A barátok Szeretete – a mi közös jólétünk
Az ember halad mindaddig, amíg felfedezi, hogy az összes erőket, a barátaiban találja meg, és ha képes lenne ezeket összegyűjteni tőlük – ez lenne az ő spirituális edénye, a spirituális érzéke, amely által megérzi és megérti az élet értelmét, amely a korporális teste fölött van, a lelken belül.
Amikor az ember megérti a legfontosabb alapelvet: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”, amely alapelv a Felső cél felé irányul. A barátai vágyai, a spiritualitásra való sóvárgásuk, hogy elérjék a Teremtés célját együttesen, az egyén lelkének a részeivé válnak.
Majd pedig mindanyian sóvárognak, hogy elérjék a spirituális célt – ebben a formában, az egyéni lelkünk megszerzése által, és így az összes élek együtt szilárdul meg.
Így elérjük ezt a szoros kapcsolatot, hogy mindenki belefoglaltatik másokban és a többiek pedig őbenne, tehát, hogy mindenki benne foglaltatik a többiekben!
Az egyetlen különbség az, hogy én rendelkezem a saját kezdeti pontommal, amellyel az egész utat elkezdtem,(a lelkem gyökerével), és az összes többi vágyat, a barátaimtól kaptam meg. Ezek mind az én lelkem erői és ugyanazok az erők, amivel a többiek is rendelkeznek. A különbség az, hogy mindegyik személy a saját eredeti pontjából viszonyul a többiekhez.
Így megvan a mi közös edényünk, a közös vágyunk, egy közös hálózatban összekötve, amelyben megszerezzük a hozzáadott célt: a barátok szeretetét, ahol mondanyian összekapcsolódunk egymással. Ezáltal fedezzük fel, a közös kapcsolatot, a kölcsönös hálózatot, az úgynevezett „kölcsönös adakozást,” az általános erőt, amelyet úgy hívunk „a Teremtő”.
Ez a felfedezés az életünk értelme, így elérjük el a teremtés célját.
BS
