Dr. Michael Laitman

“A Béke Sukkah-ja (sátra), a Világ számára” (Times Of Israel)

The Times of Israel publikálta a cikkemet “A Béke Sukkah-ja (sátra) a Világ számára

Felhívjuk figyelmét, hogy a Blog bejegyzéseihez írt posztok egy harmadik fél véleményét jelzik. A véleményeket, tényeket és az azokban található médiatartalmakat kizárólag a szerzők mutatják be, és sem a The Times of Israel, sem partnerei nem vállalnak felelősséget értük. Kérjük, lépjen kapcsolatba velünk visszaélés esetén. Visszaélés esetén jelentse ezt a bejegyzést.

Ez egy zsidó ünnepi időszak, amelyet nem szabad elfelejteni. Az idei Sukkot megünneplésének módját, a világjárvány miatt korlátozzák. Várni kell a hagyományos összejövetelekre és vendéglátásra. Miért zajlanak így az események? Azért, hogy elgondolkodtassanak minket, és rádöbbentsenek arra, hogy a pandémiával kapcsolatos helyzetünk nem büntető csapásként jelentkezik, hanem ébresztésként, illetve a gyűlölet és a köztünk lévő megosztottság állapotának vizsgálatára. Azzal, hogy ez a helyzet fizikailag elkülönít minket, a természet megpróbálja megfordítani az elkülönülés állapotát, és közelebb hozni “próbálja” egymáshoz a szívünket, egy igazi szeretet és egységes Sukkah  (sátor) felépítéséhez, amely az egész emberiséget felöleli a jobb jövő érdekében.

A Sukkot (A sátrak ünnepe) fesztivált örömteli ünnepnek tekintjük. Idén sincs ok arra, hogy másként érezzük magunkat, hiszen remek alkalmat kaptunk arra, hogy elemezzük az egymással szembeni rossz bánásmódot és kijavítsuk azt. Ehhez mély lélekkutatást kell végezni. Ez hasonló ahhoz, amikor pontos diagnózisra van szükség, mielőtt megfelelő gyógyszert kaphatna az ember, a betegségből való  teljes felépüléséhez.

Megszoktuk, hogy az életünket kényelmes partner-viszonyban éljük az egóval. Őszintén szólva nem játszhatjuk úgy az áldozatot, mintha levágásra váró ártatlan bárányok lennénk, akik akaratlanul állnak, mások egoista cselekedeteinek kontrollja alatt, mondhatni mintha szabad akarat nélkül lennénk. Önző magatartásunk szándékos, és teljesíti az énközpontú érdekeinket, függetlenül attól, hogy ezek a körülöttünk élők kárára történnek-e. Ezért jelzi a természet nekünk, hogy nem vagyunk méltók arra, hogy együtt üljünk egy közös Sukkah-ban, és üdvözöljük az Ushpizint (vendégeket), amíg nem korrigáljuk az egymáshoz való viszonyunkat. A vírus arra tanít minket, hogy egymásra utaló világunkban az egész civilizáció túlélése veszélyben van, ha a kölcsönös előnyök érdekében történő együttműködést nem tekintjük elsődleges célnak.

Kabbala bölcsessége szerint az emberiség az „Utolsó Nemzedék” nevű fejlődési szakaszba lépett. Ez a változás arra a fokozatos folyamatra vonatkozik, amelynek során egy új társadalmat kell felépíteni oly módon, hogy annak működése megfeleljen a Természeti Törvényeknek és igazodjon is hozzájuk, vagyis kapcsolatban álljon, és egyensúlyban legyen a Természettel. Ennek az új társadalomnak tudnia kell, hogyan kell helyesen kezelni, a kiegyensúlyozott állapot elérését. Ez az átmeneti időszak lehetőséget nyújt arra, hogy ez a generáció, elsőként kezdhesse el, mások valódi szeretetét. Amíg azonban ezt az állapotot nem érjük el, ennek az ellenkezője tárul fel szemünk előtt – a kizsákmányoló és nemtörődöm hozzáállás, és cselekedetek. Ezt a visszatetsző szeparációs állapot azért tárul fel, hogy nézzünk magunkba, lássuk meg az általunk okozott kárt, és hogy kérjünk segítséget, az egész valóságot irányító Felső Erő-től, a korrekcióhoz.

A Sukkot szimbolizálja az egoista tulajdonságok belső változásának csodálatos folyamatát, amelynek során a „pajta és pince hulladékát” vesszük – olyan tárgyakat, amelyek (sajnálatosan) képviselik a mások iránti szeretet minőségét, és amelyek számunkra most egyáltalán nem értékesek – és felemeljük azokat a fejünk fölé, úgy mintha azok a legértékesebb és legfontosabb attribútumaink lennének, mint egy menedéknek a teteje, amely árnyékot ad az égető naptól. A Sukkot felhívás arra, hogy kilépjünk a kényelmes egoista „otthonunkból”, vagyis önszeretetünkből, és arra, hogy egy új struktúrát,  Sukkát (sátrat) építsünk fel, mint az Új Világ szimbólumát, amelyet akkor teremthetünk meg, ha megszerezzük az adományozás és a testvéri kötelék tulajdonságait.

Ezért ennek a fesztiválnak az igazi értelme, a kölcsönös megértés, és támogatása az új valóságnak – a béke Sukah-jának (sátrának)- felépítése, az egységünk által létrehozott pozitív Erőn keresztül. Nekünk, a zsidó népnek példát kell mutatni az összetartásról, és utat kell mutatnunk másoknak az út követésre, összegyűjtve az egész világot, egy nagy nádfedél alá, ahol egyként egyesülünk. Akkor megvalósul az, hogy  elkészül a Sukkah, az ideiglenes lakásunk, mint közös tér, amelyet egymás számára kialakítunk a szívünkben, biztosítva az emberiség számára az egészséges életet és a boldog együttélést, egy globális fedél alatt.

Boldog Ünnepet!

forrás:https://laitman.com/2020/10/a-sukkah-of-peace-to-the-world-times-of-israel/
70 queries in 0,893 seconds.