Csak egy vágy? Ez nem elég…
Kérdés
Hogy tudjuk elmagyarázni a barátoknak, hogy lehetetlen a korrekciót elérni egyedül, és hogy ezért szükség van a csoportra?
Válasz
Ez az, amiről a forrásaink beszélnek. Nekem csak egy törött edényem van, mit kezdhetek vele? Magamba kell itatnom a barátaim vágyait annak érdekében, hogy magamra vonhassam a Reformáló Fényt.
Együtt a barátokkal, egy közös imát emelünk, aminek az eredményeképpen megszerezzük a korrekció erejét. Képtelen lennék megszerezni ezt az erőt, ha egyedül lennék. Minimum tíz ember kell ahhoz, hogy ezt elérjük. Csak akkor tudjuk elkezdeni az összekapcsolódást és és kiépíteni a közös edényt közöttünk.
Látható, hogy most együtt vagyunk, de valójában ez nem így van. Akkor hogy tudunk egységre lépni? Ehhez aktiválni kell a kölcsönös imát. Senki nem működhet ilyen módon egymaga. A korrekcióra irányuló közös vágy kapcsol minket össze, és ebben akarjuk felfedezni azt a speciális Erőt, amely köztünk fog „lakozni,” itt akarjuk felfedezni a Fényt, a Teremtőt. Amikor ő feltárul mindannyian „eltűnünk” egy jól körülírható létezőben, és egyetlen vágy emelkedik fel, amelyet egyetlen Fény tölt ki.
Felfedezhetem az adakozás erejét egyedül? Ki és kinek fog akkor adakozni? Egyszerűen szükségem van ehhez valaki másra. A szívben lévő pontom (•) az első „sürgetésem” a korrekcióra, más szóval arra, hogy kapcsolódjam másokkal. Ez azt jelenti, hogy át kell itatódnom a másik vágyával. Akkor két vágyam van, a vágyam, hogy elhúzódjak az egoizmustól, és a vágyam, hogy közelebb kerüljek az adakozáshoz.
Tehát meg kell szereznem a barátom spirituális vágyát és a sajátomhoz kell kapcsolnom. Enélkül nem akarok valóban adakozni. Ez az egyetlen módja annak, hogy MAN emelésével, kérjem a korrekciót.
„A minimális többszörös a kettő,” azonban valójában kettő, az nem elég. Minél több barát vesz körül, annál nagyobb a lehetőségem a benyomások megszerzésére, hogy az erejüket magamhoz kapcsoljam, és kérjem a korrekciót. A kérés által, pontosan a velük való kapcsolatért esedezem. Megszerzem a „területét” ennek a kapcsolatnak, ahol ez megvalósulhat, és a kérésem arra vonatkozik, hogy minek kell ezen belül megtörténnie, és milyen kölcsönös erőnek kell megjelennie. Röviden, felkészültnek kell lennem, a lehető legkorrigáltabb „formára.” Ez pedig csak együtt lehetséges. Az összes munkán a csoporton belül rejlik.
Mindemellett, a nők is támogatják ezt a csoportot, és az emberi társadalom, amely körülveszi ezt kívülről. Ezek a tényezők lehetnek egyaránt pozitívok vagy negatívok, miközben a kapcsolatok felé nyomnak minket.
Kérdés
Mit kell valakinek éreznie, amikor a Fény kitölti a közös vágyat?
Válasz
Mindenki egy pont bennem. Mindannyian együtt vagyunk a „mi.” A sárga rész a rajzban szimbolizálja a kapcsolatunkat, és a piros a Felső Erőt, a Teremtőt. Egyesülnünk kell Izraelnek, a Tórának és a Teremtőnek Egyben, és ennek kell feltárulni az érzéseinkben. A Teremtő a Felső Erő, a forrás. A Tóra az egység, az edény. Mi pedig a részek vagyunk, melyek az egység irányába mozognak.
Reménykedjünk, hogy mindannyian együtt, el fogjuk ezt érni.
KN