Dr. Michael Laitman

Hogyan teremtsünk valamit, ami nem létezik?

961.2

A Kabbalát tanuló ember belülről érzi, hogy pontosan ez az a hely, ahol lennie kell.

Érezni, hogy ez az igazság. Az ember bármely úton indul el, adott irányba, egy határozott cél elérése érdekében halad, de ő maga alkotja meg jövőbeli állapotát. Hiszen az nem létezik!

Az összes vallás és hitrendszer beszámol róla, hogy valahol van pokol, mennyország, ígéret földje, valamilyen templom, gonosz teremtmények, szörnyek, angyalok. Mindegy is, hogy kik ezek, hogyan keletkeztek, mi a céljuk. Az egész egyáltalán nem létezik!

Nincs Teremtő! Nem létezik Ő sem!

Az ember sem. Van egy állat, akiben ott egy pont, a lélek irány nélküli csírája, és ott vannak az útmutatások, miként lehet mindent ebből az egyetlen pontból megteremteni. 

A mi világunk az „ez a világ” nevet viseli, mert az sem létezik, csak valamiféle állati állapot. Minden alkalommal a jövő a soron következő állapot, és mindent, amit tartalmaz, mi magunk teremtjük meg. A végén még a Teremtőt is mi hozzuk létre. 

A Kabbala irányt ad az embernek, amellyel kiléphet az állati állapotból. Egyetlen kicsiny pont van benne, a következő spirituális állapotának csírája, amelyet létre kell hoznia, és nevelgetnie bensőjében. Ez a pont aztán megmutatja, hogy merre tovább.

[310349]
A KabTV „Hívást kaptam. A Kabbala és más módszerek közötti különbség” 20212.09.08
Forrás: Create Something that Does Not Exist | Laitman.com
65 queries in 0,656 seconds.