Az örök élet titka
Az ember többé nem fogja a halált megtapasztalni az univerzális integráció szintjén. Ez belsőleg fog feloldódni a vágyaiban, a gondolataiban és az érzéseiben, az egyetlen, hatalmas, közös gondolatban és vágyban, amit ez az integráció képvisel, és amit mindannyian együttesen teremtünk meg, és ez által az ember átvált egy másik állapotba, egy sima, csendes és kellemes módon – ez az állapotváltás veszi át a halál szerepét.
Ez még a teste halála előtt megtörténik, mivel ő maga, valamiféle általánossá vált, ami egy általános ideában létezik, valami, ami megosztja az egyesített létezést a természettel és a társadalommal. A szelleme megfelel annak, amit önmagunkban „embernek” tartunk, és minden más, csak a fizikai test, ami az állati szintjén létezik a fejlődésnek.
Az ember, az a belső szint, amely másokkal, az egyetlen, egyesített rendszerhez kapcsolódik. Amikor valaki elkezdi megtapasztalni, hogy ehhez a rendszerhez van kötve, mindenki mással együtt, a gondolataiban és az érzéseiben, szívben és értelemben, akkor nem érzi többé a testét, mintha felette „lebegne.” Valójában az ember ebben az állapotban létezik, még ha nem is érzi ezt így, csak az eufórikus pillanatokban, vagy speciális alkalmakkor, amikor valamennyire elhagyja a testét.
A kölcsönös garancia emeli fel az embert a létezés következő szintjére. Ugyanakkor mi a kollektív elméhez kapcsolódunk, a kollektív érzésekhez, amikor az elme és az érzések egyetlen egészet alkotnak, összezárulnak a teljes univerzum, az egész természet egyesült elméjében és érzésében, abban az átfogó mechanizmusban, amely ellenőrzi és működteti az univerzumot.
Ez az univerzum fejlődésének törvénye. Belépünk ebbe a törvénybe és aktív részeivé válunk. Ennek az egységnek az elérése közöttünk, maga az „emberi” szint bennünk. Eggyé válunk a természettel, és ezen a módon átemelkedünk mindenen, ami a testünkre vonatkozik.
KN
