
Azonos spirituális cél
A Kabbala Bölcsessége, a teremtés alapanyagának, a megszerzési vágynak a helyes felhasználásának a módszerét adja az ember kezébe, úgy is nevezhetjük, hogy a megszerzés tudománya. A kapni akarásra irányuló vágyainak kitöltését hajszoló emberiség nem ismeri a spirituális törvényt, amely szerint a kapni akaró vágyat, a kitöltő Fény azonnal semlegesíti, így az önző vágy soha nem teljesülhet be. Másfelől viszont, a mások beteljesítésére irányuló, és ezért végtelen öröm forrásává válható vágy, nem automatikusan jelenik meg az ember belső világában, hanem komoly belső munka eredményeképpen, a világot irányító rendszer beavatkozása által kapja azt meg valaki. A spirituálisra törekvő embernek ezért nem Fényt, azaz beteljesedést kell KÉRNIE a Teremtőtől, hanem az említett vágyat, amit majd kitölt a Fény. Az ember spirituális munkájának lényege tehát új, adakozó, spirituális vágyak eléréséből áll, amit kizárólag egy azonos spirituális célt követő csoporton belüli kapcsolatokon keresztül kaphat meg.
2016.06.10 Reggeli lecke
KA