Dr. Michael Laitman

Aktiválni a csoportot

A csoportban egy folyamatos cirkulációja a vágynak. A kulcs a számomra a még aktívabb analízis és korrekció. Valóban a korrigált hozzáállásom másokhoz visszavetül rám, megerősít engem, és még jobban helyreigazít. Ezen a módon én magam vezetek be arra irányuló változásokat, hogy a csoport még jobban befolyásoljon engemet. A gyenge lendületem, egy erős viszont választ emel fel, annak a mértékében, hogy mennyire vagyok képes értékelni helyesen a barátaimat.

Minden azon múlik, mennyire tartom őket fontosnak. Lehet, hogy a csoport nagyon nagy, de én egyáltalán nem értékelem őket megfelelően, de az is lehet, hogy a csoport kicsi, de én őket tartom a világ legmegfelelőebb környezetének. Ez az én döntésem. Kiépítve feléjük a helyes hozzáállást, megváltoztatom a saját sorsomat. Ideáig minden a természet tervének megfelelően történt, felnőttem, és ők kitöltöttek engem lelkesedéssel. Most azonban kaptam egy lehetőséget, arra, hogy megteremtsem a saját hozzáállásomat az ő irányukba önmagam által.

Ez az által vált lehetségessé, hogy eltörtek az edények, aminek a következtében a saját vágyaimat ma, külső, izolált, és tőlem független dolgoknak láthatom. Lényegében ezért van egy lehetőségem korrigálni őket olyan módon, mintha kívül lennének, külső dologként. Én magam mindeközben, csak egyetlen pontot tartalmazok, melyet a Teremtő gyújtott lángra bennem.

A teljes valóság az, hogy az összes lélek itt van az orrom előtt. Én egy szikra vagyok, amelynek ki kell építeni a helyes hozzáállást az irányukba, és úgy viszonyulni hozzájuk, ahogy a Teremtő viszonyul a teremtményekhez. Azért van ez így, mert ezek a lelkek, az én spirituális edényem. Kaptam egy lehetőséget arra, hogy tudatosan viszonyulhassak hozzájuk, célzatosan, és ők megerősítenek engem a válaszban. Tehát, fokozatosan felfedezem, hogy van kapcsolatom a Teremtővel. Kiderül, hogy az edényem, a Malchut ki van töltve, a Felső Fénnyel.

Ebben rejlik, az egyetlen, szabad választásom. A csoport, saját részéről megad minden,t amire szükségem van. De ha nem működök együtt velük szelektív módon, kifejezetten akarva ezt az együttműködést, a világ, a szenvedések felé fog vezetni engem, melyet úgy nevezhetünk” az ő idejébe.”

Így, ha valaki a gyors és egyenes úton akar maradni, a cél irányába, aktiválnia kell a csoportot. Csak ebből, a helyes környezetből, kaphatja meg a Fényt, a felgyorsított fejlődés erejét.

Ma érzékelheti valaki a Végtelen Világ Malchutját, mint „evilág.” Ez a valóság befolyásolja és megváltoztatja, annak megfelelően, ahogy viszonyul ehhez. Pontosan minden a hozzáállásán múlik, olyan mértékben, amit önmaga teremtett és vont magára a barátok befolyásából. A helyes szögbe fordítva őket az érzékelésén belül, ők fogják a Fényt ragyogtatni az emberre. Végül is, a személy a Végtelen Világ Malchutjával foglalkozik, amely adva van a munkához.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,597 seconds.