Dr. Michael Laitman

A magasabb rendszer nyomása alatt vagyunk

Olyan minőségekkel lettünk megteremtve, melyek nem adnak lehetőséget, egy egészséges, egyensúlyban lévő társadalom létrehozására. Lényegtelen, mennyiszer próbáljuk meg, a pillanatnyi lényegiségünk megtagadja tőlünk ezt a lehetőséget.  

Még ha a teljes emberiség valóban akarja is elhozni ezeket a dolgokat a saját életébe, a kezdeti hiba bennünk, lerombolja az erőfeszítést. Millió éve keringünk az egység ideája körül, de képtelenek vagyunk megvalósítani. A saját kezdeti állapotunk jelent csak problémát.

Hétmilliárd részünk vesz minket körül, és az egoizmusunk, mely a teljes történelmünk során növekedett. Egy kerek rendszerben kell élnünk, amelyet egoizmusunk egyesített. Ma láthatjuk a rendszert összetartó csavarokat. Látjuk a tömörségét, ahogy egyre szorosabb lesz, és felfedezünk egy új kapcsolatrendszert közöttünk.

Ez a kölcsönkapcsolati rendszer nem tárult fel korábban, de most előtérbe lépett. Meg kell, hogy jegyezzük, hogy a folyamat kezdete 1995 volt, melyről már Baal HaSulam 1944-ben azt írta, hogy a világ egy családdá válik.

Hamarosan 2012-t írunk, és a rendszer stabilizálódik a szemünk előtt. Folyamatosan új és viszonossági kapcsolati kötelékek jelennek meg. A viszonosság a kölcsönös garancia, lényegtelen hogy jelenik meg, akár a pozitív akár a negatív módon.

Ezen a módon a természet kötelez minket az egységre, és ez folytatólagosan aktiválódik egy időbeli módon, a szenvedésen át. A kérdés, mekkora nyomás szükséges ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy „elég volt, eljött az ideje, hogy tegyünk valamit a társadalomban.” Azonban eddig leragadtunk a pótcselekvésekben.

Egyik vagy másik módon, de csak a Felső Fény az, ami reformálni képes minket, és megadhatja a békét nekünk. Csak ez tárhatja fel, a helyes kölcsönkapcsolatot a számunkra, és ez fog minket megváltoztatni, hogy akarjunk egységre lépni, vagy még pontosabban, elfogadni azt, ami valóban létezik.

Végül is, mi össze vagyunk kapcsolva, de ez az akaratunk ellenében van. Ez az, ahonnan a válság származik. A világválság a vágy és az elérés között távolság manifesztációja. A mindent átfogó kölcsönkapcsolat egy tény. Kutatók és szakértők igazolták ezt, és Baal HaSulam ír erről. Ez valós, de nem vágyott állapot. Csak a Felső Fény adhatja meg nekünk a szükséges vágyat. Semmi más nem segít megváltoztatni az emberi természetet.

KN

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

66 queries in 0,596 seconds.