Dr. Michael Laitman

A természet követel: mi megadjuk magunkat!

Kérdés: A koronavírus járvány alatt bolygónk lecsillapodott. Földrengések szempontjából kisebb az aktivitás. Az emberek elszigetelődése otthonukban, és a tény, hogy nem kellett üzemekbe és irodákba járniuk, lehetővé tette, hogy meghalljuk a Föld hangját, és értesüljünk arról hogy, mi történik bolygónk belsejében.

A tudósok végre képesek helyes méréseket végezni. Kiderül, hogy az emberi aktivitás okozta az összes nyugtalanságot, szorongást, a hurrikánokat, vulkánkitöréseket és a többit.

Többek között azt is megtudhattuk, hogy miként reagál a természet. Egyszer csak figyelmesek lettek rá, hogy Chile fővárosa, Santiago körül egy puma sétálgatott. London külvárosaiban pedig őzek mászkáltak. A vadállatok gyakorlatilag behatoltak a városokba.

Milliárdokat akartunk invesztálni a természet helyreállításába. Fákat ültetni, megtisztítani az óceánokat, és így tovább. Lehet, hogy ezeket a milliárdokat inkább arra kéne fordítani, hogy az embereket otthon tartsuk, és a természet ennek eredményeképp önmagától magához térjen? Más szavakkal: különítsünk el alapokat oktatási programokra, hogy az emberek  egész életükben tanulhassanak. A természet pedig magától meggyógyítja önmagát.

Dr. Michael Laitman: Ragyogó ötlet. Teljesen egyetértek veled. A lényeg, hogy ne folyjunk bele a természet dolgába, és minden rendben lesz.

Hagyjuk a természetet helyreállni. Ne avatkozzunk közbe, és meggyógyul. Nem tudjuk elképzelni, hogy mire képes. A Földgolyó más irányba forog, a Nap másképpen süt, a madarak, meg minden, amit akarsz, egyszerűen minden meg fog változni. Egy idő után megmérjük a fő paramétereket. A légkört persze nem veszem ide. Meg fogunk döbbenni. Olyan lesz, mintha egy másik bolygón lennénk.

Minden döntésünk mögött az egoizmusunk található. A természet nem tudja ezt kezelni. Semmi jót nem vagyunk képesek tenni, amíg nem korrigáltuk egoizmusunkat. Csak ha már kijavítottuk, akkor cselekedhetünk helyesen, és akkor is csak korrekciónk mértékében. 

A legfontosabb elv, hogy ne a természet, hanem önmagad korrekciójára törekedj! Ha korrigálja magát, az ember kissé kilép a természet mellé, és megérti, hogy semmi szükség, hogy bármibe is beleavatkozzon. Csak annyi a dolga, hogy szépen belesimuljon a természet integrál egészébe.

Nem értjük a természet tökéletességét és integrál jellegét. Ki kell kapcsolni az agyunkat, leállítani a tevékenységünket mindaddig, amíg nem korrigáltuk saját egoizmusunkat.

Kérdés: Mire költené azt a rengeteg pénzt és adományt, amit a természet helyreállítására fordítottak?

Válasz: Arra, hogy meggyógyítsuk az emberi természetet. Azaz, oktatásra, az ember egójának korrigálására. Semmi másra! Ez a legnagyobb ellenségünk, és semmi jóra nem számíthatunk tőle a jövőben sem. Ha a közeli jövőben nem lépünk ezen a téren, a természet a vírusnál is keményebben csap le ránk.

Mennyi pénzt, hány milliárdot fektettünk be, hogy egyre fejlettebbek legyünk, és meg fogod látni, hogy a közeljövőben mindettől meg kell szabadulnunk, és csakis a létezésünk szempontjából legalapvetőbb és nélkülözhetetlen dolgokat hagyhatjuk meg. Semmi mást!

Kérdés: Ki készítheti el az ember és egoizmusának korrekciójára vonatkozó programot?

Válasz: Nem kell elkészíteni, már létezik. Már csak az kell, hogy komolyan alkalmazzuk a Föld minden élőlényére.

Mostantól kezdve tilos bármit tenni a másik személlyel, amit az illető nem akar. Ahogy Hillel mondta: „Ne tedd barátoddal, amit te magad gyűlölsz!”

Képzeld el, milyen lesz a Föld, ha csak ezt sikerül elérnünk! Ez csak az első része a programnak – amikor nem okozol kárt a másiknak. A második rész, amikor kizárólag jót cselekszel a többiekkel.

Ezt követeli tőlünk a természet. Ide vezet el minket. Manapság első ízben az emberiség történetében olyan fejlődési fokra jutottunk, ami soha korábban nem létezett. 

A program tesz mindent. Különböző stádiumokban, minden feloldásra kerül. A kivitelezés folyik, és mindenki egyet ért. Mi mást tehetnénk?

Így hát nem szükséges megkérdezni, hogyan segíthetnénk. Csak a programot kell támogatnunk. Fel kell keltenünk a vágyat iránta, hogy minél többen bólintsanak rá. És akkor minden családban, minden közösségben, a városban, az államban, az egész Földön barátságos légkör fog uralkodni. 

Ez minden. Igyekeznünk kell engedni, hogy a természet dolgozzon rajtunk. Belső erőnkkel és vágyódásunkkal kell megérteni és támogatni, hogy mindez valósággá válhasson.

[267012]
KabTV “Hírek áttekintése Dr. Michael Laitman,” 20/04/06
Forrás: https://laitman.com/2020/07/nature-demands-we-surrender/
67 queries in 0,122 seconds.