis a jelenlegi – illuzórikus, bármilyen módon is nevezzük – valóságunk arra kényszerít minket, hogy felébredjünk, megváltozzunk, és ismerjük fel ezt az állapotot csupán egynek a sok közül, hogy megértsük a helyzetünk okát és következményét.
Könnyű azt mondani, hogy ötmilliárd évvel ezelőtt létrejött az univerzum, félmillió éve a Föld, valamivel később megjelent az élet, és egy újabb millió év múlva – előbb vagy utóbb – mindennek vége lesz. És akkor mi van? Ennyi?
Ha így van, akkor csak egy földi, állati keretbe zárjuk magunkat? De mi van akkor, ha az élet arra kényszerít, hogy megoldjuk ezt a kérdést? És bár földi, állati létünkben csak a testünkkel törődünk – ezért is nevezzük ezt állati létnek – mégsem maradhatunk benne. Meg kell találnunk az élet valódi értelmét – különben szenvedni fogunk. A természet kényszerít erre bennünket.
[342296] A KabTV „Kaptam egy hívást – Ez a valóság” című műsorából, 2010. július 25.
Válasz: A megszületés célja? Alapvetően ez az ember számára nem világos. Ezért nem lát sem kezdetet, sem véget. Az emberek csak az állati szinten érzékelik önmagukat: a fizikai test születése, szenvedése, némi élvezete, majd halála. Semmi több.
Ha nem tudunk ez fölé emelkedni, akkor nem értjük meg a valódi jelentést.
Kérdés: Tehát ha nem tudunk felülemelkedni ezen, akkor az emberiség történelme ennyi: megszületünk, szenvedünk, meghalunk. De ha képesek vagyunk, vagy akarunk magasabbra emelkedni, akkor mivé válik az emberiség történelme?
Válasz: Akkor el kell szakadnunk a fizikai testtől, felül kell emelkednünk rajta, és nem annak vágyai és törekvései szerint kell élnünk. Csak ekkor kezdjük el érezni, mit kíván tőlünk a lelkünk, a spirituális testünk.
Kérdés: Tehát mi lesz ebből a képletből? Ha a megszületés azt jelenti, hogy felülemelkedünk az egoizmuson, akkor mit jelent a szenvedés?
Válasz: A szenvedés az egoizmustól való elszakadássá, a fölé való felemelkedéssé válik. Egy újfajta valóságérzékeléssé – adakozáson, szereteten, kapcsolódáson és kölcsönösségen keresztül. Nem megszerzésen keresztül, ahogy a fizikai test működik, hanem adakozáson keresztül, ahogy a spirituális test.
Megjegyzés: Nagyon keserű számomra, hogy földi képletünk ennyi: „megszületni, szenvedni, meghalni.”
Válaszom: És enélkül nem is lenne másik képlet. Nem tudnánk elérni az örök formát saját erőfeszítéseinkkel és képességeinkkel.
Kérdés: Tehát kell egy kiinduló képlet, amit felismerünk, és amiből ki akarunk törni?
Válasz: Igen.
Megjegyzés: De ez már évezredek óta így van! Évezredek óta írjuk a történelmünket köteteken át!
Válaszom: Ezek lelkek! Mi a történelem és a könyvek ehhez képest? Semmi!
Kérdés: Tehát végső soron az ember azért születik, hogy örökké éljen. Igaz?
Válasz: Természetesen. Azt hiszem, lassan kezdünk ráébredni erre.
Megjegyzés: Ma valahogy optimistábbnak tűnsz. Valóban látod, hogy mi…
Válaszom: Nem, az én optimizmusom az abszolút pesszimizmusból ered a világunkkal kapcsolatban. Hiszek benne, hogy az emberiség fel fog ébredni, és rájön, hogy ez az élet önmagában nem éri meg, hogy csak ezért éljünk.
[341374] A KabTV „Hírek Dr. Michael Laitmannal” című műsorából, 2023. október 5.
Kérdés: Mit kell kérnem ahhoz, hogy átjussak azon a „tűzfalon”, amellyel a Teremtő körülvette önmagát?
Válasz: Kérd azt, hogy a lelked ne sérüljön meg a tűz által, és akkor fokozatosan hozzászoksz, és elkezded megérteni, mire van szükséged ahhoz, hogy túlélj a közelében.
Megjegyzés: Ennek ellenére még mindig kizuhanok ebből az állapotból, és visszatérek ahhoz, hogy magammal foglalkozom, ahelyett, hogy a barátaimban és a Teremtőben lennék.
Válaszom: Akkor sem fog semmi segíteni, amíg meg nem érzed magadban azt az erőt, amely a Teremtő felé, a hozzá való fordulás felé hajt. Ekkor elkezded felismerni, mi van köztetek, amit felhasználhatsz arra, hogy közelebb kerülj Hozzá. Ez már komoly munka.
Kérdés: Hogyan követeljem azt az erőt, amely a Teremtő felé hajt?
Válasz: Ezt az erőt neked kell megteremtened. Nem kaphatod meg csak úgy a Teremtőtől. De ha vágyod Őt, és szeretnéd feltárni Őt, megismerni a tulajdonságait és cselekedeteit, akkor ebben az esetben kérheted Őt, hogy tanítson meg ezekre.
Ezek nem túl bonyolult cselekedetek; a legfontosabb az állandóság bennük. Vagyis: lásd meg, tárd fel, és értsd meg, hogyan működik együtt veled a Teremtő, és hogy te hogyan szeretnéd, hogy Ő megértse a te válaszreakcióidat.
Ezeket a szavakat mindenkinek címzem.
[341455] A Napi Kabbala Lecke 2025. február 24-i anyagából: „Nagy a bűnbánat, mert elér a Trónusig”
A spirituális munkában a csoport mindenki számára abszolút elengedhetetlen, mert ez az az eszköz, amely által feltárjuk a Teremtőt. A Teremtő kizárólag a lelkek közötti kapcsolaton keresztül érhető el.
És a mi világunkban a csoport ennek a kapcsolatnak a megtestesülése. A csoportban megtanulhatjuk, hogyan működjünk együtt egymással az egoizmusunk ellenére.
Ez az ember számára a legtermészetellenesebb munka! Ez a legfélelmetesebb tevékenység, amit csak ki lehet találni – gépiesen próbálni szeretni, részt venni leckéken és eseményeken, és folyamatosan kapcsolatban lenni másokkal. De nincs más út.
Kérdés: Azok az emberek, akikkel együtt dolgozol, szintén a csoportod részét képezik?
Válasz: Számomra a csoport gyakorlatilag minden tanítványomból áll szerte a világból, akik részt vesznek a leckéken, olvassák a blogomat, és velem vannak.
Kérdés: Segítenek ők a fejlődésedben?
Válasz: Természetesen. Úgy viszonyulok hozzájuk, mint egy anya, aki eteti gyermekeit, és ebből örömöt merít.
[340097] A KabTV „Kaptam egy hívást – A csoport fontossága” című műsorából, 2010. május 30.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
