Dr. Michael Laitman

A Kabbala Alapfogalmai (Rav Michael Laitman könyve) 5. rész

Negyedik fejezet: Tökéletesség és a világ

Ahogyan azt már tudjuk, a Teremtő lényegisége a szeretetben lakozik, egy maximális figyelemben és könyörületességben a társadalom összes tagja iránt, mint önmaga felé. Vizsgáljuk meg, hogy ha elfogadhatjuk a Teremtő törvényét csupán a hitre alapozva, vagy szükségünk lesz némi gyakorlati tapasztalatra is.

Remélem, hogy az olvasó megérti az üres filozófia iránti ellenszenvemet, mert egész struktúrákat építettek már fel így, amikből aztán és hibás következtetésekre alapozott, teljesen megalapozatlan következtetéseket vontak le. A mi generációnk sok efféle filozófiát helyezett gyakorlatba. Amikor egy alapvetően elméleti feltételezés hibába torkoll, az egész feltevés összedől, és ez millióknak okozhat súlyos kínokat.

Kívánhatjuk-e a Teremtő törvényének beteljesítését, a világot és törvényeit gyakorlatban szerzett adatokon keresztül tanulmányozva? Amikor megfigyelünk egy rendszert, ami a természetben létezik, megcsap minket a pontosság, ami mind mikro, mind makroszinten irányítja azt.  Például, vegyük a hozzánk legközelebb álló teremtményeket – az emberi lényeket. Egy sejt, ami egy apából érkezik és egy előre elkészített, megbízható részbe ér az anyában, mindent megkap a fejlődéséhez, ameddig ebbe a világba nem érkezik. Semmi sem sértheti őt, ameddig el nem kezdi létezését, mint egy különálló organizmus.

Amikor világra jön, a természet gondosan felébreszti a szükséges érzéseket a szülőkben, hogy a gyermek számára abszolút érzelmi biztonságot adjanak szeretetükön és törődésükön keresztül. Az emberek, csak úgy, mint az állatok és növények, sokasodnak, és azután gondoskodnak ivadékaik fejlődéséről.

Viszont, egy drámai ellentmondás létezik aközött, ahogyan a természet gondoskodik a születésről és a fajok korai, független fejlődéséről, és későbbi túlélésért folytatott küzdelmük során. Ez az ütős ellentmondás a világ irányításának mibenlétéről, ami az életnek minden szintjén jelentkezik, a legősibb idők óta folyamatosan meghódította az emberi elmét és jó néhány elmélethez vezetett:

Evolúció: Ez az elmélet nem látja a fontosságát, hogy megmagyarázza a fönt említett ellentmondást. A Teremtő megteremtette a világot és uralkodik mindenekfelett. Ő érzéketlen, képtelen gondolkozni, és teremtményeit fizikai törvényekre alapozva teremtette meg. A teremtett fajok az evolúcióhoz alkalmazkodva fejlődnek, ami kőkemény túlélési törvényeket eredményez. Ez az elmélet a Teremtőt „természetnek” hívja, aminek következtében kihangsúlyozza annak érzéketlenségét.

Dualizmus: Mivel a természet megkapó bölcsessége eleddig felülmúlta az emberiség felfogóképességét, lehetetlen a jövőbeli szervezeteket visszacsatolás nélkül megjósolni és megtervezni. Az adó (természet) szükségszerűen intelligenciával, emlékezőképességgel és érzelmekkel bír. Ennek megfelelően nem tudjuk kijelenteni, hogy a természet minden egyes szintjét a puszta véletlen alakítja.

Ez az elmélet ahhoz vezetett, hogy két erő létezik, pozitív és negatív, és mindkét erő intellektussal és érzelmekkel bír. Ennél fogva ezek az erők képesek ezekkel a tulajdonságokkal felruházni mindent, amit megteremtenek. Ennek az elméletnek a fejlődése jó néhány egyéb elmélet kifejlődéséhez vezetett.

Többisten-hit: A természet cselekedeteinek analízise és a fő erővonalak annak karakterei szerinti különválasztása vallásokat hívott életre, (mint amilyen az ókori görög is volt), amik istenségek gyülekezetét foglalták magukba, amelyeket egyenként különféle erők irányítanak.

Az irányítás hiánya: A pontos műszerek és új módszerek megjelenésével a világ összes része között közeli kapcsolat épült ki a világ minden tája között. Ennek következtében a különálló erők elméletét félrerakták és felcserélték egy bölcs, egyesített erő feltételezésével, ami a világot irányítja. Viszont az emberiség jelentéktelenségének köszönhetően ehhez a hatalmas erőhöz képest, kíséret nélkül maradtunk.

Sajnos, az emberiség folyamatosan szenved a megannyi feltételezésről, ami a világ keletkezéséről és irányításáról szól. Felfoghatatlan, hogy miért kegyes ennyire a természet az anyaméhben, és miért ennyire kegyetlen a felnőtt lét során, amikor még inkább szükségünk volna a segítségre. Egy kérdés keletkezik: Esetleg nem mi vagyunk az oka a természet világ felé gyakorolt kegyetlenségének?

A természet összes cselekedete kapcsolatban áll egymással: ennél fogva, ha megszegjük egyik törvényét, felborítjuk az egész rendszer egyensúlyát. Nem számít, hogy úgy gondolunk a természetre, mint szívtelen, céltalan iránymutatóra, vagy Teremtő tervekkel, céllal, és bölcsességgel. Bizonyos törvények szerint működő világban létezünk, és ha megszegjük őket, megbüntet minket a romlott környezetünk, közösségünk, és romlott önmagunk. Mindemellett, mivel a természet törvényei összeköttetésben állnak egymással, egyiküket megszegve váratlan, durva csapást szenvedhetünk el egy másik irányból.

Természet, vagy a Teremtő (ami kettő valójában egy és ugyanaz), bizonyos törvényeken keresztül gyakorol ránk hatást, amiket kötelesek vagyunk objektívekként kötelező érvényűként tekinteni, így követni is őket. Meg kell értenünk a természet törvényeit, mert amennyiben nem sikerül követni őket, az okozza összes szenvedésünket.

Köztudott, hogy az ember társas lény. Nem tudunk fennmaradni a közösség tagjainak segítsége nélkül. Így aki hirtelen úgy dönt, hogy elzárja önmagát a társaságtól, szenvedni fog, mert az a személy képtelen lesz kielégíteni a szükségleteit.

A természet arra kötelez minket, hogy hozzánk hasonlóak között éljünk, és velük kommunikálva kétféle műveletet hoz ki eredményül: hogy megkapjunk mindent, a közösségtől, amire szükségünk van, és átadjuk cserébe a közösségnek munkánk gyümölcsét. Bármelyik szabály megszegése felborítja a közösség egyensúlyát, ennél fogva a közösség által kirótt büntetéssel jár együtt.

Abban az esetben, ha túlzottan kapunk (mint például a lopás), a közösség büntetése gyorsan következik. Amennyiben egy személy visszautasítja a közösség szolgálatát, a büntetés, szabályszerűen nem közvetlenül a bűnnel összefüggésben fog elkövetkezni. Ez az a feltétel, amiért általában figyelmen kívül hagyják a közösség szolgálatának szabályát. A természet viszont úgy működik, mint egy elfogulatlan döntőbíró és megbünteti az embert a fejlődési szintjének megfelelő mértékben.

A Kabbala fenntartja, hogy a generációk sorozata a világban pusztán fehérjealapú testek megjelenése és eltűnése, ahol a lélek, ami kitölti az „Én”-t, eltűnés nélkül változtatja meg hordozóját. Egy állandó és korlátozott tagszámú lélekcsoport körforgása, alászállása a világunkba, amik új testekben jelennek meg, emberek új generációit adva. Ennél fogva a lelkek szempontjából minden generáció, az elsőtől az utolsóig, egyetlen generációnak tekinthető. Nincs jelentősége, hogy az egyes lelkek hányszor szállnak ki és be különféle testekbe. Az összehasonlítás kedvéért, a test halála abszolút nincs hatással a lélekre, mint ahogyan a levágott haj vagy köröm sincsenek hatással a test életére.

A világok megteremtésével és az emberek számára nyújtásával, a Teremtő célt tűzött ki elénk: hogy elérjük az Ő szintjét és egyesüljünk Vele azokon a világokon keresztüllépve, amit Ő épített. A kérdés az, hogy kötelező-e az emberiségnek beteljesítenie az Ő akaratát?

A Kabbala teljes, zárt képet ad a Teremtő rajtunk gyakorolt felügyeletéről. Így készakarva, vagy szenvedéstől ösztönözve ebben az életben, vagy egy elkövetkezendőben, fizikai, társas, és gazdasági tényezők figyelembe vételével mindegyikünk és az egész emberiség el fogja fogadni a Teremtés célját, mint élete értelmét.

Végül egyetlen célt fogunk elérni. Az egyetlen különbség az útban van: egy személy, aki készakarva és tudatosan törekszik a cél felé kétszeresen nyer: időt spórol és megtapasztalja a Teremtővel való egyesülés örömét a szenvedés helyett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az emberiség nem tudja egyelőre elképzelni a nehézségeket, amik az útjában állnak. A cél ki van tűzve, és az univerzum törvényei megváltoztathatatlanok. A mindennapi személyes szenvedések és az időnként ismétlődő globális katasztrófák mindegyikünkben tudatosítják annak vágyát, hogy megfigyeljük a Teremtő törvényét – hogy semlegesítsük egoizmusunkat és irigységünket és helyette könyörületet, kölcsönös segítségnyújtást és szeretetet fejlesszünk ki önmagunkban.

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,120 seconds.