Dr. Michael Laitman

Hogyan lehet megvizsgálni, hogy a kérés helyes-e

Kérdés

Hogyan ellenőrizhetjük le, hogy a vágyunk, kérésünk, követelésünk letisztult és helyes-e?

Válasz

Ha sikerül beteljesíteni, véghezvinni azt, amit kértünk, az annak a jele, hogy a kérésünk, fohászunk helyes volt.

Azaz látom a magam hiányosságait és kérem a korrekciót ezekre, majd egy idő után átlátom a megoldást, (mert a mi világunkban minden az időbe zárva jelenik meg, tehát ez is idő kérdése), és valóban megértem, be akarom teljesíteni, azaz magamba vonzom, és képes vagyok erőfeszítést is tenni a korrekcióm megvalósulásáért.

Ezen az úton minden korábbi részlet világossá válik a számomra. Minden erőfeszítést, cselekedet lehetőség arra, hogy összekapcsolódjak másokkal. Lehetségessé válik mindaz, ami eddig nem tűnt realisztikusnak a számomra, sőt azok is, amikre eddig nem volt vágyam. Mert hirtelen feltárul a megértés bennem és már akarom a korrekcióm megvalósulását, azon az úton, amit a Teremtő nekem szabott.

Ezért kevésbé kezdem kritizálni a csoporttáraimat, ezzel párhuzamosan jobban is közeledek az emberekhez, annak a megértésével, hogy csak a köztünk levő kapcsolatban tudom érezni a spiritualitást és feltárni a Teremtőt. Helyes formában kezdem el felfogni a spirituális szinteket, és megértem, hogy ez a köztünk lévő belső kapcsolatokról mutat számomra képet. Mert pontosan ott, azaz a köztünk lévő kapcsolatban tárul fel a spirituális világ, az adakozás tulajdonságának összessége – a Teremtő.

Feltárul előttem, és megértem, hogy bennem a spiritualitás eredményképpen általam véghezvitt cselekedetek nyilvánulnak meg a fizikai világban is. Az teszi lehetővé számunkra ezeknek a cselekedeteknek a véghez vitelét, – tudatos vágy nélkül, és a tiszta szándék előtt – hogy így lett a mechanizmus megteremtve a korrekció érdekében, amin mindenki keresztülmegy. Először akaratlan cselekszünk a Fény hatásra, majd tudatosan rákényszerítjük magunknak, hogy megtegyünk azt, amit tennünk kell. Sőt! Az akaratunk ellenére is megteszünk a kötelességünket, a spiritualitásban és a korporeális életben is.

Mindezek előtt csak a durva és a nyers vágyaink léteznek és semmi más. A fizikai testbe beleöltözik a vágy és ez a test egyszerűen monoton cselekedeteket végez a fizikai világban, akarata ellenére. Ennek a reménytelensége nyitja meg számunkra az egymás közötti kapcsolat irányába való haladást, olyan állapotokból, amely teljesen ellentéte az egységnek. Ez egy csodálatos tulajdonsága ennek a világnak!

Tehát meg kell szereznünk a következő új szintet, de mindig vissza-vissza kell, hogy zuhanjunk a fizikai világba, azaz ennek a testnek az uralma alá. Mert ez nem egy hús-vér test, hanem csupán nyers vágy, elvágva spiritualitástól, amely arra hivatott, hogy előrebocsássa, hogy a mechanizmus részeként, majd helyesen cselekedjek, tiszta szándékkal.

Tehát így kezdem el befogadni a spirituális szintet, a korporeális cselekedetekből,  a durva egoista vágyból kiindulva, a magamra irányuló megszerzési szándékkal, és a sóvárgással, hogy több jutalmat kapjak, több mindent vonzzak magamra. Innen indulok, és később képessé válok a spiritualitásba való belépésre.   .

Ez így történik minden egyes alkalommal, egészen a végső korrekcióig. Tehát ebben a világban kell helyt állnunk, mert egyébként nem lennénk képesek belépni egy új spirituális szintre.

BS

KA

Szólj hozzá

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

77 queries in 0,138 seconds.