Dr. Michael Laitman

Az Egység mátrixa

A változások 99,9%-a bennünk, úgy történik meg, hogy közben nem látjuk ezeket, és nem is vesszük észre, bár befolyásoljuk ezeket és fel is gyorsítjuk a korrekció felé való törekvésünkkel. De ezek úgy történnek, mint fizikai folyamatok a testünkben, amiken szintén nem kell gondolkoznunk.

Én nem egy pumpa vagyok, amely az ereimben a vért keringteti és nem az én feladatom biztosítani, hogy a nyirok és idegrendszerem működtetése sem, ahogy a szerveim sem, azok rendben működnek maguktól. Ha mindaz, amit csak tudok „kikapcsolok,” az életemből és egy alvó üzemmódba esek, semmi nem aggaszt, akkor is a testem él, és még növekedhet is.

A spirituális fejlődés ugyan ilyennek tűnik. Ebben is van sok folyamat, amit nem kell tudatosan megérteni, és meghatározni a formáját és a rendszerét. Van egy nagyon keskeny sáv, ahol meghozzuk a saját döntésünket, és részt is veszünk benne. Ez elegendő is, ez minden, amire szükségünk van, hogy mindent elérjünk.

Feltárjuk az „egységet.” Majd az egység útja által, ami az összetartozás, amire törekszünk, megszerezzük az összes ismeretet annak a rendszernek az összes eleméről, amit ma még nem ismerünk. Szabad akaratot kaptam, hogy dolgozhassam a Teremtővel való összekapcsolódáson. Meg lett mondva nekem, hogy ha a szándékomat az altruista irányba váltom át, megszerezhetem a Teremtő megismerését. Ha megértem a Teremtőt, akkor ez az egész rendszer kinyílik a számomra és felfoghatok mindent.

Ezért nem kell az egész rendszeren dolgoznom és megvizsgálnom mindent annak érdekében, hogy megtanuljam, kibontsam, és megértsem ennek ezt a hatalmas mennyiségű, változatos jelenséghalmazt. Mivel megszerzem az adakozás vágyát, és megértek mindent, ami ezen belül történik.

Egy kicsiny mezőn kell tevékenykednünk, miközben az egész világ feltárul a számunkra. Írva van: „Csak egy tű foknyi rést nyiss Nekem, és Én feltárom a Felső Világot a számodra.” Különben lehetetlen tanulni erről a határtalan és végtelen komplexitású rendszer működéséről, amelynek megszámlálhatatlan része kapcsolódik folyamatosan változó, végtelen számú összeköttetés által egymáshoz, és mindenki a szabad akarata által határozza meg a változásokat a többiek irányába.

A matematikában, ismerjük a módszert, hogyan határozunk meg egy ismeretlent, egy egyenlettel. Ha kettő ismeretlenünk van, két egyenletre van szükségünk. De ebben az esetben, egy végtelen számú ismeretlen komponenst kell kezelni, egyetlen rendszerbe kapcsolnunk. Így, ez egy mátrix, megszámlálhatatlan feltétellel, amelyik mindegyike a saját szabályainak megfelelően változik.  

Mi nem vagyunk képesek az ilyen problémákat megoldani, mivel a testi alapú elménk képtelen azt felfogni. Nem birtokolunk olyan matematikai eszközökkel, amivel megközelíthetnénk ezt elsődlegesen. Azonban felfoghatjuk a spirituális világot, mert megnöveltük az adakozás edényét (az adakozásra irányuló vágy megszerzésével) és megkaptuk az összes erőt ezen belül.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,182 seconds.