Egyiptom tejjel mézzel való folyása
Az emberek úgy tekintenek a húsvétra, mint az Egyiptomból való történelmi kivonulás ünnepére. “Rabszolgaként használtak bennünket, több várost, és piramist építettünk a fáraónak, majd kijöttünk a szabadságba.” Azonban valójában mi nem egy történelmi dátumot ünnepelünk. Végül is a mai helyzetünk sokkal rosszabb, mint akkor volt. Elég, ha összehasonlítja valaki Izrael nemzetének helyzetét az Ősi Egyiptomban, a jelenlegi helyzettel, azonnal visszarohanna kezet csókolni a fáraónak, és könyörögne neki, hogy engedje visszamenni.
A zsidók Goshen földjén éltek, amely a legkedvezőbb része volt Egyiptomnak, a legtermékenyebb talajjal és bőséges állatállománnyal. Mindenki azt tehetett, amit akart, mivel a fáraó nem csak uralkodott, hanem meg is védett mindenkit. Senkinek sem görbült egy haja szála sem, mindenkinek a tányérja tele volt hússal, a hálója hallal, és a raktárai pedig terménnyel. Mindenki szolga volt, ezért a fáraó irányítását kellett követnie, azaz a saját egoizmusa által kellett cselekednie, és nem tehette semmit ezen felül.
A zsidóknak csodálatos élete volt, tehát nem volt véletlen, hogy panaszkodtak Mózesnek a sivatagban, „hol van a hús és a hal, a hagyma és a fokhagyma, amit Egyiptomban ettünk?” Az életünk nagyszerű volt, és hová vezettél most minket?
Tehát mire kell emlékeztetnünk magunkat ezen az ünnepen? Körül voltunk véve ellenséggel ott a múltban úgy, mint ma? Ellenkezőleg minden kedvező dolog a rendelkezésünkre állt, és a fáraó hatalma megvédett minket az ellenségeinktől. Az országban ott éltünk, ahol akartunk, még egy külön területen is ha akartunk, a saját törvényeinkkel. Tehát mi volt annyira rossz, összehasonlítva a jelenlegi helyzetünkkel?
Ahogy Baal HaSulam írja, ha a mai zsidók szét tudnának szóródni a diaszpóra országaiba, akkor majdnem senki nem maradna Izraelben. Meg kell értenünk: Egyiptom akkor válik börtönné, amikor elkezdünk a spirituális száműzetésről gondolkozni, vagyis amikor hiányolni kezdjük a Teremtőt. Ha nincs a spirituális megváltás igénye, Egyiptom maga a tejjel mézzel folyó ország. Itt mindenkinek, mindene megvan, a Teremtő kivételével, azaz az élet értelmére feltett kérdésre adott válasz kivételével. Minden más bőségesen megvan. Egy király életét élheti a személy ott, csak egy dologban szenved hiányt, ami úgy írható le, hogy „adakozni akarok és szeretni a felebarátomat.”
Amikor valaki pontosan erre vágyik, akkor Egyiptom száműzetésnek tűnik a számára. Ez az egyetlen hiányzó dolog itt – a felebarátok szeretete. Így kiderül, mi a húsvétot, az Egyiptomi jó élet emlékére ünnepeljük, és nem a megváltás miatt, amelyre nem nagyon volt igénye valakinek. Végül is az Egyiptomból való kijövetel jelentése nem más, mint a szereteten kívül minden egyébnek az eldobása.
Érezzük, hogy mi száműzetésben vagyunk? Éppen ellenkezőleg, az emberek nem értik, hogy ez miről beszél egyáltalán. De a felebarátok szeretete kell, hogy az ember egyetlen vágyává váljék. Mózes azt kéri a fáraótól: „Engedd el a népemet! El akarok menni!” Amire a fáraó azt válaszolta: „Mi hiányzik neked Mózes? A karjaimban nőttél fel. Egyiptom hercege vagy. Legyél herceg! Miért csinálsz forradalmat itt? A felebarátok szeretetéért? Te megőrültél!
Csak út vége teszi Egyiptomot, a száműzetés országává a számunkra. Ameddig ez megtörténik, mi mindennel megtelünk, az adakozáson kívül.
Kiderül, hogy annak a ténynek a tiszteletére celebráljuk az ünnepet, hogy egyszer hiányt szenvedtünk a felebaráti szeretetből. Ha csak valóban elmagyarázhatnánk ezeknek az embereknek és megmutathatnánk a valódi helyzetet manapság. Ma mi el akarunk felejteni mindent, a gazdag életünkből, a Teremtő szeretete érdekében, a felebarátaink érdekében, a kölcsönös adakozás és empátia érdekében? Közel állunk ehhez? Vajon megérdemeljük a megváltás és a megszabadítás ünneplését?
Ez az ünnep, az egoizmustól való megszabadulásról beszél, amikor az egoizmusnak meg van mindene, mégis el akarok menekülni tőle. Gyűlölöm ezt a fajta bőséget, nem vágyom rá. Nincs szükségem étellel való megtömésre, vagy biztonságra, sem a komfortra, vagy egészségre – semmire. Készen állok, hogy a melléktengerek vizébe fulladjak, kiszáradjak a szomjúságtól a sivatagban – mindenre, csak kitörjek a kötelékekből.
Tehát valóban ki akarunk menni a szabadságba?
KN
