A Kabbala Alapfogalmai (Rav Michael Laitman könyve) magyarul 4. rész
Harmadik fejezet: Amit a Kabbala ad
A nagy bölcs, Rabbi Akiva, (Isz. 1. század) mondta: “Szeresd a szomszédodat, mint önmagadat, ez az összes szellemi törvények mindent átfogó szabálya.”
Ahogyan azt tudjuk, a „mindent átfogó” kifejezés minden alkotórész eredőjéhez mutat. Épp ezért, mikor Rabbi Akiva a szomszéd szeretetéről beszél (sok spirituális törvény egyikéről), a mi feladatunkról beszél a közösség felé és még a Teremtő felé is, mint összekötő törvény, ő beleérti azt is, hogy minden egyéb törvény pusztán alkotórésze ennek a szabálynak.
Azonban amikor megpróbálunk magyarázatot találni erre, még szokatlanabb állítással találkozunk, amit a bölcs Hillel mondott. Amikor a tanítványa arra kérte őt, hogy tanítsa meg a Kabbala teljes tudományára annyi idő alatt, amennyit egy lábon állva kibír, Hillel válaszolt: „Bármit, amit te is utálsz, ne tegyél meg másokkal!”
Hillel válasza megtanít minket arra, hogy az egész célja, egészen pontosan a Kabbala létezésének oka, hogy tisztázzuk és betöltsük az egyetlen törvényt: „Szeresd a szomszédodat, mint önmagadat.” Mégis, hogyan tudnék én mást is szeretni önmagamon kívül? Másokat szeretni, mint önmagamat az magába foglalná, hogy minden ember minden egyes vágyát folyamatosan teljesíteném, amikor én még csak a saját vágyam kielégítésére sem vagyok képes! Sőt mi több, a bölcsek azt is kifejtik, hogy mások vágyát a sajátunk előtt kell kielégítenünk.
Például le van írva (Tosfot, Masechet Kidushin), hogy ha csak egy párnád van, oda kell adnod a barátodnak, vagy ha csak egy széked van, egy másik embernek kell leülnie rá, amíg állsz, vagy a földön ülsz. Egyébként nem fogod beteljesíteni az utasítást, hogy szeresd szomszédodat, mint önmagadat. Megvalósítható ez az előírás? Mivel a „Szeresd a szomszédodat, mint önmagadat” a Kabbala egyik átfogó törvénye, először meg kell tudnunk, mi is valójában a Kabbala.
A Kabbala azt tanítja, hogy a világ, amiben élünk, és mi, a lakói csak azért lettünk megteremtve, hogy beteljesítsük a törvényeket, amelyek segítségül szolgálnak az emberiség spirituális fejlődésében, hogy a mi anyagi világunk fölé emelkedhessünk. Ezen az úton a Teremtővel való hasonlóságra és egységre tehetünk szert.
De mégis, miért teremtett minket a Teremtő ilyen romlottá és adta nekünk a Kabbalát, hogy korrigáljuk önmagunkat? A Zohár Könyve a következő módon adja meg a választ: “A személy, aki a másik kenyerét eszi, szégyell az azt adó szemébe nézni.
Ennek következtében, a világ azért keletkezett, hogy ettől a szégyentől megmentsen minket. A saját önzőségünkkel való küzdelemben és annak korrigálásában meg fogjuk szerezni jövőbeli világunkat.
Hogy erre magyarázatot találjunk, képzeljük el a következő helyzetet: Egy gazdag ember találkozik az ő szegény barátjával, akit régesrégen nem látott. Ő elviszi őt az ő házába, ad neki ételt, italt, ruhákat, napról napra. Egyik napon hogy örömet adjon barátjának, a gazdag ember megkérdezi őt, hogy mi egyebet tudna számára tenni? A szegény ember válasza a következő: „Egyetlen dolgot kívánok: hogy ne könyörületből kapjak meg mindent, amit adsz nekem, hanem fizetségül a saját munkámért. Minden vágyamat tudod teljesíteni, csak ezt az egyet nem!”
Láthatjuk, hogy az adó nem tudta megszabadítani a kapót a szégyenérzéstől. Épp ellenkezőleg, minél többet kapott a szegény ember, annál nagyobb lett a szégyene. Az univerzum, a mi kis bolygónk, és emberi közösségünk (a munkahelyünk) azért lett teremtve, hogy megszabadítson minket ettől az érzéstől. Az a dolgunk, hogy visszatérjünk a Teremtőhöz korrigált vágyainkkal és jól kiérdemelt jutalmat kapjunk érte, a mindenség hatalmas örömét, tökéletességet, és összeolvadást a Teremtővel.
De miért érezzük kínosnak és megszégyenítve magunkat, ha a másiktól kapunk valamit? A tudósok ismerik az ok és okozat törvényét. Kijelenti, hogy minden következmény karakterében közel áll az azt kiváltó okhoz, vagy forráshoz, és minden törvény, ami a forrásban hatással van, kihatással van a következményre.
Ennek a törvénynek a hatása megnyilvánul a természet minden szintjén: élettelenen, vegetatívon, élőn és emberin. Minden ásvány állapotát eleve elrendelik a törvények, amik uralkodnak rajta. Megszoktuk és előnyben részesítjük, amihez felnövésünk során hozzászoktunk. Éppen így, minden egyes porszem, ami az egész eredményt alkotja, az eredetéhez vonzódik, és minden, ami a gyökérben hiányzik, nem kedvelt és megtagadja azt a következmény.
Ennek megfelelően, mivel a természet Teremtője a Gyökere és Forrása mindannak, ami teremtetett, minden Benne létező törvényt kedvesnek fogunk fel, és mindent, ami Belőle hiányzik teljesen idegen és taszító lesz számunkra. Például szeretünk pihenni és nem szeretünk annyira mozogni, csak ha azért tesszük a mozgást, hogy azzal pihenni tudjunk. Ez azért van, mert a Gyökér (Teremtő) amitől mi mindannyian eredünk tökéletesen mozdulatlan. Ettől fogva mindenféle mozgás ellenkezik a természetünkkel.
Abszolút egoistának születtünk és növekedtünk, olyannak, aki csak magával törődik. Egoistának lenni tesz minket különbözővé a Teremtőtől, aki élettel tölti be az egész természetet. Habár a társadalom befolyása alá estünk, érteni kezdjük a kölcsönös segítségnyújtás szükségességét, habár annak iránya és mértéke a társadalom fejlettségi szintjétől függ.
Megteremtve a beteg akaratunkat (gonosz hajlam) és egyúttal a Kabbalát kiegyensúlyozó erőnek adva, a Teremtő megadta nekünk a lehetőségét, hogy eltávolítsuk az önzőség megnyilvánulási formáit és szégyen nélkül jussunk élvezethez.
Kétféle törvény létezik a Kabbalában – amik a többi emberrel foglalkoznak, és amik a Teremtővel. Mindamellett mindkét féle arra törekszik, hogy a Teremtővel tegyen minket hasonlatossá. Teljesen lényegtelen számunkra, hogy a Teremtő javára cselekszünk, vagy a többi emberére. Ez azért van, mert bármi, ami a túllépi személyes érdeklődésünk határait, teljességgel felfoghatatlan marad.
Minden mozdulat, amit a másik ember örömére cselekszünk – végül is – saját örömünket szolgálja. Teljességgel lehetetlen hogy bármilyen fizikai vagy mentális mozdulatunk mentes legyen attól az elsődleges szándéktól, hogy abból profithoz juthatunk. Ez a természeti törvény úgy ismert, mint „abszolút egoizmus”. Csak a spirituális törvények megismerése által tudjuk elérni, hogy önzetlen szeretettel legyünk a másikkal iránt. Akik nem követik a Kabbala törvényeit kizárt, hogy átlépjenek az „abszolút egoizmus” határain.
A Kabbala szerint, a szociális kapcsolatainkat irányító törvények sokkal fontosabbak, mint amik Teremtővel való kapcsolatot szabályozzák. Ez azért van így, mert ha ezeket a törvényeket változó szociális körülmények között követjük, hatékonyan korrigálhatjuk magunkat és helyes irányba.
Most már megértjük Hillel válaszát a tanítványának: a legfőbb dolog, hogy szeresd a szomszédodat, a többi teljesen mellékes törvények, beleértve azokat is, amik a Teremtővel való kapcsolatunkra vonatkoznak. Valójában, valaki nem tud felemelkedni Hozzá úgy, hogy előbbre helyezi Őt a többiek szereteténél. Ezért az ókori bölcs rámutatott, hogy a „szeresd a szomszédodat” a legbiztonságosabb és leggyorsabb eszköz a Kabbala tökéletes elsajátításához.
Most képzelj el egy országot, ahol emberek milliói szeretetben és nyitottan törekszik rá hogy segítsen a társadalom tagjainak, hogy minden egyes igényük ki legyen elégítve. Tisztában lehetünk vele, hogy egy ilyen közösségben egyetlen személynek sem kéne aggódnia önmagával kapcsolatban, vagy félnie a jövőtől. Valóban, szerető emberek milliói folyamatosan őrt állnának az érdekeik felett és gondoskodnának róluk.
Ámde mivel az ország annak tagjaitól függ, egy megfigyelésben történő szakadás vákuumot teremtene a közösségben, mert valaki segítség nélkül maradna. Minél nagyobb az erőszakoskodók száma, annál több szabály megsérülne azok közül, amit a közösségnek be kellene tartania. Mind felelős egymásért, mint a törvények betartásáért, mint azok megszegéséért.
Másik ókori bölcs, Elazar, Rashbi fia (Rabbi Shimon Bar-Yochai, A Zohár írója), még nagyobb meglepetéssel szolgál számunkra. Azt mondja, hogy nem csak minden nemzet, de az egész emberiség felelős egymásért. Elazar kijelenti, hogy minden országnak be kellene tartania ezt a szabályt, és így cselekedve az egész világ ki lenne javítva. A világ nem lesz teljesen korrigálva és nem fog felemelkedni, ameddig nem tartja be mindenki az univerzum átfogó törvényét.
