Kérdés: Nem szeretem magam, de ön azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Lehet, hogy először önmagamat kell szeretni? De hogyan?
Válasz: Kezdj el szeretni másokat, és akkor látni fogod, mennyire szereted magadat. Csak ekkor kezdi az ember megérteni, hogy valójában egy szörnyű egoista!
Kérdés: Általában ezt a mondatot valójában így fordítják: „Először hadd szeressem magamat, és majd utána foglalkozom másokkal”. De te másképp mondod. Törekedj mások felé, szeress másokat, és akkor meglátod, mennyire szereted magadat.
Az embernek tehát mindenképpen meg kell erőltetnie magát erre az erőfeszítésre irányulva, és el kell kezdenie próbálni szeretni az embereket. Vajon akkor megjelenik benne némi keserűség? Mi fog megjelenni benne?
Válasz: Látni fogja, hogy külső és belső részeire van osztva, és valójában csak önmagát szereti, és csak ezért hajlandó létezni.
És akkor, ha megérti, hogy újra kell alkotnia magát, máris szüksége lesz valamiféle korrekciós módszertanra.
Mi köze a gonosztevőknek és a prófétáknak a Bnei Baruch virtuális csoportjához?
Kérdés, amit kaptam: Helyes azt mondani, hogy a Fény útja nem veszi el a problémákat az ember életéből, hanem az ember, aki ezt az utat követi, egyszerűen másként érzékeli őket? Mivel magasabb szinten van, már nem ugyanazokkal a problémákkal néz szembe, mert megváltozott a hozzáállása – vagy inkább a problémák forrásához való hozzáállása. Viszont ha valaki a Szenvedés útján jár, és ugyanaz a probléma éri, akkor rosszul érzi magát.
Válaszom: Teljesen igaz! Egy felsőbb Fénymezőben létezünk (ez az adakozás és szeretet minősége). Ez a mező koncentrikus gömbökből áll, és minél közelebb van egy gömb a középponthoz, annál intenzívebb az adakozás és szeretet minősége. Minden statikus – csak mi mozgunk ebben a mezőben, és a saját minőségeink változásával változik az érzékelésünk is.
A vágy, vagyis az egyetlen lélek, a gömbök középpontjában lett megteremtve. Ezután eltávolodott a középponttól, elveszítve az adakozás és szeretet minőségét, és darabokra tört (egyéni lelkekre). Ezzel az ellenkező minőséget nyerte el – a megszerzését (egoizmus). Emiatt most a Fénymező legtávolabbi gömbjében létezik.
A lelkeknek „pozíciójuk” van a Fényhez képest, ahogy egy töltésnek is pozíciója van egy elektromos vagy mágneses mezőben. A lélek kapcsolata a Fénnyel (ahogy a töltés kapcsolódik a mezőhöz) egyensúly (hasonlóság) révén történik. Ha a Fény (mező) és a lélek (töltés) minőségei megegyeznek, akkor a lélek (vágy) úgy érzi, egyensúlyban van. Más szóval, a lélek erői vagy minőségei összhangban vannak a Fényével. Ez a homeosztázis állapota.
Amikor a lelkek eltávolodnak a középponttól a periféria felé (azaz minőségükben süllyednek), megőriznek egy Reshimo-t (lenyomatot) minden állapotról, amin keresztülmennek. Amikor elérik a legnagyobb távolságot a középponttól (a Teremtőtől, mivel minőségük ellentétes vele), az elválás (lezuhanás) teljes láncolatáról szóló feljegyzés beépül beléjük. A lelkek (egoista vágyak) ezt a legtávolabbi állapotot úgy érzékelik, mint egy embert (lelket) ebben a világban (mezőben).
Ettől a pillanattól kezdve a lelkek visszaindulnak. Eleinte öntudatlanul haladnak a teremtés célja felé, olyan nyomás hatására, amely abból ered, hogy minőségük nem egyezik a Fénymező gömbjeinek minőségével. A lelkek szenvedést éreznek — ez az érzés abból fakad, hogy egoista minőségük ellentétes a Fényével. Minél nagyobb Reshimók (lenyomatok) nyilvánulnak meg egy lélekben, annál inkább nyomja őt befelé, a Fénymező belső gömbjei felé. Másként megfogalmazva, minél nagyobb az eltérés a ki nem javított Reshimo és a kijavított Fény között, annál rosszabbul érzi magát az ember (és ugyanez igaz az egész közössére is).
Egy bizonyos gömbtől kezdve a Fény hatása a Reshimóra felismerést vált ki a szenvedés okáról. Ez a kérdésként jelenik meg: Mi az értelme ennek a szenvedésnek, mi az oka és célja? Ez maga az élet értelmére irányuló kérdés. Ekkor az embert elvezetik egy csoporthoz (a környezethez), ahol elkezdheti önmaga kijavítását, hogy hasonlóvá váljon a Fényhez (az adakozáshoz).
„Mindig úgy tűnik, hogy azért szeretnek minket, mert jók vagyunk. De amit nem veszünk észre, az az, hogy azért szeretnek, mert azok, akik szeretnek minket, jók.” — Lev Tolsztoj
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem
