Az önzőség anyaga felett
Ahogy mi önzőségünk fölé emelkedünk, minden egyéb dolog mellett egy csodálatos felfedezést teszünk: Elkezdjük felfedezni, hogy a teljes világ magunkon belül létezik, és nem pedig magunkon kívül. És mindez logikus, mivel mi nem igazán tudjuk mi is létezik kívül.
A személy csak azt érzékeli, ami behatol érzékszerveibe, és az idegrendszeren keresztül eléri agyát, mely aztán feldolgozza a végső „képet”. Ez a módja annak, ahogy a világot érzékeljük. Elég egy ideget elvágni ahhoz, hogy valóságunk egy része eltűnjön érzékelésünkből.
Ezáltal amikor a személy maga fölé emelkedik, akkor elkezdi látni hogy érzékelése egyátalán nem kívül van, hanem teljesen saját érzékszervein, vágyain, gondolatain és értelmén múlik. És amikor megismeri hogyan változtassa meg ezeket a paramétereket, képes kiterjeszteni érzékelését, és 5 érzékszervének korlátai fölé emelkedni.
Ez az ahonnan a „Kabbala bölcsessége”-nek neve származik, mely szó szerint a „Megszerzés” bölcsességét jelenti. A személy azt azért használja, hogy fokozatosan kiléphessen állati teste fizikai érzékszerveiből, és kiterjessze érzékelését a végtelenség pontjáig. Ebben a világban élve a személy képes egy olyan szintre fejlődni, ahol többé nem azonosítja magát a korporeális testtel, mivel egy sokkal hatalmasabb valóságot lát a fölött.
A továbbiakban nem teszi függővé életét 5 fizikai érzékszervétől. És azok után is hogy fizikai teste meghal, a személy megmarad abban a valóságban, melyet a fizikai valóság fölött elért, megszerzett. Nem érzi többé a halált, mivel egy új dimenzió lépett be érzékelésébe, a fizikai test halála előtt.
Ilyen módon a személy már két szinten létezik: a korporeális szinten, mint mindegyikőnk, és a „nem korporeális” szinten, mely az önzőség fölé emelkedik.
