“Beöltözés” valaki másba
Kérdés:
Miért ilyen nehéz és zavaros a szeretet útja?
Válaszom:
Mi magunk vagyunk megzavarodva. Engem az önző megszerzés iránti vágy ural, és minden amit érzek, és gondolok az csakis azon belül található, az én saját érdekemben. Szóval hogyan lennék képes egy másfajta számítást végezni – nem a saját érdekemben?
Képzeljük el, hogy “beöltözünk” valaki másba, és én számításaimat annak a másiknak a szempontjából kezdem el végezni. Csak 1OO évvel ezelőtt történt, hogy az emberek elkezdtek megérteni hasonló koncepciókat. Nem véletlen, hogy ezt az időszakot Freud és Einstein jellemezték, nemcsak azáltal hogy termékeny felfedezéseket tettek, hanem ugyancsak baráti kapcsolatot létesítve egymással.
Több százezer éves fejlődés után, épp hogy csak egy évszazada történt meg, hogy az emberiség legnagyobb elméi felfedezték a pszichoanalízist – vagy más szóval elkezdték az embert belsőleg analizálni, a materiális szinten. Csak akkor kezdték ők el vizsgálgatni az emberi érzékelést, “Én és a körbevevő világ, én és felebarátom”.
Mindez nem egyszerű. nagyon hosszú időbe telt, hogy megközelítsük az ember állati lelkét, és az még mindig nagyon távol van a spiritualitástól. A teljes probléma abból áll, hogy mi képtelenek vagyunk és nem is akarunk beleöltözni egy másikba. A társadalomnak kell azt biztosítania, hogy minden személy így cselekszik majd, hogy minden egyes személy megpróbál így cselekedni, és elkezdi megkülönböztetni hogyan jelenik meg felebarátja szemeiben, és hogy felebarátja valójában mit akar.
Mindez nagyon nehéz, bár mindez csak pszichológiai gyakorlatot kíván ennek a világnak a szintjén, ami még mindig nem viszonyul a spiritualitáshoz. Akarunk ennél többet? Ok menjünk tovább. szervezzünk meg egy olyan környezetetet, mely végre elkezd befolyásolni minket.
Az út pont azért hosszú, mivel senki sem befolyásol minket. Nem létezik előrehaladás társadalmi behatás nélkül. Honnan kaphatná a személy meg az érzékelés spirituális részleteit? Csakis környezetétől.
