A saját vágyainkon való átkerülés lépései
A munkánk több fokozatra osztható. Az első fokozaton, az ember teljesen le van választva a munkáról. Ez a fokozat korszakokon át tartott az emberi történelem során.
Az ember Felülről kap felébresztést, és elkezdi érezni, hogy mekkora a teremtés céljára, a Teremtő megismerésére, az élet értelmére irányuló kezdeti vágya, és ez majd elkezd benne növekedni. Elkezd dolgozni, elérkezik a csoporthoz, és tanulásba fog. Közben, nem érti mit is tesz valójában. Egy újszülötthöz hasonlóan, nem érti, hol van, és kicsodák a körülötte lévő emberek.
Fokozatosan fejlődik a világosabb és jobb megértés felé, bár hasonlóan a gyermekhez, csinál, egy csomó, buta dolgot, nem tudva és érezve azok lényegét. Követi az idősebbek tanácsát, akik ebben az esetben a kabbalisták, ismételgeti, amit mindenki más csinál, ameddig fokozatosan el nem kezdi ő is érteni a cselekedetet lényegét.
Világos, hogy nem a cselekedetek végrehajtása által tanul. Sokkal inkább, ezeknek a gyakorlatoknak az eredménye – még ha nem is tudja, mit is csinál valójában – hogy ezek által magára vonja a Felső Fényt. Így az ember úgy halad előre, mint egy kisbaba, akinek nem kell tudnia, mitől is lesz egyre nagyobb, és mitől nő fel. Ő csak a természet törvényével összhangban növekszik.
Az ember fokozatosan elkezdi megérteni milyen módon, kell előrehaladnia, és mire kell az erőfeszítéseit fókuszálnia, és azt is megérti, hogy az előrehaladása, a természete ellenében van, és hogy ezért félre kell, hogy tegye a saját vágyait, és nem szabad arra várni, hogy a teste egyetértsen a spirituális előrehaladással. Végül is, a test érdeke teljes egészében ellene van ennek a változásnak.
Tehát keresnünk kell a tanácsokat arra nézve, hogy milyen módon hajtsuk végre a cselekedeteket úgy, hogy a saját vágyaink nem támogatják azokat, mivel azok nem eredményeznek élvezeteket. Ez szándékosan van így, az ember hatalmas, belső ellenállással szembesül, és nem is érti, miért. Nem érti, hogy lehetséges egyáltalán előrehaladni, ha a vágyai ennyire elutasítóak. Miért kellene dolgoznia valamin, ha nem tudja a saját vágyait kitölteni ezen a módon egyáltalán?
Még ha akarnánk is haladni ezen a módon a vágyaink ellenében, akkor is el kellene képzelnünk egy képet, valamiféle absztrakt jutalomról, legalább valamilyenről, ami a vágyainkat kitölti. Gyakran cselekszünk a munkában, a sportban, a családdal kapcsolatos feladatainkban az akaratunk ellenében. Itt, legalább világos a számunkra, hogy mi a jutalom, és ezért megtesszük a dolgunkat.
Az ember még csak az úját sem képes felemelni, ha nem érez valamilyen jutalmat cserébe ezért. A teste egyszerűen nem rendelkezik üzemanyaggal a cselekedet végrehajtásához. Honnan szerezhetne ehhez hajtóanyagot?
A hajtóanyagért való kutatása, az erre a külső hajtóerőre vonatkozó igény jelenik meg, a hit erejében. Az ember nem akar megtenni valamit, a saját „üzemanyaga” felhasználásával, mivel ez kétségtelenül egoisztikus erő, és ezért neki szüksége van, valami külső energiára és motivációra.
Ez a hajtóanyag keresés a csoport támogatásával viszi el a Fény felfedezéséhez, amely megadja neki az előrehaladás erejét, a fizikai vágyai felett. Most, ő nem annak az érdekében halad előre, hogy kitöltse önmaga egoizmusát, hanem a hit Fényében, amely biztosítja számára azt, hogy az egoista vágyak fölé emelkedve tudjon dolgozni.
Itt valakinek folyamatosan túl kell kerülnie a vágyain. Ezeket a lépéseket nevezzük úgy, „hogy negyven év bolyongás a sivatagban,” ahol az ember megszerzi az erőt a további munkához anélkül, hogy bármilyen kompenzációt kapna a saját vágyaira. A cselekedetei a vágyai felett vannak, és azok ellenében működnek, és az eredmény nem egyeztethető össze a vágyaival, mivel nem kap a cselekedetekből semmilyen személyes előnyt.
Azonban mégis képes mindezt megtenni! A vágyai támogatják őt, habár ezekben minden ellenáll a cselekedetek végrehajtásának, és ezt nevezzük „értelem feletti hitnek!” Amikor valaki ezen a módon cselekszik, akkor mégis a jelenlegi vágyai mentén halad, csak a hit ereje által használja őket, minden egoisztikus haszon nélkül, kizárólag a Teremtő érdekében.
Azaz, az út két részre osztható. Először, felemelkedünk a vágyaink fölé, és ezt a fázist „sivatagnak” nevezünk, másodszor, a következő fázisban, elkezdünk ezekkel dolgozni, és ezáltal belépünk „Izrael földjére.”
KN