
Megnyitó beszéd a Bnei Baruch Kabbalista Szervezet Női Konferenciáján
Ezen a hétvégén, szervezetünk nemzetközi virtuális kongresszusán arról beszéltem, hogyan adjunk még több hatalmat a nők kezébe a 2019-es esztendőben. Elmondtam, amit mindig elmondok, amikor csak előkerül ez a téma: sok évszázadot követően, a nők végre előjöhetnek a színfalak mögül, és levetkőzhetik az őket körüllengő szerénységet, hogy az élet minden területén átvegyék a vezetéssel kapcsolatos, felelősséget, befolyásgyakorlást és haladást magában foglaló szerepköröket.
Az előttünk álló év egyedülálló abban a tekintetben, hogy a világ asszonyai lehetőséget kapnak, hogy új irányt jelöljenek ki az emberiség számára. Mindössze egy apró dolognak kell nekik és nekünk is megfelelni – ez pedig az, hogy a konfliktusok fölé tudjunk emelkedni. A kompromisszumkeresés és a kapcsolódás segítségével képesek vagytok rá, hogy világunkat egy meleg és szerető otthonná tegyétek.
Kedves nők, ne szalasszátok el ezt a lehetőséget!