Próbáljuk meg komolyan venni a játékot
Talán a legfontosabb munkánk a játszás. Tehát miközben a Zóhárt olvassuk, azt kell játszanunk, hogy nagy kabbalisták közt vagyunk és olyan szintre jutunk, mint a Zóhár szerzői, akik először írtak arról, mennyire ellenszenveztek egymással, de mégis együtt maradtak.
Igen, eleinte gyűlölték egymást és csak ezt az állati érzelmi szintet érezték, az evilági alap állapotot. E mély szintről kezdtek el felemelkedni a nem-fizikai /spirituális/ szintre, ahol a kölcsönös adás és felelősség kötelékei által sikerült feltárniuk azt, amit leírtak a Zohárban.
Tehát a jelenlegi kapcsolati hiányunkből indulva kell erősítenünk a hozzájuk hasonlóan erős kapcsolatot és akkor megérthetjük, mit tár fel a Zohár, elérjük az ő szintjüket majd. Ha ők úgy indultak, hogy gyűlölték egymást s szinte meg akarták ölni egymást , akkor, ha mi nem is vagyunk ennyire a mélyben a gonoszságban, amennyire tudjuk, engedjük a jóra változást és akkor megérthetjük, miről írnak és felemelkedünk úgy, mint ők.
Kérdés: Hogyan függ össze ez a játék azzal, hogy bevonzzuk a körülvevő megvilágító Fényt?
Válasz: Tényleg minden csak játék. Mást nem csinálunk. A játék azt jelenti, hogy igyekszem elérni azt, amire vágyom, a felépülést. Mi a különbség e játék és más kreatív akció közt, ahol szintén vágyunk valami jóra? Jó kérdés, de ebben a játékban nem igazán tudjuk, mit kell tenni. Van egy szabad-akarati része és szerencse-része: van valami, amit nem tudok előre. Pont ezért hívjuk játéknak..
Mert ebben a játékban függök a többiektől, mint egy képzeletbeli tettekkel teli igazi játék során. De az elképzelés a az adó-teremtőről valósággá válik. Ezért kell ezt a játékot nagyon komolyan venni.
