Az utolsó csep méregig
Kérdés:
Önző versengésünk lassan olyanná válik mint egy lavina, mely gurul lefelé a hegyoldalon. Nyilvánvaló hogy bármely pillanatban összetörhet, de senki nem képes megállítani annak mozgását.
Válaszom:
Ez így van. Az önzőség a mi egyetlen természetünk. Amennyiben rendelkeznénk egy másik, azzal ellentétes erővel, képesek lennénk megállni, Azonban nem rendelkezünk egy másik erővel.
Mindennek teljesen tisztává kell válnia számunkra: mi mindannyian nótórius egoisták vagyunk. A határtalan önszeretet készteti az embereket arra, hogy a fenekéig kiürítsék a méreggel teli kupát az utolsó cseppig. Még a halál előtti pillanatban sem vagyunk képesek megállni.
Lehetetlen bárkit is bármiről meggyőzni: mindenki megmarad saját gondolataival, és nem akarja meghallani a figyelmeztetést. Én akár beszédet mondhatok az egész világ előtt, eléjük tárhatom az összes adatot, leírhatom nekik az összes tényeket, meghívhatok vezető tudósokat és a legelismertebb hírneves embereket, és kiabálhatunk együttesen: “Barátaink! Testvéreink! A halálunkba rohanunk!” Válaszuk csak ennyi lenne: “Valóban? Miről beszélsz!?” És utána a publikum visszatér korábbi cselekedeteihez hogy mindent elégessen.
Mindenki önző, mindegyikőnk egy gépezet és nem képes másképpen cselekedni. Néhányan forognak, mások ugranak, néhányan előre hátra ingáznak. Mi ilyen módon vagyunk megteremtve és nem vagyunk képesek bármi másra. Az emberek nem képesek meghallani a hívást egy magasabb szintről, mely az emberi természet felett létezik.
Csakis oly módon, hogy mi egységre lépünk egymás között leszünk képesek segíteni őket a probléma felismerésében. Csakis akkor, azáltal hogy megértették a helyzetet, és felismerték az abban rejlő veszélyt lesznek majd képesek arra, hogy legalább egy kicsit meghalljanak minket. És azáltal hogy belsőleg egyesülünk velük, képesek leszünk majd átadni nekik a Reformáló Fényt.