A lényeg, megtalálni a helyes utat
A legnagyobb probléma, ha valaki, még sokévi kabbalatanulás után sem tudja felfogni, hogy a Tórát teljes realizációja, az emberek közötti kapcsolatban valósul meg. Ez a koncepció annyira taszító, hogy minden pillanatban szeretnénk elutasítani. Mindenre készek vagyunk, kivéve ezt!
Ez az első akadály az utunkon. Itt minden a környezet kialakításától függ, amely folyamatosan megtartja az embert, a helyes vonalon. Csak a csoporttól való függés és kapcsolat által tárjuk fel a spirituális világot, a csoporton belül, különösen a barátokkal való belső és nem a külső kapcsolat által. Végül is a spirituális világ nem más, mint a köztünk lévő kapcsolat.
Folyamatosan fejlesztjük ezt a kapcsolatot, lépésről lépésre, és magunkra vonjuk a Reformáló Fényt, az adakozás általános erejére irányuló szándékunk által, amit Teremtőnek is nevezünk, és amely titokzatos módon köztünk lakozik. Fel akarjuk Őt fedezni, hogy teljesen korrigálja a köztünk lévő kapcsolatot.
Akkor majd a kapcsolat és a kölcsönös adakozás, amely a Felső Fényben magában létezik, feltárul a vágyainkon belül, tehát hogy az edény (vágy) és a Fény eggyé válik. Ezt nevezzük a teremtmény és a Teremtő összetapadásának, adhéziójának.
A mi munkánk hangsúlyát át kell helyezni a csoportra, a köztünk lévő kapcsolatra, hogy minden vágyunk és gondolatunk, kivéve azt, amelynek az állati test karbantartása a feladata, a mások jólétére irányuljon. Akkor relatíve gyorsan átmegyünk, az összes állapoton, amely elvisz minket az adakozás erejének feltárásához, vagy a Teremtő felfedezéséhez.
A legfontosabb dolog, amire irányítani kell magunkat, tisztázni kell és pontosan meghatározni a munka irányát, amely csak a teremtmények közötti kapcsolatban jelenhet meg. Ez hosszú ideig tart, mivel meg kell szűrni az összes, lehetséges utat, megközelítést, és az egoizmus elleni munka eszközeit, csalódásokat, és mindez hosszú ideig tart.
Azonban amikor az ember végül meghozza a döntést, azaz a Fény ennek az állapotnak az irányában irányítja az embert. a teremtmények kapcsolatának irányába, miután valaki a helyes sávba kerül.
KN