Dr. Michael Laitman

Nyissátok ki a Felső Fény csapját!

Nem számit milyen részt olvasunk, amikor tanuljuk a Zohárt. Rabash becsukta a szemét, kinyitotta a könyvet valamelyik oldalon és elkezdett olvasni valamilyen sor közepétől. Ő olvasott egy pár sort, ez elég volt neki továbbra gondolkozni.

Ez összeköti a személyt a forrással, amely elmagyarázza a jövő állapotát, a jót és a perfekt állapotot. Mert ő maga nem tudja mi a forrás, csak azt, hogy kinyit valamilyen a csapot, amely elhozza neki az erőt, az kell, hogy hasson rád, úgy mintha kinyitna egy vízcsapot, hogy folyjon rá a víz.

Ez kell, hogy legyen a hozzáállásunk a Zohár könyvéhez.  A víz azzal a feltétellel folyik, hogy mi a csap alá állunk. A “csap alatt állni” – ez azt jelenti, hogy együtt lenni, és sóvárogni amennyire csak lehetséges az egységre, mert a természet ereje a felső víz, és amely egyforma mindenki számára, és egyformán ömlik ránk az egy, és egyetlen edényből. A mi közös egységünk mértéke szerint, amennyire mi egybe akarunk kapcsolódni, mint egy ember egy szív – annak a mértékében jut el  a Tóra Fénye, hogy mi megkapjuk a Tórát és a Fényt.

BS

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,622 seconds.