Összetörni a bálványokat önmagunkban
A feladatunk a Felső Erőről való pontos elképzelésünk megalkotása. Nagyon sok felismerést teszünk ezen az úton. Először az ember elképzeli a Felső Erőt, mint különböző erők eredőjét, isteni képmás hordozót, különböző természeti megnyilvánulásokat istenné felruházó tényezőt, amelyet önmagunk körül felfedezünk. A személy emberi minőségekkel ruházza fel ezeket, mivel csak ilyen példákkal rendelkezik, és mindenféle képeket vetít rá, szent hatalommal ruházza fel, amelyet azonban bálványimádásnak nevezünk.
Ez egy fontos állomása a fejlődésünknek, mivel az egoisztikus vágyunkban vagyunk, egy inverz valóságérzékeléssel, és elemzésekkel. Ezen a módon vizsgáljuk meg a felső minőségeket, a helyes érzékelés pontjának elérése érdekében.
Egy példa erre Ábrahám, az egyik ősapánk, aki a kezdetekben bálványokat árult. Valójában az ő története rólunk szól. Mindannyian különböző természeti erők imádatával kezdtük az utunkat, melyeket jónak vagy gonosznak tartottunk, vagy legalábbis részben jónak vagy gonosznak. Aztán bizonyos embereket társítottunk hozzájuk, vagy a környezetünkben elemeket, vagy csak különböző véletlen eseményekkel kötöttük őket össze.
Az életünk ciklusai tele vannak ilyen felismerésekkel, egészen addig, ameddig a szívben lévő pontunk nem ébred fel bennünk. De még ha már fel is ébred, még mindig fel kell fedeznünk nagyszámú meghatározást, amely közelebb visz minket a spirituális érzékeléshez.
Még mindig nem tudjuk mi a spirituális valóság, vagy mi is az a Teremtő. Az utunkon, amely ehhez a felfedezéshez vezet, belebotlunk a környezet befolyásába, amely egy másik irányba fordíthat minket, félrevezethet, vagy összezavarhat, mert még nem érezzük a Teremtőt, és nem tudjuk Őt magunkban megtartani.
A végén, elérünk egy állapothoz, ahol az összes zuhanásunk és emelkedésünk vagy zavarodottságunk feloldódik, összeadódik, kombinálódik, és kettéosztjuk ez alapján a valóságot, arra, aki érez engem, és magamra, aki érez. Nincs Rajta kívül senki!
Azonban magamat vagy az egoizmusban, a megszerzésben lévőnek, vagy az adakozásban lévőnek érzékelhetem. Nincs harmadik opció. Az egoizmusban való létezésben, mindent önmagam viszonylatában látok, az én világom korlátaiban, és ahogy mindent látok, az határozza meg az állapotomat. Azonban ha az adakozás minőségében létezem, akkor valami más tölt ki engem, amit úgy hívnak a Teremtő (Bo-reh)—”Gyere és láss.”
Folyamatosan osztályozok a két említett minőség között. Végül eljutok a következtetéshez, hogy minden a Teremtőtől érkezik. aki játszik velem, hol elrejti Magát előlem, hol megmutatkozik, és olyan feladatokat ad nekem, amikkel felépíthetem magamban egyre pontosabban azokat a definíciókat, melyekkel leírhatom, ki is Ő valójában.
Lényegében a mi teljes munkánk lényegét ez képezi.
KN
