Dr. Michael Laitman

Ki a van a kép másik oldalán?

Miután minden lezajlott, és leülepedett bármi eredményt is kapunk a Kabbala tanulása által az a Reformáló Fény által érkezik. Az befolyásol engem, létrehozva, beragyogva a valóság teljes képét számomra, és ennek eredményeképpen én a spirituális világot úgy érzékelem mint egy képet mely a vágyaimon belül jelenik meg.

A vágyaim az érzékelés eszközei, és annak érdekében, hogy a személy a Reformáló Fényhez igazítsa magát, mi a Zohár Könyvéből tanulunk. A tanulás alatt én keresem annak módját, hogy meglássam az Adakozót azon a képen belül, mely bennem megjelenik. Nekem arra kell aspirálnom, hogy Őt érezzem, Azt aki belülről cselekszik, és megformálja azt a képet, melyet én látok. Ez az a kép mely közöttem és a Teremtő között áll, mint a lakomával telt asztal, de ki az aki a velem szemben álló oldalon található? Ki Ő, Aki a képet létrehozza számomra?

Ennél fogva minden ami létezik, ez a teljes világ és minden amit én elképzelek miközben a Zohár Könyvét olvasom, egy eszközzé válik számomra hogy én a Forrást felfedezzem általa. Ebben az esetben mondhatom azt, hogy a “Zohárt tanulom”.

Én a Reformáló Fényt követelem, de miért? Annak érdekében hogy felfedezhessem a Forrást, a Teremtőt ahogy az írva van: “A Kabbala tudományának célja az, hogy felfedje a Teremtőt a teremtmények számára ebben a világban”.

Amikor mi a Tíz Szfira Tanulmányait tanuljuk, ugyancsak a Teremtő felfedésére aspirálunk, mint amikor a Zohárt olvassuk. Ugyanarról a dologról olvasunk, de egy technikaibb nyelvezeten keresztül az irodalmi helyett. Emellett mi azt nem a szívünkön keresztül olvassuk, hanem értelmünkön keresztül. Azonban mindazt ugyanazzal a syándékkal tesszük, mely nem más mint a Teremtő felfedezése.

hzs

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

65 queries in 0,126 seconds.