Dr. Michael Laitman

Mérd fel kétszer, Vágjál Egyszer

Kérdés:
Emberek még mindig ugyan azt a kérdést kérdezik: Gyakorlatban mit kell tennünk?
Válasz:
Ha egy egyszerü, mechanikus tettről beszélünk, akkor minél kevesebbet teszel, annál jobb. Kevesebb kár lesz okozva. Ha csak a kezeiddel vagy képes dolgozni, akkor ne tegyél semmit se, ahogyan írva van: “Jobb leülni és semmit tenni.”
Először is, alkalmazni kell a gondolatainkat hogy megkülönböztessünk. Ez leginkább azok számára igaz, akik komolyan elkötelezik magukat a Kabala tanulásával, akik tanítani fogják a többieknek a világban mint az oktató társadalom akik mindenféle média formát meg terjesztő információt készitenek a Kabaláról és annak módszeréről. Ebben a helyzetben, jóval több vizsgálatra van szükségi, és nagyon kevés cselekményre.
De ugyanez jellemző az egész emberiségnek. Mindenkinek magát kell befolyásolnia, az ő vágyát. Ezek szerint, mindenek előtt, arra kell gondolnom hogy milyen belső meg külső cselekmények tudják megváltoztatni a vágyomat hogy majd akarni fogjam a MAN-t (a korigálás kéreleme) emelni. Lényegében ez befejezi a cselekményeimet. Csak kérnem kell, hogy érezzem a változásnak a szükségét, és hogy az adományozáshoz érkezzek a Teremtőhöz hasonlóan, hogy kiléphessek magambol annak érdekében, hogy boldogitsam Őt.
Szóval ezt hogyan tehetem meg? Ha külső tetteket kel megtennem ezért, meg fogom azokat tenni, de igazából a belső cselekmények azok amik kellenek. Nem baj hogy mennyire egyszerü az ember, bárki tudja befolyásolni magát hogy elkezdhessen egy ilyen fajta átváltozásra vágyni, különböző médiával mint filmmel, zenével vagy szinéskedéssel. Végülis, minden egyes ember a saját vágyain belül él, és gondolnunk kel arra hogy hogyan növeljünk magunkban egy vágyat az adományozás iránti átváltozásra.
hd

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

65 queries in 0,585 seconds.