Dr. Michael Laitman

Gonosz, pokol, szeretet

Kérdés

Van egy eset, ami Japánban történt, egy COVID-19 vírussal fertőzött ember, aki pontosan tudta, hogy beteg, kiment az utcára, nyilvános helyekre, és elkezdett embereket ölelgetni, még a családjával is megtette ezt. Majd hazament és nem sokkal később, meghalt. Ez morális példaként szolgálhat arra, hogy létezik egyfajta felső bíróság, ami azt hivatott megítélni ha valaki szándékosan okoz kárt embertársainak?

Dr. Laitman

Kétségtelen, ez a bíróság létezik világunk Erői szintjén, az ilyen cselekedetek nem tűnnek el nyomtalanul.

Az tény, hogy kapcsolatban vagyunk egymással, egyetlen egységet képezve, egy integrál rendszerben. Ha egy ember támogatja ezt a rendszert és át akarja vinni azt integrál formába, ez az ember hatalmas érdeme. Viszont, ha valaki megtöri a jó kapcsolat láncolatát, bárkivel és bármivel a rendszeren belül, akkor ez az ő személyes vesztesége, ami hatalmas büntetés. Az ember tehát nagyon sok kárt tud okozni önmagának. A cselekedeteivel behozza a gonoszt közénk, szétárasztja és ez a gonosz folyamatosan végzi a munkáját ezután.

Mik ennek a következményei? Az a tény, hogy késlelteti a rendszer mozgását az integráltság felé, a szeretet és a kapcsolat irányába, mindez rajta csattan. 

Kérdés

Lehet közvetlen kapcsolat, ami miatt azt mondhatjuk, hogy mindezért felelős?  

Dr. Laitman

Természetesen. A vágya ettől még egoistább lesz. Amikor meghal, megszabadul a testétől, egy ilyen alacsonyrendű megnyilvánulásától a vágyainak, de ezzel ezt is elveszíti, ami már készen állt a korrekcióra.

Most tehát nem képes korrigálni magát biológiai értelemben, mert nincs test a vágyak korrekciójára. Akkor viszont, hogy korrigálhatná magát spirituálisan, miközben minden eleme a vágyainak egoista, és ki tudja mikor kap újabb lehetőséget, elkezdeni a korrekciót, és az milyen formában fog eljönni?

Kérdés

Ez az, ami miatt megjelenik a gonosz a világban? Mindenki magában hordozza a gonoszt? 

Dr. Laitman

Igen.

Kérdés

Az emberek azonnal emlékeznek szőrnyű kivégzőkre, gyilkosokra stb. Ez tulajdonképpen róluk szól? 

Dr. Laitman

Ennél is rosszabb. Az, aki nem enged másokat tovább élni, nem adja meg a lehetőséget, hogy azok az emberek normálisan korrigálják magukat, az erre vonatkozó szabad akaratuk szerint, és ezzel óriási problémát okoz saját magának.

Kérdés

Miért adatik meg ez valakinek? Miért ültette el benne a Teremtő ezt? Miért hoz létre egy ilyen embert?

Dr. Laitman

A múltbeli dolgok extra terhet jelenthetnek annak érdekében, hogy olyan mélyre taszítsák az embert, tudják, képes felemelkedni. Ameddig valahol a rossz és a jó között vannak, ahonnan fel tudnak lépni. Mivel, ha valahol a rossz és a jó között vannak, nem érzik magukat rossznak.

Ezért szükségük van egy nagyobb mértékű gonoszság érzésére, akkor megértik, hogy pontosan ez az igazi állapotuk, és ezt kell korrigálniuk.

Kérdés

Ön azt mondja, minden a korrekcióra irányul, a jóra, a melegségre és a szeretetre. Ugyanakkor át kell mennünk ezeken a szörnyű állapotokon, látni ezeket a rettenetes embereket, gyűlölni kell őket, és halálra kell ítélni őket. Ezek mind valóban a szeretet útjára, a jó felé vezetnek minket?

Dr. Laitman

Én egyáltalán nem arról akarok beszélni, hogy kit kell halálra ítélni és kivégezni. Ezek is csak csökkentenék az ember képességeit a saját korrekciójára, és mindenkinek magát kell korrigálnia. Én egyáltalán nem támogatom a halálbüntetést. 

Azonban az embert szükségszerűen olyan helyzetekbe kell helyezni, ahol maga akarja a korrekcióját. Szó szerint hagyja, hogy a “sas tépkedje a máját”. (szerk. megj: görög mitológia Prométheus)

Kérdés

Mi az a korrekció? 

Dr. Laitman

A korrekció az saját életünk értelmének a feltárása és megvalósítása, mások felé irányuló ártalmas és káros szándékok felszámolása mellett. Ez a mások felé való hasznosság és a mások beteljesedésére irányuló vágyak kinyilvánítása. 

Annak a felismerése, hogy teremtésünknél fogva alkalmatlanok vagyunk a normális emberi kommunikációra, ártalmasak vagyunk és gonoszok. Ez maga a pokol. 

A halál az büntetés, de semmit nem korrigál. 

Kérdés

Hogy lehet valakit erre a szintre emelni, hogy ezt felismerje?

Dr. Laitman

Ehhez dolgozni kell az emberen. Ehhez oktatók kellenek, és olyan emberek, akik elvezetik az adott egyént az individuális önmeghatározásához: Ki vagy valójában?

Dr. Laitman megjegyzése: más szóval az oktatója nem gyűlölheti őt, sokkal inkább meg kell értenie a korrekciója útját. 

Dr. Laitman 

Igen. Meg kell mutatnunk a szeretetet. Ez azonban a halálnál rosszabb élmény valakinek. Azaz, az oktatónak szeretnie kell őt, de olyan módon, hogy lássa a módszert és az eljuttassa őt magát a benne lévő gonosz felfedezéséhez. 

Remélem, sok ilyet láthatunk majd, amikor az emberek elkezdenek változni.  

Kérdés

Mikor kezdik az emberek megérteni, hogy kik ők valójában, hogy ők a gyilkosok, a bennük lévő gonosz miatt?

Dr. Laitman

Igen. Bolyonganak az utcákon, mint az élő halottak, és kutatják a saját korrekciójuk módját.

Válasz

Ezek az említett oktatók/nevelők fogják megmutatni nekik az igazi szeretetet? Ahogy gondoskodnak róluk, majd gyűlölik őket ezáltal meg is változtatják őket?

Válasz

Igen. 

[267527]
KabTV:  “Hírek elemzése Dr. Laitmannal” 20/05/01
Eredeti blog: https://laitman.com/2020/07/evil-hell-love/
67 queries in 0,114 seconds.