A Teremtő, a teremtett lény szemében
El vagyunk választva a Teremtől csak egy kicsiny, fekete pont által, a végtelen Fényben, amelyet úgy írunk le, mint „létezés a hiányból” (Yesh Mi Ain). Ez tényszerűen az abszolút alapja a teljes teremtésnek, az új valóság a hiányból. A többi része a mondatnak, azaz a „létezés, nem más, mint a Teremtő.
Ezt a pontot a Teremtő teremtette, miközben az összes létezés, amely hozzáadódott ehhez a ponthoz, tőlünk kell, hogy jöjjön, a mi erőfeszítéseinkből. Ezért a végén elérjük a hasonlóságot a Teremtőhöz, az összetapadást Vele, azaz a Vele való egyenlőség szintjét.
Mindenekelőtt a teremtésnek ez a pontja, az Egyenes Fény kiterjedésének négy állomásán belül fejlődik, ami által az adakozásnak ez a négy fokozata belecsöpögtet a hiányból származó pontba minden alapvető dolgot. A Fény szempontjából nincs több szükséges akció, ez teljesen elegendő. A többi már, mint reakció erre az említett cselekedetre emelkedik ki ebből a pontból, amely a Fényből kapta a benyomását, elnyelte annak minőségét, és vált ez által képessé önmaga cselekedni.
Így a Végtelen Világból, abból az állapotból, amikor össze volt olvadva a Fénnyel, elkezd lehúzódni a mi világunkba, az „elrejtés” tíz “Sefiráját keresztül, ami elnyeli a Fényt magába, a teremtményen belülre. Emiatt, a teremtmény növekszik ebből a pontból, a Teremtővel ellentétes irányba, eléri a lehetséges legnagyobb távolságot Tőle, és ezt a helyet nevezzük „ennek a világnak.”
Ez a visszahúzódás (mind mennyiségileg mind minőségileg) átfog minden minőséget és helyet. Ennek eredményeképpen a teremtmény egyetlen olyan minőséggel nem rendelkezik, amely a legkisebb mértékben találkozna a Teremtő minőségével. Azt gondoljuk, hogy ez egy bukás, zuhanás, visszamozdulás és sötétség, azonban éppen az ellenkezője. Ez a természet kibontakozás, ez a nagyon sötét pont a Teremtő teremtése!
Ez a fejlődés szükséges ahhoz, hogy feltárjuk, mennyire ellentétes a létezésében ez a pont a”hiányból.” Ez az, amit elérünk a bukás és zuhanás során, nem is egyszerre, hanem meghatározott idő alatt, egyre mélyebbre ereszkedve, ameddig elérkezünk ebbe a világba, és megtapasztaljuk az egoizmusunk fejlődését, azaz felismerjük, hogy a lényünk ellentétes a Teremtővel. Ezáltal keresztülhaladunk a természet kövületi, növényi és állati szintjein, ameddig el nem érjük a legalacsonyabb szintjét, az „embert.”
Az ember ráébred arra, hogy a lénye mennyire messze van és mennyire ellentétes a Teremtővel és levonja a következtetést, hogy ez maga a gonoszság. A gonoszságra való ráébredéstől folytatja önmaga és a Teremtő megismerését még jobban, vagyis a felismeréseiben a „Fény minőségének előnyei, a sötétségből származnak” és megérti, hogy ezt korrigálnia kell. Ezáltal eléri a valódi és teljes ellentétes állapotot a Teremtővel szemben.
Amikor elkezdi a korrekcióját, egyfelől elkezd visszaemelkedni a Végtelen Világába azáltal, hogy azonossá teszi magát a Teremtővel. Másfelől még miközben ezt teszi, felismeri, eléri a felismerést, hogy mit jelent a Teremtővel ellentétes állapot, és azt egyre jobban el is éri.
Csak a korrekció legvégén (Gmar Tikkun), amikor visszatér a kezdeti pontba,a Végtelen Világ Malchutjába kapja meg a teljes felismerést, ráébredést, és a megtapasztalást arra vonatkoztatva, hogy mit jelent a Teremtőben való létezés és annak a minősége.
KN
