
Szállj le a döglött lóról!
Ha rájössz, hogy döglött lovon ülsz, a legjobb, amit tehetsz, hogy leszállsz róla. (Dakota bölcsesség)
Kérdés: Mit mond Önnek ez a szólás?
Válasz: Számomra ez azt jelenti, hogy az életem során, olyan eszközt választok a haladásra, amely a halálba vezet engem, amely önmagában, kiinduló forrásában és paradigmájában halott. Ki kell szállnunk belőle.
Kérdés: Mi ez tulajdonképpen? Valójában végig az egómat lovagolom meg?
Válasz: Úgy vetjük bele magunkat az életbe, hogy megpróbálunk elérni bizonyos célokat, lehet, hogy ezek közt vannak számunkra nemesek, magasztosak, nagyszabásúak. S mindeközben lassacskán rájövünk, hogy a lovunk megdöglött.
Kérdés: Ez alapján mit jelent az, ha élő lóra ülök?
Válasz: Akkor lovagolok élő lovon, ha mind én, mind a ló úgy érzi, hogy egy cél felé haladunk, ez a cél az élet. S amikor felfedezem, hogy az eszköz amelyre rávetettem magam (egoizmus) halott, ez mindent megöl maga körül, majd végeredményül önmagát is, akkor le kell szállnom róla.
Kérdés: Azt mondta, hogy „a cél felé kell ugratnunk”. Milyen okból?
Válasz: Bármi, amit el akarok érni az életben, lényegtelen, hogy mi az. Biztosítanom kell, hogy az önzés ne vezessen engem félre, egy teljesen ellentétes irányba. S ha erről meg vagyok győződve, akkor már egy élő lovon ülök.
Kérdés: Azonnal, automatikusan?
Válasz: Nem automatikusan, fel kell tárnod, hogy ez mi, és hogy amikor lovat váltasz, ne fordítva ülj rá, arccal a farka felé.
[287261]
A KabTV „Hírek Dr. Michael Laitman-nal” című műsorából 21/05/08
Forrás: Don’t Ride A Dead Horse | Laitman.com