Dr. Michael Laitman

Az emberek ismerhetik egymást 4,74 kézfogáson keresztül

A hírekből

A múlt század hatvanas éveiben, a szociál-pszichológus “ Stanley Milgram híres, „kis világ” kísérlete tesztelte azt az elképzelést, hogy bármely két embert véve alapul a világban, mindössze csak egy limitált számú, közbenső kapcsolat választja el, és vitathatatlanul ez volt az első kísérleti tanulmány a szociális hálózat meglepő szerkezetének a megismerésére. (forrás: Facebook.com)

Egy új tanulmány azt mutatja meg, hogy valóban mennyire közel vagyunk egymáshoz, sokkal közelebb, mint amennyire azt gondolnánk. Olasz tudósok, akik a közelmúltban rendeztek össze a Facebookon 69 milliárd párban összekapcsolt felhasználó adatait, azt állítják, hogy a pillanatnyi távolság bármilyen két ember között a világban maximum hat-fokozatú elválasztást jelent, de néha ez csak öt. Pontosan 4,74 a pontos szám.

A lánc még ennél is rövidebb, ha egy még zártabb földrajzi területet veszünk figyelembe. Amit állítanak, hogy a legnagyobb ilyen jellegű tanulmány, a Milánói Egyetem kutatói végezték, és azt találták, amennyiben egyetlen ország felhasználóit veszik figyelembe, akkor csak három közbenső szint választja el őket. (forrás: Edmonton.ctv.ca)

Hozzászólásom

A kölcsönkapcsolatok belénk ivódtak, minden szinten, és minden nappal szorosabbá válnak. A megfelelő jövőnk érdekében, korrigálnunk kell ezeket, a kölcsönös garancia által, mivel nem téphetjük el ezeket a kötelékeket, és a jövőnk ezek minőségétől függ.

KN

Szólj hozzá

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

64 queries in 0,612 seconds.