Egy sértés megbecsülése
Kérdés
Vannak helyzetek az életben, amikor valaki megsért engem, ami nagyon bánt engem, és lesújt. Mi a pontos rendje, az ilyen helyzet elemzésének?
Válasz
A jelenlegi állapotunkban, nem tudjuk megmondani, mi a helyes hozzáállás a valósághoz. Zavarodottak vagyunk, félúton az ég és a föld között. Még nem tártam fel a Teremtőt, de többé már nincs is teljes elrejtésben előttem. Felismerek többféle bölcs dolgot már, mondjuk olyanokat, hogy idézetek, kifejezések, tudás töredékek, de ennél nem érek el többet. Minden, amit megszereztem, össze van keveredve bennem.
Ezért írja Baal HaSulam a “Tíz Sefirot tanulmányának bemutatásában,” hogy ezekben az években az embernek maximálisan a fejlődésére kell összepontosítania. Ez az időszak ugyanis a nagy zavarodottságok ideje, amikor nem tudja még megérteni az igazságot, de nem tudja elfogadni már többé a hazugságot. Egyszerűen csak hánykolódik ide-oda.
Egyfelől, senki sincs a Teremtőn kívül. Vele szemben állok én. Tehát hogy kezeljem a valóságot, ha az egyetlen körülöttem létező, az Ő? Hol vagyok én? Ha felém sikolt, vissza kell sikítanom? De hát Ő a Teremtő, azt jelenti ez, hogy minden pillanatban vissza kell tartanom magam Vele szemben? Mindig teljesen alárendeltnek kell maradnom, még a halálos fenyegetettségben is? Pillanatnyilag valaki a dolgokat könnyen ezen a módon láthatja.
Valójában nem nagyon van tanácsunk, amit adhatnánk az embereknek erre az esetre, mivel az ember olyan szubjektum, ami minden másodpercben változik. Ezért a kabbalisták cselekedetek sorozatát írták elő a számunkra, amely az elrejtés által kerülnek meghatározásra.
Miért adják nekünk ezeket a tanácsokat? Mert mi két erő befolyása alatt álló szubjektumok vagyunk. A Teremtő egyetlen, még egyszerűnek tűnő állapotot sem, ahol elé állhatok, feltárhatom Őt, anélkül, hogy valami ne zavarna össze. Ki vagyok „én?” A én, nem más, mint a szeparáció ereje, amely elválaszt a Teremtőtől. Sőt, ez az erő megjelenik a számomra, mint önmagam, és mindaz, ami körülvesz engem, de nem úgy, mint a Teremtő! Számomra a Teremtő, egy láthatatlan és érzékelhetetlen ideál.
A szeparáció ereje elrejti a Teremtőt előlem, vagyis a saját énem, és nekem mindezeket egyetlen egésszé kell egyesítenem. Ez az erő rejti el a Teremtőt és emel távolságot közénk, és takarja ki Őt a számomra. Ez az erő osztja ketté a világomat: belső és külső világra. Lényegileg ez az erő az egoisztikus vágyakhoz, a szeparáció világához tartozik, de mégis nekem úgy tűnik, mintha duális lenne, a szembenállása miatt.
Egyesítenem kell a két világomat, feltárni pontosan, a bennünk lévő szeparációt. Ha szétnézek, cselekedeteket, vágyakat, és más dolgokat látok magam körül, de össze kell kapcsolnom a belsőt és a külsőt és mindezt annak az érdekében kell megtennem, hogy elérjem a teljes egységet. Ebben az esetben, ha képes vagyok ezt megtenni, nem hibázok.
Egyetlen elvet kell alkalmaznunk itt: „AZ ember az alapján ítél, amit lát.” Nem próbálom meg elérni az Egyetlent, aki el van rejtőzve előlem. De mihelyt egyesítek minden erőt – a sajátomat, és a másokét – egyetlen erővé, ezen belül felfedezem az egyetlen Teremtőt.
KN
