Dr. Michael Laitman

Sírás helyett gondolkozz Áv hó 9-én!

A szakadás két fázisban zajlott, ezeket az Első majd a Második Szentély jelképezi, míg aztán a folyamat kiteljesedett. Mára pedig lehetségessé vált a Harmadik Szentély megépítése, azaz az, az állapot, amit a múltbeli pusztítás alapoz meg, és így elérhetővé válik az egész világ, a teljes realitás korrekciója. Ez a kihívás, amellyel a ma emberének szembe kell néznie. 

Áv hó 9.-e különleges időpont a naptárban, amely az elmúlt hanyatlások spirituális gyökeréről beszél: az Első, majd a Második Szentély pusztulásáról. Ez a megosztottság felülről lefelé terjedt szét, és ma már a lépcső aljánál vagyunk, ahogy a magasabban elhelyezkedő Első Szentélyt követte a Második.

Az Első Szentély a Chaya Fényének szintjén volt, tehát igen magasan, míg a Második a Neshama fényének magasságában, azaz jóval alacsonyabban. Végig kellett mennünk ezen a zuhanáson, az Első, majd a Második Szentély pusztulásán, amíg aztán teljessé vált a spiritualitás elvesztése. Így vált lehetővé, hogy ma felemelkedhessünk, korrigáljuk a törött spirituális géneket (Reshimókat), és megépítsük a Harmadik Szentélyt. 

Természetesen nem mi magunk végezzük az építkezést. Mi csak tisztává tesszük ezt az állapotot és felemeljük a törött Reshimókat, hogy ezt követően eljöhessen a Fény, amely megépíti a Harmadik Szentélynek nevezett spirituális edényt. 

Mivel Áv hó 9.-e a Szentély pusztulásának jelképe, ez a nap a gyászról szól. De ez nem jelenti azt, hogy csak ülünk, és hullatjuk a könnyeinket. Mindenekelőtt gondolkodnunk kell, hogy mi is történik, és mi a gyász oka. Ez a nap azért jött el hozzánk, hogy megtanuljuk, hogyan építsük újjá lelkünket, a szentség házát egy korrigált állapotban, amelyet a feltárult Teremtő tölt majd ki.

[268527]
A Reggeli lecke Első Részéből 20/ 07/29, “Tishaa BeAv (Ninth of Av)”
Forrás: https://laitman.com/2020/08/one-should-think-not-cry-on-the-9-of-av/
68 queries in 0,394 seconds.