Egoizmusunk tükrében
Komment: Amikor Kabbala tanuló volt, időnként nézeteltérésbe került a tanárával.
Rav válasza: Én is emberből vagyok. Néha nézeteltérésem volt Rabash-sal, mert a természetem ellenkezett. De az egyet nem értés fölött ugyanúgy kellett haladnom az ő iránymutatásai szerint.
Ez annyit jelent, hogy egyfelől nem akartam hallgatni a tanácsára, másrészt pedig megértettem, hogy kénytelen vagyok nem akarásomon keresztül tovább menni, mivel minden, ami spirituális és a felső természetből származik, egoizmusunk ellenében tárul fel.
Ahogy mondják: „Megteremtettem a vágyaidat (egoizmusodat), hogy segítsen önmagad ellenében.” Önmagad ellenében! Olyan ez, mintha az ellenfél előttünk állna, és rámutatna, mennyire ellentétesek vagyunk az egyetlen erőhöz, a közös természethez képest. Ez a tükrünk!
Komment: Úgy tűnik tehát, hogy a Teremtő létrehozta a csúfságot, hogy azzal gúnyolja az embert.
Rav válasza: Nem így van. Pontosan úgy mutatja be csúfságunkat, ahogy mi viszonyulunk mindenki máshoz.
Komment: De Ő volt az, aki ilyen tulajdonságokkal ruházott fel.
Rav válasza: Így igaz, éppen azért, hogy fokozatosan megtanuljunk olyanná válni, mint Ő, azaz a felső erő.
[312832]
A KabTV „Van egy hívásom. A kabbala megvalósításának módszere”; 2011.03.27.
Forrás: In the Mirror of Egoism — Laitman.com