Dr. Michael Laitman

Minden, az ellentétén keresztül érhető el





Az igazság kibontakozása a saját ellentétéből, az alapköve a Kabbala bölcsességének. Ha meg akarunk érteni valamit, szükséges, hogy magával a jelenséggel és ellentétes állapotával is tisztába legyünk. Máskülönben semmit nem fogunk átélni.

Ha csak sötétség, vagy csak fény létezne, nem tudnánk megkülönböztetni őket. Amikor van köztük kapcsolat, akkor érezzük a sötétséget és a fényt is. Minden mással is ugyanez a helyzet. A legfontosabb dolog, hogy van egy képességünk, hogy élesen érzünk ellentétes jelenségeket és ennek eredménye képpen érzeteket építünk, amelyekkel állandóan finomítjuk, az ellentétes jelenségek mögötti dolgok definícióját. Az számít szakértőnek, aki sok ellentmondó információval, érzéssel és minőséggel rendelkezik, képes ezeket integrálni, és különféle dolgokat ellentét párba állítva tanulni.

Kérdés: Vagyis nem kell félnem a sötétségtől?

Válasz: Persze, hogy nem. Képtelenek vagyunk sötétség nélkül, a fény meghatározására. Ez az oka annak, hogy bennünket sötétségben teremtettek meg, az egónkban. Mivel csak is az egónknak köszönhetően tudunk csak növekedni, hogy feltáruljon bennünk az ellenállás és az ellentétesség a Teremtővel, majd pedig a Hozzá való hasonlatosságvágya. 

Megjegyzés: A kabbala bölcsessége szerint, minden ellentétet képez. Annak megfelelően amit Ön mond, az embernek hatalmas egoistává kell válnia, márpedig ezt a legtöbb ember elítéli.

Dr. Michael Laitman válasza: Írva van: „Aki nagyobb a barátjánál, annak a vágya is nagyobb.” Mindent az egoista vágy méretéhez viszonyítunk, és ez alapján mérjük a Felső Fény ránk gyakorolt hatását, a bekövetkezett változásokat, sőt, még magát a Teremtőt is.

Kérdés: Akkor ez azt jelenti, hogy az egó továbbra is növekszik, és ez ellen nem tehetünk semmit?

Válasz: Nem is kell tennünk ellene semmit. Ellenkezőleg, csak hagyjuk, hadd nőjön. Ezért hívják ezt a bölcsességet a Kabbala Bölcsességének, ami annyit jelent, hogy hogyan szerezzünk meg magunknak mindent, amit tudunk, azzal a szándékkal, hogy adakozzunk. Ebben van a paradoxon. Fokozatosan eljutunk majd erre a szintre.

[257887]
KabTV  “Kabbala Alapjai” 19/12/15
Forrás: https://laitman.com/2020/06/everything-is-attained-through-contrast/
67 queries in 0,133 seconds.