Dr. Michael Laitman

Minek hatására vált Hitler antiszemitává?

Hitler látta, hogy képes az embereket az antiszemitizmus eszméjén keresztül egyesíteni, és antiszemita megnyilvánulásai eredményeképp komoly támogatást szerzett magának. Ezen tényezők szolgáltak ugródeszka gyanánt Hitler antiszemitává válásához.

Franciaország, Anglia és Lengyelország olyan országok voltak, amelyek ellenségként tekintettek Hitlerre, és amelyeket a diktátor korábban nem tudott meghódítani. Az antiszemitizmus felhasználásával érte el, hogy egyesíteni tudta az embereket, feléjük tudott emelkedni, és a zsidó vagyont is így kobozhatta el. Amennyire csak lehetett, népszerűsítette zsidóellenes lépéseit, mivel látta, hogy az emberek egyetértenek vele, és támogatják antiszemita akcióit.

Végül is meggyőződéses antiszemita vált belőle, holott kezdetben még nem az volt. Hitler hatalomgyakorlásának kezdetén, a náci Németországban jelentős számú zsidó, köztük a cionizmus atyjaként emlegetett személyek is, támogatták őt.
Összefoglaló jelleggel azt mondhatjuk, hogy Hitlert nem tekinthetjük biológiai értelemben antiszemitának, ami alatt azt értem, hogy nem jellemezte őt egy zsidók iránti, belülről fakadó, természetes gyűlölet. Akkor vált igazi antiszemitává, amikor tapasztalta, hogy ez a meggyőződése rendkívül nagy támogatottságot biztosít neki.

https://laitman.com/2019/05/what-made-hitler-an-anti-semite/

67 queries in 0,656 seconds.