Egy szálka az univerzumban, vagy szeretett gyermek?
Baal HaSulam „Általános bevezető a Panim Meirot u Masbirot című könyvhöz” azt írja: ahogy a testi dolgok el vannak választva egymástól, akár egy fejsze, akár egy kalapács által, a spirituális dolgok ugyan ilyen módon választódnak el egymástól a formák különbsége által. Amikor a formák különbözősége megnő, és eléri a teljes szembenállás pontját, azaz az egyik teljesen más minőségű, mint a másik, a teljes elválasztás jelenik meg közöttük.
A Teremtő szempontjából, aki teremtette az élvezetre való vágyat, nincs különbség a kapni akarási és az adakozási vágy között. Mint egy gyerek, aki kap az anyukájától, nincs köztük semmilyen megosztás. Elválaszthatatlanok, és úgy élvezik egymás létezését.
Láthatjuk, hogy a természetben egy idegen organizmus hogyan létezhet másnak a testében, ahol megkapja a növekedés lehetőségét is az anya szervezetétől, és egyáltalán nem érzi magát idegennek! Hogy lehetséges ez a jelenség egyáltalán, tehát hogy magzat az anyja méhében ennyire integrálódhat, miközben ha egy szálka fúródik a testünkbe, azonnal elkezdjük kivetni, mint idegen testet? Ilyenkor a gyulladás azonnal kialakul körülötte és a test megpróbálja elszeparálni magától, amit idegennek érez.
Ismert, hogy a szervátültetéseknél mennyire nehéz átlépni ezt a határvonalat, a test és az új szerv összeférhetetlenségét és a beültetett szerv kilökődését megakadályozni. De itt épp az ellenkezője történik: egy test növekszik, egy másikon belül, és a nagyobb test mindig törődni kezd a kisebbel, minden megpróbálva annak az előnyére tenni!
Ez egy példája annak, hogy az élvezetekre irányuló kapni akarás (a magzat) és az adni akarás (az anya) nincs egymással konfliktusban. Ugyanez történik a Teremtő viszonylatában, aki teremtette a kapni akarást. Ez a vágy nem ellentétes vagy nem áll szemben az adakozással.
Azonban ha a cél az, hogy eljuttassuk ezt az élvezetekre törekvést az adakozás formájához, akkor először ellentétesnek tűnnek, a bennük lévő szándék alapján. A kezdeti állapotban van egy adakozni vágyás és egy megszerzési vágy, azaz a Teremtő és a teremtmény. De nincs köztük nagy eltérés, egységben léteznek. Majd ahogy a teremtmény fejlődik, és megszerzi az egoista szándékot, és egyezésben ezzel ellentétessé válik a Teremtővel, az adakozás szándéka ellentétes a magára irányuló szándékkal, a kezdőpontjától, a végső pontjáig, azaz a nullától, a teljes újra egyesülésig.
Amit korrigálnunk kell, az nem más, mint az egoista szándék, és nem az egoista vágy! A vágy, mindig ugyanaz marad, mindig megmarad a kapni akarásban. Azonban a szándék az adakozás irányába kell, hogy forduljon.
Azonban általában összezavarodunk ebben a kérdésben, azt gondoljuk, hogy harcolnunk kell a vágyainkkal. A vallások és különböző spirituális gyakorlatok megpróbálják lerombolni a vágyakat, vagy legalább is csökkenteni. Azonban a kabbala az ellenkezőjét mondja: „a vágyat és az adakozási szándékot együtt kell növelni!” Akkor képes lesz valaki többet
KN
