Dr. Michael Laitman

Megérteni, tisztázni a sötétséget

A világ magára ébred. Sőt, a sötétség által ébred fel. Az egoista vágy, többé nem kap kielégülést, és érzi, hogy többszörös válságba zuhant. Megházasodok, majd elválok. Vannak gyerekeim, de azok semmibe vesznek. Szeretnék, egy megfelelő iskoláztatást biztosítani nekik, de az eredmény semmi, ahhoz képest, amit elképzeltem.

Egyszerűen csak élvezni akarom az életet, de e helyett, egyre depressziósabb vagyok. Szeretnék félretenni valamicske pénzt, de állandó csapásokat kapok, és elvesztek mindent. Az egész életemet azzal töltöttem, hogy nyugdíjas éveimre takarékoskodjak, azonban mindenem elveszett a bankok értékvesztésével. Keresem a megbékélést a természettel, de a választ természeti csapásokban kapom meg.

Mi a lényege mindezeknek az érzéseknek, amik azt sugallják, a világ elmerül a sötétségben, már nincs értelme élni, gyerekeket nevelni… Az emberi fejlődés programja ezeknek a kezében van, és egyre világosabban mutatják, a beteljesedés hiányát és a sötétséget.

Ugyanez történik velünk, azonban amikor ugyanezekkel a jelenségekkel szembesülünk, gyorsan találunk egy támogató pontot, és átugrunk ezen az állapoton. Mindennek az oka, hogy nekünk van módszerünk, egy vezetőnk a cselekedeteinkhez, amely segít nekünk tovább lépni.

Azonban a világnak semmi ehhez hasonló eszköze nincs. Az emberek nem értik, hogy a sötétség, amely rájuk ereszkedik, rendelkezik saját céllal és okkal. A végén lényegtelen, az ember mihez fordul, semmi nem képes kielégíteni, semmi nem teszi boldoggá.

Ezen a módon a világ is mozog, a kritikus állapotok irányába, amikor sok, keményen dolgozó embernek kell majd elfogadnia, hogy elérkezik az életük megváltozásának ideje. Máskülönben ez a sötétség nem lesz érthető, mivel ez ellentétes a Fénnyel. Ez a Fény beszéde, az adakozás minősége, amely egyre közelebb kerül hozzánk. Azonban rosszul érezzük magunkat, ahogy közelít hozzánk, nem akarunk adakozni, és nem akarunk ebben élni. Ellenkezőleg, az egoista vágyainkat akarjuk kielégíteni.

Azonban erre nincs megoldás. Látjuk, hogy a természet bemutatkozik az emberiség számára: „Elhozom az adakozás minőségét nektek, és addig fogtok szenvedni, ameddig nem akarjátok elfogadni ezt, mint a legjobb dolgot, ami csak lehetséges.”

Ki fogja elmagyarázni az embereknek, mi történik? Mi fogjuk. Nekünk kell elmagyarázni ezeknek a változásoknak a lényegét. Minél jobban halogatjuk ezt a magyarázatot, annál több ember fog utálni minket. Mivel egyfelől az embereke nem akarják az adakozást, másfelől érzik, hogy nekünk van megoldásunk a problémákra, és hogy mi az útjukban állunk, hogy végre jól érezhessék magukat. El kell magyaráznunk nekik, hogy mi történik a világban és mit kell tennünk a sötétséggel, amely rázuhant a világra most.

Eddig lenyűgöztük őket az üzeneteinkkel: „Nézzétek, mi el tudjuk magyarázni a világ történéseit. Ez az irányváltozás ideje, az embernek kell változnia, nem a világnak. A globális, integrált válság, nem egy valódi válság. Ellenkezőleg, az adakozás minősége rejlik mögötte.” Mostantól azonban nem hallgatnak ránk az emberek.

Még néhány hónap, különböző csapások, melyeket kapunk, és akkor majd az emberek elkezdenek odafigyelni. Elkezdik majd megérteni, a sötétség, zavarodottság és reménytelenség okát, és hogy képtelenség a világot az előző módon irányítani. Végül is semmi nem segít, nem működik, minden rendszer összeomlik.

A mi részünkről fel kell gyorsítani a terjesztést. Ez olyan, mint ha repülő csészealjak serege a Föld felett, teljes erővel bekapcsolta volna a vetítő eszközeit, pontosan így befolyásol minket az adakozás minősége. Csak amikor olyanná válunk, mint ez a minőség, látjuk meg a Fényt, a melegséget, a jövő reményét, a végtelenséget és teljességet ebben.

Nem egyszerű az igazságot elmagyarázni a világnak. Újra kell írnunk az anyagainkat, mindenféle, új formában kell elmagyarázni azokat, különböző nézőpontokból. Valóban nehéz az embereknek átváltaniuk az érzékelésüket, egy másik módra irányítva azt.

Azonban a mi időnk, különleges. Kabbalisták generációi álmodtak erről, azonban mi vagyunk az egyetlenek, akik nem csak azt érdemelték ki, hogy ebben az időben élhessenek, hanem meg is értsék, mi történik.

Egyre több ember tapasztalja meg a válságot az életében, egy belső összeomlást, családi drámát, kábítószer függőséget. Ez nem az eredményességtől függ, ugyanakkor szerencsétlenség annak, akinek 5 millió dollárja volt, mint annak, akinek 5, még ha nehéz is ezt elképzelni. Az embereke nem tudják, hogy a csapásoknak okuk van – és ez borzasztó. Az ember bármit túlél, ha tudja, hogy a cél irányába mozog, és hogy a szenvedés hol elmúlik, hol ismét feltűnik. De mit kell tenni, ha semmi nem ragyog előttünk?

Ti és én, ismerjük a teremtés gondolatát, célját, és hogy minden rossz a jóság felé irányít minket, és mindez, egy Fentről kapott ajándék. El kell magyaráznunk nekik, hogy mindannak, ami történik, van oka és célja, és hogy ez egy nagy jutalom, lehetőség arra, hogy minden csapást jó csapássá fordítsunk.

El kell vinnünk ezt a hírt a világnak. Eljött az ideje. Még ha az emberek süketté is válnak a csapásoktól, és nem akarnak figyelni, végül is csak fájdalom származik a csapásokból, még is kivárva a megfelelő, csendes pillanatot, lehetséges a magyarázat egy cseppjét bejuttatni valakibe. Majd újra és újra meg kell ezt tenni. Ezen a módon az érzékelés váltakozik az információkkal. Néznünk kell a világon átsuhanó hullámokat, éreznünk kell az intervallumokat köztük, az információkkal az események okáról és lényegéről.

Akkor az emberek, minden újabb csapást, növekvő értelemmel fognak felfogni. kiegyensúlyozzák a szerencsétlenségeket és okozati, céllal rendelkező érzésekkel fognak kapcsolódni ezekhez, és majd pedig a hasznosságukat is felfogják.

A fájdalom helyett, az ember hirtelen megtapasztalják a vágyott megkönnyebbülést, mivel ezek most kompenzálódnak. De amikor azonnal jutalmat kapok a kemény munkáért, nem érzem az erőfeszítést.

Amikor az eredmény látható, az erőfeszítést, mint eszköz rögzül bennünk, nem, mint egy kiadás, mellyel megfizettünk valamiért, mivel ez nyereséget hoz. Sőt, ezek súlyt és ízt adnak ehhez, mivel segítenek kialakítani nekem a megfelelő edényt, étvágyat adnak nekem, amely biztosítja a csodálatos étel élvezetét.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

62 queries in 0,572 seconds.