Dr. Michael Laitman

Az élvezet, egy jele az adakozásnak

Tegnap, miközben néztem a TV csatornánkat, láttam egy részt, a nagy izraeli kongresszus kulturális estéjéről. Ebben volt egy műsorszám, ahol különböző csoportok, különböző nemzetek, különleges táncait mutatták be, elsősorban azokból az országokból, ahonnan a kongresszuson résztvevő emberek érkeztek, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Hatalmas tapsot kaptak, nagyon különleges légkör volt, egyszerűen nem lehetett a szemet levenni a képernyőről. Végig kellett néznem, az utolsó percig.

Nem láttam csalódott, vagy szomorú arcot, mivel minden résztvevő a közös inspiráció befolyása alatt állt, és az egész csarnok élvezettel, örömmel, reménnyel, izgalommal és inspirációval volt megtöltve. Ez még csak nem is azért volt így, mert bármilyen spirituális feltárás történt ott, hanem mert a közösség hangulata befolyásolt minden embert, mégpedig azonos módon. Mindenki, aki részese volt ennek, boldogságot, és teljes örömet érzett abban a pillanatban.

Ez az ereje a szociális befolyásnak, és ez az egyetlen, amiben valóban hiányunk van, hogy minden percben előre haladhassunk minden pillanatban. Az úton semmi más feltárásra nem számíthatunk, mint az adakozás feltárulására, azaz a korrekcióra, amely csak adakozni enged engem, a többiekhez kapcsolódni, semmi mást nem akarni, pont úgy, ahogy a Bina, amely semmit nem akar önmagénak. (Hafetz Hesed).

A Teremtő azt kívánja tőlünk, hogy hasonlóak legyünk hozzá: az adakozás az adakozás érdekében, majd a megszerzés az adakozás érdekében. Ezért az előrehaladásunk mindig a „tudás felett” történik, azaz nem kérhetünk semmilyen más minőséget, vagy beteljesedést megnyilvánulni az érzékelésünkben, az adakozás minőségén kívül. Sőt, még csak nem is érdekel, hogy vajon megfogom-e kapni a lehetőséget az adakozásra. Nem várok semmit válaszként a teremtőtől a teljes törekvésen kívül, amely állandóan fejlődik bennem, jobban és jobban.

A világ még nem érti ezt a hozzáállást, és mi is csak fokozatosan kerülünk közelebb ahhoz, hogy megértsük és meghalljuk mi a lényeg itt. Azonban nincs más mód a haladásra. Az egész emberiség belépett a korrekciónak ebbe a folyamatába, és meg kell értenünk, hogy nincs visszaút. Nem állíthatjuk meg a történelmet. Az egész világ átmegy egy gyors fejlődésen, ennek az új minőségnek az irányába – azaz az adakozás minősége irányába, amely elkezdi irányítani a világot.  

Ezért mondják a kabbalisták, hogy nincs semmilyen más eszközünk azon kívül, hogy megszervezünk egy környezetet, amely támogat minket, a cél irányába való haladáshoz, megerősít bennünket, inspirál, és örömet ad. Nem tudjuk mindezt megszerezni a Teremtőtől, főképpen nem magunk által, hanem csakis a közösségen keresztül.  

Ezért a terjesztésünket olyan eseményeken is kifejezésre kell juttatnunk, mint például az ilyen kulturális esték egy kongresszuson. Ez a „csatlakozni a jósághoz” fogalom jelentése, amely a választásunk jelmondata. A legtöbb ilyen programunk, amely örömet okoz, egységet és mivel ez talán ez már egy bizonyos fokozatban megszerzésre került, azt növelve ez lehet az élet ereje, amelyet odaadhatunk minden embernek.  

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,645 seconds.