Az esély a következő lépés megtételére
Mivel az összes változás kizárólag a Fény által történik, minden egyes alkalommal amikor cselekszünk, cselekedeteinknek meg kell mutatniuk, hogy mi mennyire képtelenek vagyunk azok elvégzésére. Más szóval, nekem úgy kell cselekednem, ahogy Ő cselekszik annak érdekében hogy láthassam, mennyire különbözök Tőle, jelenlegi szintemen.
Mindez hasonló egy kisgyermekhez, aki megpróbálja lemásolni a felnőttek viselkedését. Miután megtette azt, megérti mennyire voltak cselekedetei helyesek, vagy helytelenek. Mindez olyan, mintha gyakorlatozna azáltal hogy összerakja játékát apró darabokból, vagy elvégzi házi feladatát az iskola számára.
Mindez azért történik, hogy próbára tegyük magunkat, és eredményeinket összehasonlítsuk a helyes eredményekkel. Előrehaladásunk arra alapul, hogy felfedezzük a különbséget a “vágyott és aktuális” között, aközött amire éppen képes vagyok, és amit már el kellene érnem.
Mindez azt jelenti, hogy nekünk állandóan meg kell próbálnunk az adakozás cselekedeteit végezni, és arra kell azokat felhasználnunk, hogy megvizsgáljuk, és kielemezzük mi az amit még nem értünk el. Nem szabad kétségbe esnem minden egyes kudarc alkalmával, hanem ehelyett szeretnem kell ennek az illuminációnak az állapotát. Végül is ez tanítja meg nekünk hogyan lépjünk tovább.
Mindaz nem igazán azt jelzi, hogy én valamit rosszul tettem és bűnösnek kell éreznem magamat. Épp ellenkezőleg, én sikert értem el, és pontosan emiatt mutatják be nekem mi másban juthatok tovább előre. A Fény állandóan változásokat mutat nekem, hogy megtehessem a következő lépést. Amennyiben képtelen lennék mindarra, a Fény nem fedné fel nekem azt az állapotot, és valami ködös állapotba kerülnék, egy eszméletlen állapotba. Én érzéketlennek érezném magam és ezáltal jól érezném magam. A Fény nem ragyogtatná számomra hibáimat, és nem mutatná meg nekem mit is tegyek. Nem lesz kivel társalognom amennyiben nem készítettem fel magamat a csoporttal való munkán, komoly tanuláson, és más hasonló dolgokon keresztül. Ennél fogva a Fény nem engedhetné meg nekem hogy további lépéseket tegyek, mindenféle alap nélkül. Ebben az esetben én úgy néznék ki, mintha minden rendben lenne, és nincs szükség bármit is tennem. Valami fajta illúzióba lépnék bele, ami hosszú ideig, akár évekig is eltarthat.
Valójában minden a felkészülésen múlik, míg a felkészülés a környezeten múlik. Ezáltal nekünk pár materiális cselekedetet kell végrehajtanunk, mint a tanulás, a csoport, a barátokkal való kapcsolat elrendezése, és mindazon részletek rendezése, melyeket együtt akarunk elvégezni.
Amennyiben vágyom arra, hogy egységre lépjek a többiekkel, és ott felfedezzem az adakozás tulajdonságát, akkor előbb utóbb meg kell formálnom a “csoport” vagy “hely” belső koncepcióját, azt az integrált vágyat, ahol a kölcsönös adakozás tulajdonsága mindenki között megjelenik.
Mindazt az adakozást a Fény fedi fel számunkra, és amikor ez a felfedezés elér egy bizonyos teljes mértéket a minimális szinten, akkor az megtölt minket. Mi akkor átéljük az adakozást magát, és annak forrását, azaz a felső erő jelenlétét mely fenntartja azt a tulajdonságot. Mi nem csak a Fényt, hanem annak forrását is felfedezzük majd.
Rabas úgy fejezi be levelét: “A Teremtő segítsen minket abban, hogy elfogadjuk irányítását idő és tér felett, és hogy állandóan Őhozzá tapadjunk”.
