Dr. Michael Laitman

Miért kell újraindítani a gazdaságot?

Valóban nagyon sok ország, beleértve azokat is ahol még mindig vannak új koronavírus esetek, elkezdték megnyitni gazdaságukat és a piacaikat.

Miért kell a gazdaságot újraépíteni főleg, hogy ha figyelembe vesszük, hogy még mindig nem találtunk gyógymódot a vírusra, még mindig nincsen védőoltás ellene?

A probléma az, hogy nagyon sok embernek drágán kell fizetnie azért, hogy életüket a minimális szükségletek szintjén élhessék, hogy ételt rakjanak az asztalra, hogy legyen tető a fejük felett. Az, hogy ezeket, a szükségleteket miként tudják biztosítani maguk számára a gazdaság mozgásától függ. 

Tegyük fel másképp a kérdést: mit tehetnénk akkor, ha nem indítanánk újra meg a gazdaságot?

Ekkor felfedeznénk egy sokkal nagyobb problémát, azt, hogy nem érzünk, nem gondolkodunk és nem is cselekszünk úgy mint egy egységes társadalom. Egészen addig, amíg megosztott a társadalmunk, egymással szemben állunk, addig mindig kiszolgáltatottak maradunk. Különféle emberek és embercsoportok érdekeinek engedelmeskedünk, akik a hatalommal és a hatalmas gazdagsággal játszanak, akiknek nem fontosak a társadalmi érdekek. 

Akkor hogyan hozhatnánk döntést arra, hogy mi a legjobb a társdalom számára? 

Mindezt azzal kell kezdeni, hogy felismerjük milyen szorosan függünk egymástól. Hogy egy ember s gondolatai, és viselkedése hatással van az egész társadalomra, és befolyással van a világ minden részére. Mi egy olyan világban élünk, ahol az úgynevezett „pillangó effektus ” aktívan működik.

Amikor felismerjük az egymástól való függőségünket, akkor képesek leszünk megérteni, hogy sokkal nagyobb kölcsönös felelősséget kell vállalnunk egymásért, még akkor is, hogyha csak a saját érdekeinket vesszük figyelembe. Ha megértjük, hogy egymástól függünk, akkor azt is megértjük, hogy a boldogságunk, az egészségünk és a biztonságunk tulajdonképpen az egész társadalom boldogságához, egészségéhez és biztonságához kapcsolódik, és azon múlik. 

Minél jobban felismerjük az egymástól való függőségünket és növeljük a kölcsönös felelősségünket a társadalom iránt, azaz hogy mindenkit figyelembe veszünk a társadalomban, annál inkább felfedezzük, hogy a jelenlegi kapitalizmus és az önző versengés nem válhat többé egy pozitív hajtóerővé egy ilyen összefüggő, integrált társadalomban. 

A koronavírus egy nagyon kemény leckét adott nekünk a globális egymástól való függőségről. Megmutatta,  hogy mindannyian milyen óriási mértékben függünk egymástól a világ minden részén. Mennyire fontos volt, hogy mindenki betartsa az utasításokat, annak érdekében, hogy megállítsuk a vírus terjedését. Láthattuk, hogy egy vírus, mely látszólag egy piacról indult Kínából, gyakorlatilag  hetek, hónapok alatt egy világméretű hatalmas járvánnyá nőtte ki magát. 

A koronavírus világosan megmutatta, hogy az egymástól való függőségünk, milyen hatással van az egészségünkre és a gazdaságunkra. A továbbiakban bölcs dolog lenne megvizsgálnunk több szempontból is az egymástól való függőségünket. Minél mélyebbre megyünk, annál jobban feltárul, hogy gyakorlatilag mindenben egymástól függünk, az egész életünk minden egyes mozzanata egy másik emberen múlik a világban. Hogyha ezt felismerjük, akkor elérjük azt, hogy ne tegyünk másokkal olyat, amit magunk is gyűlölünk. Figyelmesek és felelősségteljesek leszünk egymással, és elkezdjük keresni azt, hogy hogyan járulhatunk hozzá a társadalomhoz egy pozitív módon, a legjobb képességeinknek megfelelően.

A végén felfedezünk majd egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb életet, ahol el fogjuk érni azt, hogy minden egyes ember a társadalomba megkapja a megfelelő gondoskodást és támogatást. Egészen addig, amíg ezt el nem érjük, egyre súlyosabb kihívásokat és válságokat megtapasztalni az egészség, a gazdaság és az emberi viszonyok tekintetében. Ha ezt elérjük, végre képesek leszünk a jelenlegi gondjainkat megoldani és a jövőbeni problémákat megakadályozni.

Forrás: ttps://laitman.com/2020/05/why-must-the-economy-be-reopened-quora/

66 queries in 0,114 seconds.